hirdetés

Szakregény a loviról

Interjú Tandori Dezsővel

2007. április 18.

„A szakregény tanusítja, hogy valamihez legalább én is értettem ezen a világon. Jellemző módon olyasmihez, amihez nem lehet!”

hirdetés

Hogyan került kapcsolatba a lóversenyek világával?

„A szakregény tanusítja, hogy valamihez legalább én is értettem ezen a világon. Jellemző módon olyasmihez, amihez nem lehet!”
Ez lesz a könyv gunyoros hátoldalszövege. Kartonlapos lótársasjátékot 1944-ben játszottam már a nagymamámmal, akna vágódott be a szemközti házba, a nagy erővel bezúduló ablaküveg a fejünk felett vágodott a padlóba. Egy másik nagy változás, nekem 1988 után azt éreztem, 4000-valahány könyvkiadó közt sem lehet libegni, kapaszkodni akartam valami ütőérbe. A cselekvésbe. Annak ellenére, hogy 1990-t követően kétannyi könyvem jelent meg, mint addig, s nem számítva, hogy 1/7-ét kerestem a régi jövedelmeimnek, a komplex cselekvés jellemezte úgynevezett rendszerváltoztatás utáni időmet: műfordítás (angliai, németföldi, francia utaimra, még Írországba is cipeltem a kis vas írógépemet, és megtermeltem az ottlét költségeit, ezen felül nyertem vagy vesztettem aprópénzt), lófogadás, medvéink (és a feleségemmel játszott 60 klubos kártyabajnokságuk 36. éve, ki érti ezt, a magyar közgondolkodás nehezen fogadja be a szokatlant, megáll a Borsodi Ligánál, a pártok huzakodásánál és a divatos szellemirányoknál), sérült madaraink nevelése (szintén nejemmel, akivel épp ezért nem utazhatunk már 30 éve együtt, s ez talán szerencsés is), filozófiai gondolkodás (elsősorban irodalomban és rajzolatokban megvalósuló filozófiai gondolkodó vagyok, és divatidegen egzisztencialista)… nem folytatom, kellett kapaszkodni egy ütőérbe, ez volt eleinte a múzeumlátogatás, aztán a napi 30-36 km járás Kölnben, párizsban, londonban… lassan emez utak célja a lópálya lett, meg a sok iroda… az irodai fogadás eleganciája, bősége máris alapvető különbség a kicsit rántottleves-koszt magyar lófogadóélethez képest… és, mondom, a 17-18 „nagy fogadásomból” (néhol már legendás figura voltam ezekkel a rejtélyes átéléseimmel és kockázatvállalásaimmal) legalább 14-et megnyertem, így, s ez is benne van a szakregényben, a lókönyvekkel aztán bőven behoztam a mínuszt, melybe minden lófogadó, naná, „zuhan”.
A kötet témája a lófogadás nálunk és más nemzeteknél…
A lósportnak hazánkban nemes hagyománya van. Ausztria-Magyarország… ezt megírtam, a maga 50 lópályájával csak alig marad el Anglia 60 nagy lószíntere mögött. Párizsban hét gyönyörű pálya van (azaz ott és közel-környékén), ezekre kimenni városnézés, kirándulás, senki meg nem tiltotta nekem sem, hogy közben 3 múzeumba bemenjek.
Beszélne a hazai és más országokbeli lófogadási különbségekről?
Szakregényemben azonban (megunván, hogy unnak engem az érzelmi regényeimmel, filozófiámmal, és másnak is zöld a fű, dalol a madár, mit lennék ezzel érdekes/új), igen, itt kicsontoztam a témát. Nagy menzetek… én csak az itt már emlegetetteket ismerem így-úgy. Japán, az Egyesült Államok, Dél-Amerika, Ausztrália és Óceánia csak tévéadásokból (a Dubai Sport elég jó ilyenekben, a sejkék, akik az angliai, amerikai, ír, meg a hazai lósport nagy pénzelői), Dél-Afrika elázott angliai hétvégékről (Durban, Fokvárosban süt akkor a nap), sajnos, fogadásaimból is ismert nekem. Könyvemben arra bíztatom az érdeklődöt, a – vigyázat! – figyelmes olvasót, járjon el szakszerűen, ha a pénzét költi, először ismerkedjen bécsi, londoni, párizsi színterekkel (pályákkal vagy irodákkal), olvasson egy kis szakirodalmat (Mark Coton stb., interneten bejön tán), járja végig útját, ésszel, vagy akinek olyan is van, titkos beleérzésekkel. Öt nap után rájön, annak így mind semmi köze a szegényesebbnek is nevezhető magyar színtérhez. Sok adattal, interaktívan (megpróbálom tippeltetni is az olvasót, megismertetem a ma divatos jó zsokékkal, „sugallani” igyekszem, mi volt az én tapasztalat-világom stb. Mások lottón, unikumon stb. több pénzt vernek el, mint amennyi vezsteségem nekem a végén volt… a végén, mert nekem a lófogadás-játék maga elmúlt, akár a szerelem érzése. A könyv kialakításakor igyekeztem megismertetni leendő olvasómmal az alapokat… sok rajzzal (pályák stb.) próbáltam színesebbé tenni a dolgot.
Hogyan alakult ki a kötet koncepciója?
A könyv megírására Rados Richárd újdonat jóbarátom (a Jaffa Kiadó vezetője) bíztatott. Másképp eszembe se jutott volna ilyesmi. Bevezettem leendő olvasómat a gátversenyek (Anglia: hurdle, chase) világába, s egyáltalán, olyan – nálunk talán páratlan – munkát hoztam létre, mely a hűvös tavaszi napokon „mégis” belobbantott, takaréklángú gáz cserépkályhához hasonlít… szaga van a melegnek, ahogy mondani szokás. Szemléletet akartam adni – és ilyet csak tényleges ismeretek közlésével lehet. Talán ma sem annyira az éles ellenségeskedések világát élnénk szerte a bolygón – és főleg itthon –, ha tényleges adatokat ismernénk. Lehetőségeink adatait, nem a „titkokat”, bulikat… kinek kell az. Nem bulvárszintűen hangulatos könyvet adtam, hanem – például a Nagy Párizsi Hétvége tévéről vett anyagának riportszerű feldolgozásával a kötet vége felé – szakszerűen, hibáival együtt is a tárgyra koncentrált művet.
Írt már korábban a lóvakról…
Eddigi ilyen munkáimhoz ez a könyv nem is hasonlítható. Bár én vagyok narrátora, a főszereplő tényleg a lófogadás. Szinte biztosra veszem, hogy aki ingét-gatyáját el szokta veszteni, így sem nyeri vissza e holmiját. De hogy nem fog fejjel a falnak rohanni, ha könyvem olvasta, ebben erősen bízom. A többit el lehet olvasni.

Rácz I. Péter

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.