hirdetés

Szabó Marcell: Materialista vigasztalások

(részlet)

2017. április 30.

A betelt, hiánytalan / valóság tetőzet, írja megnyugtatásul, mely / gerendák, dúcok nélkül felettünk lebeg. / De húsz év múlva, ha válaszra még telne / erejéből, azt mondaná, hogy az enyhülés / feltétele egy száj jelenléte, melynek hiányát / egyedül a könyörgő levelek, sűrű, de egyoldalú / útra bocsátása csillapítja. – Szabó Marcell versét olvashatják. 

hirdetés


Az eretnek beszámoló szerint létezik anyag.
Az uralom megszerzésének és a hatalom
ábrázolásának technikái kapcsán egy
fakalapács jelenik meg, melyet tulajdonosa
évtizedekig hiába nyűtt-gyötört rendellenes
használatokkal, mindenekelőtt ércek és ritka
kristályok zúzásával-aprításával, a kemény
anyag látható nyomot sem hagyott rajta.
Az addig hallgatag tömeg hirtelen búgni kezd,
nem hitetlenkedésből, inkább a történet
retorikai szerepével, a terjedelmes előadásba
illesztett kitérő elhelyezésével akad gondja.
Amit valamikor a LOCUS tébolyának tartottak,
benyomások makacs ritmusa, feljegyzésük
parancsa, a sokasító törvény, melynek
a beszéd mozgó középpontja aláveti a szórakozni
vágyót, most rándít természetén, és az üdvös
értelmetlenség helyett elégedetlenségüket táplálja.
A közös tanácstalanság burzsoá passzió,
gyakorlata mégis ideges, türelmetlen számonkérésbe
fordul. Feltéve, ha követelés, zúgolódás alanya
elgondolható még. Hiába kecsegtet látványosabb
fordulatokkal, hiába tesz homályos említést
egy kudarcba fulladt lánykérés premodern
előkészületéről, mely alapjaiban írja át Jóel
könyvéről alkotott hiányos nézeteiket.
Hiába utal ugyanezen könyv birtokában levő,
csonkítatlan kéziratának megvilágító erejű
passzusaira. Esetleges ismertetésük ígérete
is sikertelen marad. A háború távoli értelemtere,
melyet a kalapács említése oly váratlanul
körvonalaz. A háború távoli értelemtere
nélkül tovább szűkülne-folytatódna a hallás
megnyitotta zsibongó emberkút, a zsíros szakadék
egyre mélyebbre nyúlna, miközben a hangok
gyönge köteléke, ez a végső és hatalmas műtárgy,
melyet gonddal jellemez a pókháló, a száraz
alga, vagy a katatón énekkar penitenciája,
egyedül közvetett cselekvést ajándékozhat
a hallgatóságnak. Hallják, amit nem értenek,
vagy termelik, amit az érett férfinyelv komoly
munkával előlük elrejt. A sóder-duruzsolás
hangvillája az égre mered, rezgeti, játszik
vele a szél. A szaruhurkok, grillázskörmök
és emberi karmok helyett egy tanulatlan
fülpár beszél, mely a légmozgáshoz nőve,
tapadva és forrva önnön rezdülését teszi
meg kormányozó erőnek. Mintha tulajdonosa
volna a puszta körülménynek, mely idáig
kímélte fagyban, verőfényben árnyékot
borított fölé. A mustár-töltelék leapad
a forró homlokpánt alatt, s miközben beszél,
a fejdísznek szánt tollas gombolyag
ösztönzés marad ez elnyújtott beszámoló
jellegzetességeiért. A betelt, hiánytalan
valóság tetőzet, írja megnyugtatásul, mely
gerendák, dúcok nélkül felettünk lebeg.
De húsz év múlva, ha válaszra még telne
erejéből, azt mondaná, hogy az enyhülés
feltétele egy száj jelenléte, melynek hiányát
egyedül a könyörgő levelek, sűrű, de egyoldalú
útra bocsátása csillapítja. A száj járása, röpte
vagy dologtalansága éppolyan árulkodó
tulajdonosára nézve, mint a ráfüggesztett,
megbűvölt szempárt sújtó paralízis, mely
a szájban a test vészjelzéseit betűzi ki.
Maga a kommunikáció nem más, mint
a menekülés rémképe, bizonyításához elég
a száj turbinája, mely lökné, taszítaná magát,
el a beszéd címzettjétől. A néma arc páncélszekrény,
de a szóra nyíló ajkak sem hívogatóak, inkább
kibillentik a testet, s kényszerítik, hogy valamelyest
hátrébb lépjen. A történelem angyala
valójában beszél, innen röpte, melyet csak
a meggondolatlan elme nevez fordított
szárnyalásnak, hátrálásnak egy unalomig ismert
örökkévalóság felé. Nyitva a szája, csorba fogai
közt fütyül aA. S ha episztola is, küldeménye nem
madár (Ucellóval elsőként számolt le), nem is
a lábára csomózott foszlott papiros, inkább lövedék
és sirám, egyetlen gesztusba zárva. Kizárólagos
célja a fizikai és mentális rosszullét átadása.
Az esdeklés fogkrémért, sajtért és dohányért
egy fiktív közvetítő által lehetséges,
sohasem nyílt odafordulással. Habár valódi
címzettjüket közelről ismeri, társaságukban
naponta sétálni jár, mégis, akár szorgos katolikus,
akit még kísért a feudális rend osztálynyelve,
közbenjáráshoz kell folyamodnia. A magányosan
viselt szenvedések közé így ékelődik egy formális
közösség dörgedelmes parancsa, mely egyaránt
tiltja a megszólítást, és a még születőben
lévő vágyak számbavételét. A normalitás világát
ebben az értelemben népesítik be szentek,
és köztes lények, akiknek legfontosabb
képessége a beszéd. Biccenthetnek, kezet
rázhatnak, hanyagul üdvözölhetik orvosát.
A betegség határán beszélik mindkét nyelvet,
továbbá fordítók, kik tolmácsolják, amit ő
egy lehasznált grammatika húsrobbanásaiba
öltöztetett. A hájas televény alig rezzen,
de alatta a láp holt, mégis nyugtalan
lekvárja tovább duruzsolhat. Mákony-villa
szemmagasban a levegőbe szúrva. Visszhangos
tornya szavakkal csereberél. Ami felelet volt,
az most először érkezik meg. Körös-körül mák,
méz és dióbél terem. Ha A TAKONY AZ AGY
IZZADSÁGA, a hang a fej bélszele kell legyen.
Mintha bevágták volna az ajtót, és a gerendák
keresztje alatt fuvallat vonulna el. Máskor személyes
okokból elfújnak egy gyertyát. Kronos ideje
elkorcsosult. – Ha az ellenkezőjét állítanánk,
azzal azt is feltételeznénk egyszersmind,
hogy a rendházak istállói tele voltak hadiménekkel,
nyerítéssel, a darócruhák számára készült
raktárak nagyon is világi, sőt női sikolyokkal.
Néha maga a kiáltozás hárít el minden félreértést.

 

Szabó Marcell

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.