hirdetés

STB – avagy indul az első slamtábor

2017. július 8.

Először rendezik meg az Összmagyar Slam Poetry, Spoken Word és Irodalmi tábort, vagyis az STB-t, 2017. július 26. és 29. között, az orfűi Panoráma Campingben. A tábor létrehozói, Horváth Kristóf (Színész Bob), Kövér András (Kövi) és Simon Márton 4 nap alatt 60 programot kínálnak az érdeklődőknek.

hirdetés

2016-ban ünnepelte 10. születésnapját a magyarországi slam poetry, amelynek töretlen népszerűségét a telt házas országos bajnoki döntők mellett ma már – a rendszeres budapesti klubokon túl – tucatnyi, évek óta működő vidéki slamklub is bizonyítja. Természetesen adódott az évforduló kapcsán a kérdés: hogyan tovább, mi jelenthetne előrelépést az eddigiekhez képest? Erre válaszként állt össze három régi versenyző, Horváth Kristóf (Színész Bob), Kövér András (Kövi) és Simon Márton, hogy megszervezzék az Összmagyar Slam Poetry, Spoken Word és Irodalmi tábort vagyis az STB-t, idén először, július 26. és 29. között, az orfűi Panoráma Campingben.

A tábor célja 4 napnyi tartalmas és izgalmas program biztosítása a szöveges –színpadi – műfajok művelőinek és kedvelőinek, vagyis fontos hangsúlyozni, hogy nem csak a „slammereknek” szól, de színes és sokrétű program várja azokat is, akik pihenésképp eltöltenének néhány napot koncertekkel, jó szövegekkel és persze bulikkal az Orfűi-tó partján. Tehát aki versenyezni szeretne, részt venni workshopokon, műhelyeken és kerekasztal-beszélgetéseken, annak ugyanúgy itt a helye, mint annak, aki csak meghallgatna egy felolvasást vagy slamversenyt, aztán az esti koncert előtt még úszna egyet.

Ennek megfelelően a programnak van egy nívós szakmai része az írásban és előadásban fejlődni vágyóknak: a reggelek a határon túli – erdélyi, felvidéki és vajdasági – csapatok előadásaival kezdődnek saját régiójuk kortárs költészetéről, majd délutánonként Babiczky Tibor költő, író tart versműhelyt, Horváth Kristóf előadói műhelyt, mellettük pedig Galambos Attila szociálpedagógus vezet beszélgetéseket a társadalmi tudatosságról. Mindeközben (a 4 nap alatt) 10-nél is több kisebb-nagyobb slamverseny várja azokat, akik megmérkőznének, olyan témákban, mint a magyarság vagy a nők helyzete és szerepe, vagy akár a szabadon értelmezhető „minden jó” és „Minden rossz”. Ezeken kívül pl. könyvkiadós beszélgetés, zenés open mic, storytelling-workshop és számos egyéb program biztosítja, hogy minél több területen fejlődhessen és kipróbálhassa magát, aki szeretné.

A java viszont csak ezután kezdődik. Egyfelől olyan programokkal, mint pl. a Versfelolvasás Kemény Zsófival, Csider István Zoltánnal, Laboda Róberttel és Pion Istvánnal, vagy a Roast, ahol válogatott csapat – Bánóczi Bea, Mavrák Kata Hugee, Gábor Tamás Indiana stb. – savazza majd szét a tábor szervezőit, vagy az OB 3 Gálaverseny, ahol azok léphetnek fel, akik legalább háromszor részt vettek az országos bajnokság döntőjében. Esetleg a beszélgetés Süveg Márk Saiiddal. Ha pedig ez nem lenne elég, minden estére jut egy, néha két koncert: a tábort szerdán a Slow Village koncertje nyitja, csütörtökön Egyedi Péter akusztikus koncertje folytatja a sort, pénteken a TrAnzKaPHka jön, szombaton pedig a kiváló Szabó Benedek akusztik után egy igazi különlegességgel, az amerikai rock-spoken word trió, a LISTENER koncertjével zárul a program. A koncertek után pedig, ha épp nem DJ Slow pakolja a beateket, akkor a „Flitter és Sár” progresszív rapbuli vagy a „Maradandó agykárosodás” (80-as évek slágerzenéi) bulik várják majd a táborozókat.

Összesen tehát több mint 60 program, 4 nap alatt, versenyekkel, műhelyekkel, koncertekkel, bulikkal és persze a magyar slam poetry mozgalom színe-javával, ahogyan még soha. Ide vár mindenkit az STB stábja.

A táborba való jelentkezésről és a további részletekről az STB Facebook-oldalán és 
Facebook-eseménye oldalán tudhatnak meg többet.

A tábort a Dreher, a Libri, a MrSale, a Pécsi Tudományegyetem, a Vylyan Pincészet és a Yolkiest támogatja.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.