Spinoza-születésnap

Best of Spinoza a Dob utcában

2006. június 16.
Három év alatt a fél ezer program kedvéért több mint 100.000 látogató csábult be a Dob utcába. A zsidó negyed és a Gozsdu udvar fizikai helyreállítása már évekkel ezelőtt megkezdődött. A Spinoza pedig évekkel ezelőtt azt vette fejébe, hogy a környék kulturális – szellemi rehabilitációját lendíti fel. Megszülettek a kedvelt Spinoza-kabarék, koncertek, színházi estek, operák, kiállítások, Spinoza-előadások.

Érdekes kísérlettel ünnepelte a Spinoza június 15-én, csütörtök este a harmadik születésnapját: Best of Spinoza címen részleteket adtak elő az általuk legjobbnak ítélt programjaikból. Merész dramaturgiai kihívásnak tűnt mindezt másfél óra alatt színpadra vinni. A 19 órakor kezdődő programot a Győrei Zsolt és Schlachtovszky Csaba szerzőpáros Brontëk című kabaréjának egyik dala nyitotta, majd születésnapi köszöntő hangzott el. Az esten további részleteket láthatott-hallhatott a közönség a fent említett népszerű írók Kuplé-király és a Hacsak és Sejó kabaréiból és talán legsikeresebb színpadi produkciójukból a Legénytollból. Henk Nieland József Attila dalait (Mama, Születésnapomra) Dinyés Dániel zongorakíséretében Ocsovai János tenor adta elő, a szerző Mata Hari operájának részletét (Anna, a szolgálólány áriája) pedig Herczenik Anna szopránénekesnő dalolta.

 
 
A sok-sok Spinoza-kiállítás egyik legsikeresebbje a Rembrandt-grafikák bemutatása volt. A Spinozában fellépő művészek közül eddig 99-en kaptak Rembrandt-grafikát (természetesen lithó-ról van szó). A századik Rembrandt-grafika most, a születésnap alkalmából azon vendégek között kerül kisorsolásra, akik a születésnapot követő napon, ma, június 16-án, pénteken a Spinozában ebédelnek vagy vacsoráznak.