hirdetés

SUGARBABE, avagy „Tilinkó” szerelmes verse

Kontaktológiai etüd

hirdetés

Weöres Sándor az 1920-30-as évek egymást sűrűn követő tánczenei divatjaira hivatkozva többször is emlegette azokat a ritmikai újításokat, amelyek a slágerszövegek vagy a szélesebb popularitás felől érkeztek a korszak magyar költészetébe. Weöres idézi például a „Jön a lux-, jön a lux-, jön a luxusvonat / Fogd a cso-, fogd a cso-, fogd a csomagodat” virtuóz verselésének példáját, de gondolhatunk a Bóbita esetére is, amelyet Weöres bevallottan az „Országúton / hosszú a jegenyesor / hosszú a jegenysor / hazáig...” kezdetű trianonos-irredenta nóta dallamára írt.
De vajon csak Weöresnél lehetne tovább szaporítani ezeket a példákat? Igaz, az „utókor” általában csak „Sanyikával” szemben elnéző, csak neki engedi meg ezt a rangon aluli, meszaliansz kokettálást a táncdalok múzsájával. Ám ki gondolná komolyan, hogy a 20-30-as években megjelenő tömegmédiumok (rádió, hanglemez, hangosfilm) hatástalanok lennének a XX. század közepének akárcsak egyetlen költői életművére is? Weöres hallgat rádiót, a többiek nem? József Attila – a Bécsben és Párizsban is hosszabb időt töltő József Attila – egyetlen slow foxot, shimmyt, charlestont sem táncolt egész életében? Véletlen, hogy például A bűn című „freudista balladája” elénekelhető a Gyertyafény-keringő, vagy akár a Ma önről álmodtam megint, bocsánat asszonyom... dallamára? (Jó, legyen, hagyjunk egyelőre teret az esetlegességeknek, hiszen „véletlenül” még Petőfi Szeptember végénje is „klappol” a régi szovjet himnusz dallamával.) De miért van olyan érzésünk, hogy a 60-80-as évek beates-rockos József Attila-megzenésítései ritmikailag annyira gördülékenyek? S miért éppen ezek a könnyűzenei parafrázisok, a Koncz Zsuzsa- és Hobó-feldolgozások lennének kevésbé autentikusak, mint a Kex-, a Kaláka- vagy Sebő-féle, a népies dallam- és ritmushagyományokkal összekapcsolt József Attila-versek? És csak elszólás, hogy Veres András titokzatoskodva a Talán eltűnök hirtelen... zárlatát „slágergyanúsnak” nevezi az Élet és Irodalom pár héttel ezelőtti számában?
Egy centenáriumon József Attilával talán még incselkedni is illik. Legyen a bizarr példa az 1925 és 1928 között keletkezett, a központozás (vagy annak hiánya) és egy kétsoros betoldás miatt többször is átdolgozott JA-vers, a Mikor az uccán átment a kedves (a Stoll Béla-féle kritikai kiadásban két változata is van 256/a. és b. jelzéssel: ld. József Attila összes versei I. Kritikai kiadás, közzéteszi Stoll Béla, Akadémiai Kiadó, Bp., 1984. 386-389.)

256/a.
Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.

Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.

Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.

Lebegve lépett – már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.

És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.

Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam – elveszik tőlem!

De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.

És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!
1925. jún. / 1928

A közkedvelt szerelmesvers-antológia–darab egyszerűségéről, a jambikus, párosrímes sorpárokból álló szakaszokról monográfiájában Szabolcsi Miklós úgy beszélt, mint „Juhász Gyulától örökölt formáról”, mint az Adyra, vagy éppen Goethére jellemző mesterkéletlenségről. „[M]iniatűr jelenetről van szó, szinte” – írja – „egy kis mozarti darabról” (Szabolcsi Miklós, Érik a fény. József Attila élete és pályája 1923-1927, Akadémiai Kiadó, Bp., 1977. 231-232.), sőt zenetudós édesapjára, Szabolcsi Bencére hivatkozva egyenesen gagliarda-ritmust lát a Mikor az uccán verssoraiban. De szerinte ugyanennek az egyszerűségnek az ismertetőjegyei a vers „enyhén népies” jellege (ld. uo. 233.: az „enyhén népies” kifejezést egyébként maga Szabolcsi Miklós tette idézőjelbe), a madármotívum szerepeltetése, illetve a „szívem gyökere-ága”, és a „begyes kedvük” szóképek.
Még a nyolcvanas évek végén, egy Oscar Peterson-lemezt hallgatva tűnt fel nekem – Oscar Peterson Trio, With Respect to Nat, Mercury MCY 135997; a történeti hűség kedvéért ennek egy jugoszláv licenckiadását (Produkcija gramofonskih ploča Radio-televizije Beograd, RTB 2221411) hallottam –, hogy a lemez „A” oldalának első száma, Gene Austin, Jimmy McHugh és Irving Mills When My Sugar Walks Down the Street című jazz-sztenderdje kísértetiesen emlékeztet ugyanerre a JA-versre:

When my sugar walks down the street,
All the little birdies go „tweet-tweet-tweet”!

„Hevenyészett” magyar fordításban: „Mikor az édesem lenn az utcán sétál / Minden kismadár „csipcsiripbe” kezd...” A When My Sugar refrénje azonban nemcsak a nyitókép, az utca és kedvest kísérő madarak miatt hasonlít a JA-vershez, de, – érdemes erre odafigyelnünk – ha a JA-vers swinges ritmikája meg is bicsaklik néhol, a szótagszám nagyjából ugyanaz; ráadásul a rímes sorpárok és a kétsoros gondolategységek ugyanúgy kimutathatók mindkét szövegben. Annyi különbség kétségtelenül van, hogy a jazz-nótában az 1-2. sor visszatér a 7-8-ban,...

When my sugar walks down the street,
All the little birdies go „tweet-tweet-tweet”!
And in the ev’ning when the sun goes down,
It’s never dark when she’s around.
She’s so affectionate and I’ll say this,
When she kisses me I sure stay kissed!
When my sugar walks down the street
The little birdies go „tweet-tweet-tweet”!

...míg a Mikor az uccán tulajdonképpen az első sorpárban leírt „látványhoz” hasonló képek halmozásába kezd: ahogy Szabolcsi Miklós írja „mozgó eleven képek sora” követi egymást. (uo. 232.)
Oscar Peterson előtt Nat King Cole (a Peterson-lemeznek egyébként éppen az az igazi különlegessége, hogy a briliáns jazz-zongorista itt régi King Cole-számokat énekel), Judy Garland (A Star is Born című 1954-es Universal-filmben) és Ella Fitzgerald is lemezre vette a Austinék dalát. Az ősforrás azonban az amerikai Victor hanglemezcég által 1925. január 30-án rögzített hangfelvétel: a népszerű kabaréénekesnő, Aileen Stanley, és Gene Austin swing-duettjét tartalmazó 78-as sebességű normállemez (Victor 19585). Vagyis JA hallhatta – íme a kontaktológia bűvös igéje! – ezt a felvételt! (Új, CD-kiadása: Gene Austin, The Voice of the Southland, ASV 5217, London, 1996.)
Austin a Bing Crosby előtti korszak talán egyik legjelentősebb „radio-croonere”, slágerénekese és dalszerzője. (Jó példa arra, hogyan építi egy 20-as évekbeli sztár a saját imázsát: feltűnő az áthallás a Gene Austin és a Jane Austen nevek között;a texasi születésű, és az első világháború idején Európában katonáskodó Austin eredeti neve Eugene Lucas volt.) Népszerűségének sokat köszönhetnek az amerikai rádióállomások (ez a rádiózás Woody Allen által is megidézett „hőskora”), és a hanglemezcégek. A Victor Orthophonic Records (jóval később RCA Victor) az ő, és más énekesek népszerűségét meglovagolva lett szórakoztatóipari multivállalat, Austin lemezeiből 1925 és 1936 között több millió példány fogyott, 1979-es haláláig 86 millió. Az ő hangján lett világsláger a később Frank Sinatra által is elénekelt My Blue Heaven, vagy az az Ain’t She Sweet?, amit a legtöbben a Beatles 1960-as, hamburgi felvételéről ismernek. (A szintén a 20-as években játszódó angol tv-sorozat, a Csengetett, Mylord? rajongói talán emlékeznek a feledhetetlen pillanatra, amikor James éppen az Ain’t She Sweet? akkordjait tanítgatja egy ukulelén Miss Poppynak.)
Juthatott Austin lemezeiből Magyarországra is. Az általa megteremtett előadói stílust itthon is többen igyekeztek utánozni, a 30-as évek magyar énekes sztárjának, Weigand Tibornak jellegzetes frazeálása tulajdonképpen az Austintól ellesett énektechnika egy igen sajátos, kifinomult változata. A legnagyobb múltú hazai zeneműbolt, a Rózsavölgyi például bizonnyal forgalmazott a 20-as években amerikai tánclemezeket, köztük a Victor cég lemezeit is, de ennek konkrét nyomai aligha lelhetők fel, a bolt iratai, kereskedelmi levelezése, leltárkönyvei az államosításkor, illetve az 1961-es raktártűzben megsemmisültek. (Külön köszönet Hutira Albin boltvezető úrnak a szíves tájékoztatásért.) A Victor márka üzletileg nem volt sikertelen nálunk, magyar felvételek is jelentek meg ezzel a címkével: magyar nóták csakúgy, mint pl. egy felvétel az 1926-ban elhunyt Blaha Lujzától. (Itt kell megemlékeznünk egy klasszikus kontaktológiai „véletlenről”: Blaha Lujzát, a „nemzet csalogányát” gyerekszínészként „cukorbabának” becézték.)
Magánszemélyek is hozhattak be külföldről Victor-tánclemezeket, köztük a When My Sugart is, magángyűjteményekben talán van ennek nyoma. Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárának normállemez-gyűjteménye (nagy részük Kovács József hagyatékából való) javarészt feldolgozatlan, a katalogizált anyagban van azonban egy a nagyjából a When My Sugar megjelenésének idejéből származó Victor-korong. (Kérdésemre a libinfo@oszk.hu írta: „Az OSZK Zeneműtára hangarchívumában minimum 22 db, az amerikai Victor hanglemezcég által gyártott 78-as fordulatszámú lemez található. Pontos számukat nehéz megbecsülni, mivel nagyobbik részük a hangarchívumba az utóbbi egy-két évben bekerült, nagyobbrészt még feltáratlan, több mint 15000 normállemezt számláló állományrészben lappang. A 8 db feltárt lemez közül egyedül a HN 34.149 jelzetű látszik az 1920-as évekből származó könnyűzenei lemeznek. Ez Paul Whiteman & his Orchestra The Farmer Took Another Load Away c. dalát tartalmazza, lemezszáma 19769. Így e lemez minden bizonnyal az 1924-1926 között gyártott Victor Orthophonic Records Popular Series-be illeszkedik.”)
1925 nyarán JA kávéházi törzshelye a Modern Kávéházban (a mai Belgrád rakparton) volt: egy „Modern” nevű kávéházban pedig nyilvánvalóan modern zene szól! Egyébként elvileg a kávéházi szalonzenekarok is (sőt a Pannonjazz – info@pannonjazz.hu: az információkért köszönet Simon Géza Gábor úrnak – nemrég megjelent archív gyűjteményéből tudjuk, hogy akár cigányzenekarok is) játszottak a 10-20-as években ragtime-ot, swinget. Sőt az akkortájt még működő Telefonhírmondó, vagy a Magyar Rádió is sugárzott tánczenei műsort, ha valaki venné a fáradságot, végigböngészhetné a műsorújságokat, hátha rábukkan a When My Sugarra. De tudott-e JA angolul? A bécsi tartózkodás miatt németül biztosan, a Curriculum Vitae-ben francia tudására is hivatkozik. A slágerszövegek felületes megértéséhez szükséges angol tudással azonban szinte minden tánczene-rajongó hallgató rendelkezik. Ez sem újabb keletű, XX. századi képlet. Minden XVIII-XIX. századi európai „kultúrlény” értett annyit olaszul, hogy az operák szövegét követhesse. A XX. századi angolszász slágerszöveg legalább annyira leegyszerűsödött nyelven szólal meg, mint az „io moro”-kkal, „idol mio”-kkal és „traditor”-okkal telezsúfolt operák.
Akárhogy is van, József Attila Mikor az uccán átment a kedves kezdetű verse először a Makói Friss Újságban jelent meg, 1925. június 11-én, azaz pár hónappal azután, hogy Austin lemeze piacra került. Ez a vers keletkezésének viszonylag jól kijelölhető dátuma. JA az év végén már a Bécsi Egyetemre jár, az év első felét, leveleinek keltezéséből is követhetően, nagyjából augusztusig Makón, Szegeden vagy Pesten tölti.
Szabolcsi Miklós szerint a versben megénekelt kedves három különböző nő is lehet: Ria, Gitta és Luca. Szabolcsi némelyikükkel még személyesen is beszélt, és bár a Mikor az uccán nem került szóba, igazán tanulságos – mint írja –, hogy a visszaemlékezésekből elég nehéz eldönteni, hogy több ekkortájt írott vers közül melyik kihez szól, pontosabban, mintha volna valamiféle vetélkedés az egykori lányok-asszonyok, között, hogy kisajátítsák a múzsa szerepét. „Ria”: Saitos Valéria, egy makói szépasszony; „Gitta”: Gyenes Gitta festőnő, Wallesz Jenőnek a liberális Újság pesti munkatársának felesége és „Lucának”, Wallesz Lucának az édesanyja (Szabolcsi, 49.). Eszerint talán az „ucca” nem is a szegedi utca, ahogyan Szabolcsi állította? (uo. 235.) Inkább egy pesti utca, vagy egy sztereotip, slágerbeli utca? Az Ain't She Sweet? refrénje is így kezdődik:„Ain't she sweet? / See her coming down the street!”
JA a festőnővel és lányával hármasban látogatja Balogh Vilma szalonját, a Modern Kávéházat és Békeffi György Alsóerdősor utcai műtermét, ahol Szabolcsi szerint „fennen zajlott az élet”: talán 78-as fordulatszámú lemezekre táncoltak a műterem homályában? A vers Stoll Béla szerinti 256/b. változatában (ez az 1928-as, a Pásztortűzben megjelent változat) van egy sor, a „Mikor befordult s táncolt a kis blúz...”, amely – mondjuk némi szemérmességgel – a táncmozdulatok erotikájára utal. Az év elején JA még Gittába, a nyár végére azonban– az életrajzíró szerint– már Lucába van „belezúgva”. Ők, Gitta és Luca hívják – évődve – JA-t az Attila név elferdítésével „Tilinkónak”, ami, ha így nézzük, valamiféle „enyhén fallikus”, erotikus gonoszkodás is, de a gramofonon hallható madárcsicsergésre való utalás is. Austinék gramofon-slágerének szövege szerint nem is a „galambok ülnek a verebekhez”, hanem kismadarak kezdenek „tweet-tweet-tweet”-elni, a hangfelvételen kétszer is hallható egy vízzel töltött agyagmadárka (tilinkó?) csipogására emlékeztető fütty, ami akár Bobby McGimsey revütáncos „zeneszerszáma” is lehet, hiszen McGimsey Austin más felvételeit, az 1927-es The Lonesome Road vagy az 1928-as Girl of My Dreams című slágereket is kísérte füttyével.
Ám nem ez az Aileen Stanley–Gene Austin-féle változat egyetlen furcsasága: az angol slágerszövegek különösebb gond nélkül alkalmazhatók az előadók neméhez, elég a she-ket he-re, a her-öket him-ekre cserélni. Az Austin–McHugh–Mills-dalt utóbb Nat King Cole és Oscar Peterson egy női „édesről”, egy she-ről, Ella Fitzgerald és Judy Garland viszont egy férfiról, egy he-ről énekli. Az 1925-ös, a vers keletkezéséhez legközelebb álló változat, a Stanley–Austin-duett azonban sokkal összetettebb. A dal egy Aileen Stanley által énekelt, és egy férfi-kedvesről szóló bevezető résszel kezdődik (ez nem minden későbbi verzióban van meg):

I know a thing or two
And I’m telling you,
I’ve got a wonderful pal!
He’s got the cutest smile,
A million dollar style,
Just a wonderful pal.
And I feel all so happy
’Cause I love him so,
When he is by my side,
I’m so filled with pride,
I want the whole world to know:...

(A férfiénekesek által énekelt verziókban a pal – magyarul: „pajtás”, „cimbora”, „haver” – helyén többnyire gal – azaz girl: fordítsam? – hallható. Kicsit el van így „bénázva” a rím.)
Az első refrént is Aileen Stanley énekli, Austin „beledünnyög” a sorok közti szünetekbe, és ő vagy McGimsey egyszer „bele is csipog”. Érdemes követni az eredeti felvételen:

(That) When my sugar walks down the street, [Austin: the avenue]
All the little birdies go „tweet-tweet-tweet!” [Bob McGimsey(?) madárcsicsergése]
And in the ev’ning when the sun goes down, [Austin: may down(?)]
It’s never dark when he’s around.
He’s so affectionate and I'll say this,
That when he kisses me I sure stay kissed!
When my Sugar walks down the street
The little birdies go „tweet-tweet-tweet!”

A női hang által énekelt szövegváltozatban a férfi hős alakja az állatok nyelvét ismerő Grimm-mesehős, vagy egy madarakkal fecsegő, Szent Ferenc-szerű városi csóró (bocsánat a kegyeletsértő viccért: egy „ferencvárosi szent csóró”) alakjával kapcsolódik össze. A férfi-„sugar” ugyan csak egy millió dolláros mosolyú „potyás”. „A million dollar style” – énekli Aileen Stanley a fiújáról, azaz csak éppen olyan felelőtlen-felhőtlen mosolya van, mintha milliomos lenne, pedig nem is az; de mit számít ez: ha hiába megy le a nap körülötte („the sun goes down”), a glóriája tovább világít! (JA bezzeg csak egy „villanyt gyújt” a széplánynak, ejnye!)
Az instrumentális átvezetés után (itt hallható tisztán a zongora-hegedű-trombita-harsonák hangszerösszeállítás) Austin refrénje következik, egy női „cukorbébiről” énekel a 6. sorban: „Édesemnek (cukromnak) hívom, hiszen olyan kifinomult (azaz tulajdonképpen „rafinált”,finomított porcukor)”.

When my sugar walks down the street,
(Than) All the little birdies go „tweet-tweet-tweet”!
And in the ev’ning when the sun goes down,
It’s never dark when she’s around
She’s so sweet, a heaven even mine,
I call her sugar, ’cause she’s so refined.
When my sugar walks down the street
The birdies go „tweet-tweet-tweet!”

És végül jön Bob McGimsey őrjítő tilinkózása, amit a hangfelvétel kristálytisztán ad vissza. Ezzel szemben sajnos a refrén ötödik sora nagyon rosszul hallható, elképzelhető, hogy a sor második része nem is így szól, lehet, hogy nincs is olyan mondattani konstrukció a 20-as évek amerikai angoljában („I’ll have at even mine...”), ami magyarul nagyjából ennyit tenne: „Még estig az enyém lesz...” Talán. A slágerszövegek helyenként előforduló észlelési-megértési zavarai azonban még az anyanyelvi befogadók számára sem jelentenek mindig egyszerű feladatot. Tulajdonképpen a Victorék által kifejlesztett „ortofonikus” hangfelvételnek is éppen ezt kellene kiküszöbölnie, az érthetőség a rádiósugárzás élvezhetőségének és a dal népszerűségének alap- illetve előfeltétele.
Valószínűleg – ha így volt 1925 nyarán, ha lehetett így – József Attila a refrén két bevezető sorát, a ritmikai rendszert meg a csicsergést érthette pontosan, persze ebből már lehet verset csinálni. Főképpen, ha előtte nem sértődött halálra a „tilinkózás” miatt.

Hermann Zoltán

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.