A futás csodákra képes. Körben mindenhol tükrök, meredten nézem a fejem fölé függesztett képernyőt, Eurosport, már vagy ötödjére mutatják a nagyfogú teniszezőnőt. Csinos. A síelőkbe beleszédülök, szlalomoznak, bejön egy lány. Én ennyi csillogó bizbazt még életembe nem láttam, mindenféle flitteres lepke, csat, szarkafészek a feje. Kényszeredetten vigyorog, aztán leül a combfeszítő géphez. Nem illik, de nézem, erőtlenül, sután és hirtelen emel. Még van 17 percem.

Meglehet, erre sem fogok emlékezni. Mint véletlenül kitörölt levél, megszűnt postafiók, postaládáról lekapart név, talán csak 10-20 év múlva jut majd eszembe. Ha. Némely másik viszont nap mint nap, kútra, malomba járok vele, forgat. Például kitörölhetetlen, ahogy apa farka után nyúlok, apa, mondd, mi az, ő meg rácsap a kezemre. Lehetek 4 éves, de már determinált. Vagy a piros Skoda hőségben, érzem az arcomon a tábláscsokit olvadni, nemrég kentem szét rajta, a felnőttek kint vannak, engem bezártak, nem jó. A kempingbe szökés, ahogy egy szál bugyiban hátulról csempésznek be minket, gyerekeket, ne hisztizz, a lakókocsiban majd lesz saját részed, viszont annyival is kevesebb a szállásköltség, vegyüljetek el a strandolók között. Akkor láttam először tengert, biztos azért. A parton mindenhol színes latexfürdőruhások, rajtam meg olcsó pamutbugyi, ha a tengerbe megyek, tuti átlátszik, mert fehér, én viszont már szőrösödöm. Ez persze nem téma, amikor sípba állunk a homokon, pólót nem engednek felvenni, hiába zavar, apa, ne nézd, hogy már van mellem. Persze, nézi, de inkább kezdemény. Mint majd a trapézfarmerom a Keletiben, bambul a bal lábszárra varrt kisvirágra, legközelebb a kihipózott fekete nadrág csíkjaira. Nem ismer meg. Néz, de nem lát. Nem érti, hogy ugyanaz a lány vagyok, aki reggelente 10 percet gyalogol a villamosig, késésben van, és övé a világ nyolcadik csodája.

Kegyetlen is, mint bármely más ember, nem rosszabb, csak ilyen. Szépen öl, azt mondják, máskor meg, hogy jobb lett volna az életbe se látni. Sose. És imád szerelni. Hajnalban kel, kioson az ágyból, ruhába bújik, és amíg lefő a kávé, előveszi a szerszámosládát. Ma hétfőt szerel. Szerelmes belé. A hétfő ezt tudja. Add a csillagosat. Szoríts rá, de ne feszüljön. A kedd bolti móka. Kosárért nyúl, mellette a nyakkendős kedd lépked. A kosárba sört tesz, jóféle sajtokat. Aztán nekimegy az ajtónak, szilánkokat szedeget a hajából még otthon is. De hajnalra megint ajtó lesz, támasztó félfa. A szerda szabados, úgy szép. Kilép a fényre, előveszi a baltát, erősebben kell emelni. Az oviban a balta volt a jelem, hallja a buszon, hátranéz, de már nincs ott a férfi, se a hangja. Nem öl. Csütörtökön cinez. Tartja a tüzet, mintha disznót pörkölne, figyelj, babám, jó irányba tartsd. Tartom. Olvad az ezüst szalag a rézcsövön, kicsit fárad, zsibbad a keze, előtte alaposan kisikálta, nehogy kilyukadjon, aztán orrán-száján folyjon a víz. Pénteket úgy szerel, mint a konnektort. Kivájja a falat körülötte, újrahuzalozza, az apjától tanulta el. Rákészül. A glett hamuszürke, tele van vele a vödör, ki kell kaparni a felesleget, hétvégére legyen mibe dugni a szombatot. Legyen fényes, tudjon főzni, előtte felporszívózni a lakást.

A szombatra is fogok. Sikátoros boltban a nők ketten mennek, tolatni kell, szuszog. Persze már a szuszogásról is a nyolcadik csoda jut eszébe. Hogy gyerekként beült a szótár fölé, és hangosan szuszogott. Mert apától így tanulta. Nagyjából akkor, mikor egy lányt leintett egy férfi, ne nyúlkálj, nincs ott semmi.

Szóval, ezekre emlékezni akarok. Ennyi vagy, mondom magamnak, ez is micsoda nemlét, önkényesen választanak ki a képek, megszépülnek még az ünnepnapok is utólag, amikor odaégette anya a húst, és elhagyott nők estek férfiak mellkasának toporzékolva. Dögölj meg, gyűlöllek, közben már a fát díszítik, zuhog a hó, fehér a karácsony, megszépülnek ezek a combok, mellek is. Ne ünnepnap legyek. Annyi különleges év voltam már, de minek. Képek lesznek belőlük is, mintha az autóban ülnék, legfeljebb nem csoki, hanem testnedvek az arcomon. És valami, amit megint nem értek, amihez nem lehet hozzáérni.

A vasárnapról még nem beszéltem, hogy állok neki. De nem kérdés. A paplan alatt zsákszövésbe kezdek, onnan hordom ki minden reggel a szerszámokat a következő hétre, előtte csiszolom, csillogjon élesen. Hosszú élet lesz, erős szövet.  Bolond hétköznapok.