hirdetés

Spiró György: Sarkosan fogalmazok, hogy átmenjen és megjegyezzék

2013. október 11.

Új sorozatukban az olvasóknak kínálunk teret, hogy azt kérdezzék meg kedves íróiktól, amire mindig is igazán kíváncsiak voltak. Első alkalommal Spiró György válaszolt Csontos Erika, Demény Péter, Lassányi Tamás, Schüttler Tamásné, Tamasapp Dénes és Vályi Géza kérdéseire. 

hirdetés

Vályi Géza: Ha elkezd egy regényt – ha az fikció, tehát Ön alakítja a cselekményt – hogyan jár el? Van-e munkamódszere?

Valamennyire minden mű fikció, egy alaposan dokumentálható történetben is kell működnie a fantáziának. Munkamódszerem nemigen van, maga a mű dönti el, hogyan is kell eljárnom. Az azonban prózában és drámában azonos, hogy addig nem írok le egy jelenetet, amíg nem látom a képet világosan, és nem látom a szereplőket magam előtt. Vizuális vagyok, és az egész anyagot vizuálisan memorizálom. Arra az időre a teljes anyagot kívülről kell tudnom, amíg írom. Olyan ez, mint a vizsgaidőszak. Az ember mindent bevág, jól vizsgázik, utána meg az egészet elfelejtheti. Nekem utólag is a képek maradnak csak meg, a szöveget elfelejtem.

Schüttler Tamásné, Éva: Gondolkodott már azon, hogy a Feleségversenyből színdarabot, mi több, bohózatot írjon?

Eredetileg amolyan arisztophanészi komédiát szerettem volna írni az anyagból a Vígszínház számára, erőlködtem, erőlködtem, újra meg újra megrekedtem, aztán amikor eldöntöttem, hogy próza lesz, beindult az agyam. Emiatt nem gondolok rá, hogy darabot írjak belőle. Az anyag nem olyan.

Lassányi Tamás: Tervez-e egy a Fogsághoz hasonló történelmi tablót még?

Nagyregény írásához feltételek szükségesek, ezek ritkán jönnek össze, és nekem már nem fognak összejönni. Elsősorban a gerincbajom miatt sokkal kevesebbet bírok a képernyő előtt ülni, kézzel nem tudok írni, diktálni nem vagyok képes. Tőlem már csak rövidebb lélegzetű írások várhatók, ha valami egyáltalán.

Lassányi Tamás: Milyen kortárs külföldi prózát olvas?

Olvasgatok ezt-azt, általában nem vagyok lelkes, úgy látom, a művészi gondolkodás mindenütt átadta a helyét a politikának és a bulvárnak.

Csontos Erika: A Mozgó Világ idei, 7-8. számában jelent meg Helló, doktor Mengele! című, Lénárd Sándor utolsó tizenöt évéről szóló komédiája. A zsidó származású Lénárd Sándor 8 éves volt, mikor családja Bécsbe költözött, Lénárd az Anschluss után 1938-ban Olaszországba menekült, végül 1951-ben Brazíliában telepedett le. A hatvanas évek közepén az írót a legnagyobb példányszámú brazil lapban azzal vádolták meg, hogy azonos a háborús bűnös Mengelével. – Mikor született az ötlet, hogy drámai formában, sőt, éppenséggel komédiában dolgozza fel Lénárd Sándor életét? Kutatott esetleg saját maga is?

Pár évvel ezelőtt már gondoltam rá, hogy ha igazán drámaíró lennék, ezt írnám meg. Aztán tavaly decemberben ismét eszembe jutott. Egyértelmű volt, hogy ebből a nagyon nem drámai jellegű témából színdarabot írok, éppen ez volt benne az izgalmas.
Természetesen kutattam, mint mindig. Egyebek mellett sok héten át ültem a Petőfi Irodalmi Múzeumban, és a Lénárd Sándor-Szerb Klára levelezést olvastam. Szerb Klára minden levele megvan, Lénárd leveleiből éppen az engem legjobban érdeklő évek – 1968-72 – teljesen hiányoznak (a többi éve levelei hiánytalanul megvannak). Vagy valamiért nem kerültek be a hagyatékkal a múzeumba, vagy valaki úgy gondolta, hogy ezek ne legyenek ott (cenzurális okokból, vagy mert ő akarja megírni). De ha az ember már írt történelmi műveket, van füle a hallásra; a válaszlevelekből majdnem mindent sikerült magamnak rekonstruálnom. A portugál nyelvű anyagokat a neten néztem meg, szerencsére elég jók. A Széchényi Könyvtárban is van sok anyag, amiből meríthettem, főleg a hírlaptárban.

Csontos Erika: „Boldogok azok, akiknek életéből nem lehet regényt írni, mert övék a mennyek országa!" - írja Lénárd. Az interneten olvasható Gállfi László disszertációja, amely ismertet egy Lénárdról szóló, elkészült dokumentumfilmet. Mellékletként Kóródy Ildikóval és Németh Gáborral közösen írt 1999-es játékfilmtervét is közzé teszi, amely a förtelmes Mengele-sztorit metonímiaként használja. Ha meg lehet ragadni az ötlet pillanatát, milyen mozzanat jelentette ön számára az inspirációt? Maga a Mengele-botrány?

Engem valóban a Mengele-botrány érdekelt. Erről még Kardos G. György mesélt valamit, hiszen az ő Ávrahám Bogatirját éppen Lénárd fordította németre, és leveleztek. De akkor még elengedtem a fülem mellett. Lénárd műveit persze olvastam. Ami Gálffy László disszertációját illeti, nagyszerű munka. Kár, hogy eddig nem lett játékfilm belőle. Magát a dokumentumfilmet nem láttam.

Csontos Erika: Lénárd Sándort, a 11 (13?) nyelven beszélő polihisztort mennyiben lehet lelki rokonának tekinteni?

Semennyiben. Teljes más ember vagyok. Ő nyelvzseni volt, én viszont kínos, hosszadalmas magolás révén tanultam meg azt a tíz nyelvet, amit használni szoktam.

Csontos Erika: „Élők és holtak között a társalgást nem lehet megakadályozni, erre való az irodalom"- írja a Magtár című kötetben. Melyik másik magyar vagy külföldi íróval társalog mostanában?

Gorkijjal társalogtam tavaly egy éven át, valamit szerettem volna írni róla, ami egyelőre fel van függesztve, noha az anyag együtt van. Forma-problémáim támadtak.

Demény Péter: Hamvai Kornél egyszer azt nyilatkozta, számára az irodalmi élet (többek között) az Ön konyhájában zajlik, amikor Ön dönti belé a whiskyt, hogy elviselje, amiket az új regényéről mond. Mit gondol whiskyzés és irodalom összefüggéseiről?

Nem nagyon iszom, ha erre gondol. Szerettem iszogatni a kaposvári színészekkel az alagsorban, meg Babarczyval a színészház konyhájában, de bort már évtizedek óta nem iszom, rövidet igen ritkán (akkor inkább pálinkát), este pedig sört. Az íráshoz nincs szükségem semmire. Amíg egyébként volt két-három állásom, és csak késő éjjel-hajnalban írhattam, közben sört ittam, ami nem serkentőleg, hanem nyugtatólag hatott rám. Nagyon fel kellett magamat az egész napi melók után holtfáradtan pörgetnem ahhoz, hogy tíz-tizenegy körül elkezdjek írni, és a sör a túlpörgés ellen védett.

Demény Péter: Valamikor a kilencvenes évek közepén-végén azt mondta Tatán, a Woyzeck nem jó, Mrozek unalmas, a Tóték drámaként gyenge... Szeret olyasmit mondani, amitől a közönség megdöbben, meghökken, „lehidal"?

Nem egészen pontosan ezt mondtam, mert nem ezt gondolom. Óriási író Büchner, a Danton halála hatalmas remekmű, sokszor tanítottam. A Woyzeck gyöngébb, ennek hangot adhattam. Lenz már különben is írt ilyet. A Tóték igen jó dráma, tanítottam amerikai diákoknak angolul, és nagyon szépen értették még ők is, de a kisregény a maga műfajában még jobb, mondhatnám: abszolút remekmű.
Sarkosan fogalmazok, hogy átmenjen és megjegyezzék. De ritkán fogalmazok pontatlanul. Hogy mi marad meg mások emlékezetében, azért nem tudok kezeskedni.

Demény Péter: Hogyan viseli a sikert, és hogyan a kudarcot?

A sikernek örülök, de ha gyöngébb művemet kedvelik, kevésbé vagyok boldog. A kudarc a számomra az, ha valamit nem sikerül tisztességesen formába öntenem. Elő szokott fordulni. A kritikai vagy a közönségsiker elmaradása bosszant, ha jó művet nem hajlandók értékelni vagy egyáltalán befogadni, de mélyen nem szokott érinteni. Nem mintha mindig pontosan tudnám, valami jól vagy rosszul sikerült-e. Általában tudom, néha meglepődöm. Volt már olyan is, hogy a mű jobbnak bizonyult később, mint ahogy emlékeztem. Ez persze ritka.

Tamasapp Dénes: Ha nem lehetne jelen az életében az irodalom, mi lenne az a második dolog, amivel foglalkozni szeretett volna?

Az első dolog a zene lett volna. Zeneszerző szerettem volna lenni, de csak hegedültem, hiába kértem a szüleimet, hadd zongorázzam. Így is zenéltem nyolc évig. Érdekes volt. Amikor 16 évesen abbahagytam, radikálisan szakítottam a zenével, többé nem mentem koncertre, nem jártam azontúl az Operába, ahová addig rendszeresen. Akkor döntöttem el, hogy drámaíró leszek.

 ****

 

Sorozatunk folytatódik, másodiknak Háy János várja a kérdéseket egészen október 13-ig. 

Kérdéseiket, kérjük, saját, teljes néven tegyék fel a következő módokon:
- hozzászólásként e cikk alatt - itt, a Litera felületén,
- a litera@litera.hu emailcímen,
- a Litera Facebook-oldalán üzenetként vagy Háy János képe alatt hozzászólásként.

 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.
pistike65 pistike65 2013-10-13 12:52

Azt hittem, az Ikszek lengyel kiadásáról is szó lesz. Vagy arról lehetett màr olvasni valahol másutt?

remiz remiz 2013-10-11 21:06

kérdés: "Szeret olyasmit mondani, amitől a közönség megdöbben, meghökken, „lehidal"?"

válasz: "ritkán fogalmazok pontatlanul. Hogy mi marad meg mások emlékezetében, azért nem tudok kezeskedni."

) Az a vicces, hogy nekem ennyiből az tűnik valószínűbbnek, hogy a Demény emlékezett jól. De persze még a bármi is lehet.