hirdetés

Szabadpolc – Dialógusok egy szereplőre

Peer Krisztián: 42, Jelenkor, Pál Sándor Attila: Düvő, Magvető, Hevesi Judit: Holnap ne gyere, Magvető.

2017. május 7.

A polcokon nincs szoros tematikus összefüggés, ám a könyvek valamiképp mégis sort alkotnak. – Mészáros Gábor kritikáit olvashatják Pál Sándor Attila Düvő, Peer Krisztián 42 és Hevesi Judit  Holnap ne gyere című, Könyvfesztiválra megjelent versesköteteiről.

hirdetés

Peer Krisztiánnak tizenöt éve jelent meg legutóbbi verseskötete. 42 című könyve negyedik a sorban, és sajátos helyet foglal el az életműben. Sem újrakezdésnek, sem folytatásnak nem tekinthető. A kötet megszületése gyászfolyamathoz, halálesethez kötődik. A szövegek egy része a tragédia, barátnője halála előtt született Nagymaroson. A versek másik része traumavers, amelyek radikális könyvészeti eljárással vannak elkülönítve a kötetben. E történet előzetes ismerete nélkül, a verseket olvasva is körvonalazódik a kontextus, így nehéz attól függetlenül értelmezni a szövegeket. "Költőként jobban tetszenék? / Egy szavadba kerül. / Meg se kellett volna halni hozzá. / Kész volt egy könyv fele.” A Jelenkornál megjelenő könyv lapjait fel kell vágnia az olvasónak, kívül az előtteversek, bent, a felvágatlan részen a gyászversek foglalnak helyet.

Peer Krisztiánt láthatóan a határhelyzetek mozgatják, legutóbbi kötete, a Hoztam valakit magammal visszaél azzal a helyzettel, hogy a kortárs irodalmi közeg rajong a verseiért. Kísérletező düh, punk szembenállás érezhető a szövegeken. Az automatikus írás határhelyzeteibe helyezi versei beszélőjét.

A 42 versei lekövetik a gyászfolyamatot. Ebből a szempontból elaprózva egy narratíva nyomai is fellelhetők a versekben. A trauma egészen átformálta a versek tudattalanját, az előtteversek és a trauma után írt darabok ugyanonnan szólnak, de érezhető rajtuk a kontroll és a horizont elmozdulása. 

Peer Krisztián úgy vélekedik, hogy ezek simább szövegek, mint a korábbiak. Könnyű rajtuk átsiklani, mert a korábbinál kevesebb az útjelző ahhoz, hogy mi van a felszín alatt. Peer felteszi a kérdést magának, hogy lehetséges-e úgy beszélni a „traumából, traumáról”, hogy az ne forduljon giccsbe. Halkabb verseket olvashatunk, kevesebb kizökkentő asszociációival, melyek – Peer eddigi hangerejéhez képest – szemlélődve szólalnak meg. A finomra csiszolt szövegeket olvasva jól hallani a versbeszélő halk üvöltését. A 42 legizgalmasabb vonatkozása az, hogy nem egy megszokott gyásznyelven íródott. A versek szorítása még erősebb azáltal, hogy autentikus módon szembemennek a megszokott gyásznyelvi panelekkel.

Pál Sándor Attila Düvő című kötetében összehangolja a népköltészeti, népzenei hagyományt a lírával. Ez már az alcímet olvasva is nyilvánvaló: dalok, énekek, balladák és táncok. Előző verseskönyvében, a Pontozóban körvonalazta az itt kifejtett téma lehetőségét. Árulkodik a kolofonban a fogalmi magyarázat is, a düvő meghatározása: amikor a kontra, a brácsa és a bőgő ritmikailag egybevágóan játszik.

Hogy mit kezdhet a kortárs líra a népköltészeti hagyatékkal? Az aligha mondható, hogy a líra aktívan reflektálna erre a rendkívül gazdag irodalomtörténeti kérdésre. Pál Sándor Attila kötete mutatja, hogy közösen, egy ritmusban mennyire érvényes megszólalási módot találhat magának ez a két regiszter. Nem az első kísérlet az övé a népi hagyományt és a kortárs lírai hangütést szem előtt tartó megszólalásra, de ilyen tematikus, költői programként elgondolt vegyítést és kölcsönös inspirációt keveset láthattunk a magyar irodalomban.

A két regiszter egymásra játszása különleges, eddig nem érintett lírai hangulatot mutat fel, amelyben ott van az egyes ember keserve, öröme, egzisztencialista rémülete. A költői én ugyanazon helyzetekkel számol, mint a mintául vett énekek szereplői (pl. bujdosók, munkások, betyárok). A Düvő a népköltészet ismert toposzait gondolja tovább, a csillagok, természeti jelenségek makroszintje verseinek épp olyan költői, képi kelléke, mint a népköltészetnek. Pál Sándor Attila e képeket mély és magas hangok különös összecsengésével modulálja.

A stílusjáték annyira közel hajol a hivatkozott műfajokhoz, hogy a szövegek akár a paródia irányába is kicsavarhatóak volnának (pl. Balladás dal), noha parodisztikus nagyításról szó sincs a versekben. A szerző a formaiságot, a hangzást és a tematikákat is keveri a kortárs lírát foglalkoztató kérdésekkel, lehetőségekkel. Mégis egyensúlyban marad a két hagyomány, s ezáltal a megszólalás kortalanná válik. Mivel jelen és múlt idejűség egyszerre érezhető, időtlen történet- és megszólalásfragmentumokat olvashatunk például a balladáknál vagy a Szarvasénekben.

A Katonadal (34) például aktuális és egyetemes jelentésmezőt hoz létre: „Ez az ország egy visszeres láb: / benne több ezer kilométer futkosás a téeszirodában, / többszáznyi hajnal és reggel és kapálás a határban, / több tucat megyei focirangadó a szomszéd falvak ellen”.

Ahogy a tematika (új és régi) is egymásba ölelkezik, úgy a zeneiség és líraiság, valamint azok formanyelvei is. Az énekekben, dalokban (Balladás dal, Virrasztóének, Keserves, Bujdosóének, Legényes stb.) a zenei lenyomat és inspiráció legalább annyira fontossá válik, mint az irodalmi műfaj stíluselemei, s azok továbbgondolása.

A Düvő versein érezni a költői kéznyomot, ugyanakkor lehetetlen volna a népi hagyománytól függetlenül elképzelni. Van itt virrasztó, táncdal, bordal, keserves, pásztordal, virágének, katonadal, melyek címként, nagybetűvel szerepelnek – vagyis a műfaji megnevezésből műcím lesz. Az azonos című dalok, versek elkülönítésére, azonosítására – a népdalok, régi versek mintájára – a kezdősor, az incipit (pl. Szerelmi dal [A tavaszi szélről…]) ad támpontokat.

Jellegzetes képiségével, ritmusával a Düvő biztos léptekkel haladó menetet szolgáltat, ugyanakkor erős személyes jelenlét jellemzi a verseket. Aktivitás, amelyet olykor a tipográfia is felerősít. Például a második Szerelmi dalnál (van négy a kötetben) sortörések és zárójelek választják külön a sorzáró elemeket. A kötet adja a lehetőséget, hogy ezeket az elemeket a vonósok magas és mély szólamainak összhangzataként értelmezzük. 

Hevesi Judit Holnap ne gyere című verseskötete Pál Sándor Attila Düvőjével együtt a Magvető Időmérték sorozatában jelent meg. A versek a felejtés mechanikáját mutatják fel.

A verseskötet első része a szakítás utáni mozdulást, költözést, az elszakadás utáni hétköznapi rutint exponálja, a felejtés útirajzát mutatja fel: „Éjjel egy, futni indulok. / Tusolás, / hátha lemállik minden érintkezési felület.” A vers beszélője múltat és jövőt újraélve enged közel a hiányhoz. Egészen közel. Történetei az énben bolyonganak: „Mielőtt kilépek az ajtón, / ellenőrzöm inkább, megvan-e az arcom, / ha közelről nézem, még benne a tiéd / (vagy most olvaslak oda), / ezt a mondatot hajítom a tükörbe, / együtt hullunk darabjainkra, / de a te arcod vágja el a kezem.”

Maga a beszélő is megszólítottá válik: a lírai hang önmagához, a volt szeretőhöz, az őt körülvevőkről, vagy az őt körülvevőkhöz szól. A kötetben dőlt betűvel szedett vendégversek érdekes kikacsintást nyújtanak. A kurzivált vendégszövegek a kíváncsiság, a magány, a gyász, a vezeklés fogalmait vizsgálják. 

A jól szerkesztett kötet segíti a verstörténet kibomlását, a négy részben kirajzolódik, hogyan lesz a „még mindig hazavárlak” reményéből „holnap ne gyere”. Mindazonáltal az erős, atmoszférateremtő darabok mellett (Plusquamperfekt vagy a Feladott poggyász) („Igyekeztem visszatartani a levegőt, / hogy tiszta maradjon az érkezésedig. / Aztán egy reggel fuldokolni kezdtem.”) a kísérletezőkedv kevéssé merészkedik el a kortárs hazai irodalmi trendektől. 

Pál Sándor Attila: Düvő, Magvető Kiadó, 2017., 72 oldal, 1990 Ft. Hevesi Judit: Holnap ne gyere, Magvető Kiadó, 2017, 64 oldal, 1990 Ft. Peer Krisztián: 42, Jelenkor Kiadó, 2017, 76 oldal, 1699 Ft.



Mészáros Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.