hirdetés

Szécsi Noémi: A faj fennmaradása (Rohadt állatok)

2017. január 28.

Szeretett volna persze ki is kacsintani a hallgatóságra, hogy éreztesse velük, bár a Hörcsög mellett ül a színpadon, de valójában rugalmas észjárású, képzett, európai értelemben vett emlős, széles szakmai perspektívával. Már ha attól eltekintünk, hogy szinte teljesen vak. – Szécsi Noémi írása a Litera Klímacsúcs című előszilveszterén hangzott el a Trafóban.

hirdetés

– Az állatoknak is vannak érzelmeik – túrt bele foltos szőrzetébe egy éppen hogy csak ivarérett norvég lemming.

– Nem tudtam. Azt hittem, csak dugunk, mert itt a nyár – felelte tettetett közönnyel a lány. Amolyan pocokszerű, lázadó típus volt, inkább izgalmasan nyugtalanító, mintsem klasszikus szépség.

A Vakond szerette ezt a típust, de ez a film azért is érdekelte, mert imádta a feszültségtől terhes idillt. A képernyőre tapadva lenyúlt a kanapé mellett álló letakart tálba egy csótányért. Leharapta a fejét. Mielőtt elropogtatta, gyorsan visszatolta a fedőt a tál tetejére, nehogy a rovarok elmásszanak. Éjszaka nem szeretett mezítláb a lakásban kószáló csótányra lépni.

Fotók: Valuska Gábor

Közben egyetlen pillanatra sem vette le a tekintetét a tévéről. Minden műsor magába szippantotta, amelyik derűs, de vészjósló jelenetekkel kezdődött. Itt szép, fiatal, szenvedélyes lemmingek dugtak és kergetőztek. Dugtak az éles északi napfényben, a mélykék ég alatt, kergetőztek a feketén csillogó vizek partján. Aztán a hím tűlevélből fészket épített a fenyőerdő mélyén vemhes kedvesének. A vágás után már a tíz babszemnyi újszülött jószágot mutatták, amint anyjukhoz bújnak. A büszke apa közben a nyár dús növényzetéből válogatta a legzsengébb hajtásokat, hogy hazavigye a családnak.

Aztán ugyanez ismétlődött újra, de már a pajkos kergetőzés nélkül. A két lemming egyre kevesebbet kefélt, egyre több volt a sárguló levél. Alig akadt zsenge hajtás, le kellett ásni a gyökerekig.

Amikor a bagoly árnyéka a földre tapadó lemmingre vetült, a Vakondon is végigfutott a borzongás. Ezért imádta a skandináv filmművészetet. Ismerős volt belőle a túlélésért folytatott harc, az állandó menekülés a természetes ellenségek elől, ugyanakkor a helyszín egzotikus volt, mi több, elidegenítő. A sarki hóbagolyban is volt valami előkelő, amit a Vakond mindig hiányolt saját élőhelye gyilkosaiból. A tetejébe az egészet egy biztonságos túrásból nézhette.


– Mi miért nem vagyunk képesek ilyen filmeket csinálni? – kérdezte magától.

A Vakond szájában megkeseredett a csótány krémes belseje, ha a Biokert filmiparára gondolt. A forgatókönyv-támogatási bizottság elnökeként lelkiismeret furdalást érzett, hogy az utóbbi időben legfeljebb néhány ócska természetfilm készült. Bekamerázták a patkányok járatait, aztán szinte vágatlanul leadták, amit felvettek. A patkányokkal azért is könnyű volt forgatni, mert a kamera előtt is gátlástalanul kopuláltak. A másik népszerű műfaj a szexista családi dokureality volt. Ezekben hímhörcsögök verték a feleségüket, aztán ha azzal megvoltak, nekirontottak egy gumicsizmás emberlábnak. A producer, egy jól megtermett hód, már a licencvásárlás idején megmondta, hogy akkor is nyert ügyük van, ha minden olyan állat megnézi, aki valaha kezet szeretett volna emelni a nőstényére. Igaza lett. Minden epizód csúcsnézettséggel ment.

Egyébként viszont se koncepció, se invenció, kesergett magában a Vakond. Nem csoda, hogy nemrég maga a Hörcsög volt kénytelen fejtágítást tartani a filmes és tévés állatseregletnek a Biostúdió vetítőjében. Az utóbbi időkben döbbenetes hízásnak indult állat két lábra állva gesztikulált, sárga, kiálló fogait vicsorgatva a „tiszta erkölcs” és a „hangulatjavítás” szókapcsolatokkal dobálózott.

A Vakond közben fanyalgott magában, de aztán a pofákat látva szokás szerint megrohanták a kételyek. Szabad ezekre a retkes kis dögökre rábízni bármit? Művészek… Borzalom.

Szeretett volna persze ki is kacsintani a hallgatóságra, hogy éreztesse velük, bár a Hörcsög mellett ül a színpadon, de valójában rugalmas észjárású, képzett, európai értelemben vett emlős, széles szakmai perspektívával. Már ha attól eltekintünk, hogy szinte teljesen vak.

– Nem ám mindig csak a szomorkodás – fröcsögte éppen a Hörcsög, és intően felemelt jobb mancsával adott nyomatékot a mondanivalójának. – Állathősök kellenek!

– Mint Mickey egér? – vágott közbe egy szemtelen kószapocok.

– Mi!? – hördült fel a Hörcsög. – Kicsodánk az nekünk? A saját múltunkból kell merítenünk.

A teljes hallgatóság, köztük a Vakond is azon aggódott, hogy most fog rátérni a tsz-ugaron töltött sanyarú gyermekkorra, de a Hörcsög ezúttal önuralmat gyakorolt.

– Nekem személyesen is nagyon fontos, hogy a történelem vérzivataros századainak minden hörcsögirtása mozgóképre kerüljön. Erre hajlandóak vagyunk korlátlan támogatást megítélni. Ez persze nem ukáz, még csak nem is sugallat! Más állatfajok kiirtásáról szóló műveket is támogatunk.

Mindenki értette, hogy a Hörcsög most alig leplezetten dr. Poczok azon hírhedt állítását bírálja, miszerint a történelem pocokirtások folyamatosan visszatérő sorozata. A Vakond magában ujjongott, hogy a szakmai műhelybeszélgetésre nem hívtak újságírót: meglenne a holnapi címlap.

– Azonban teljes fajok kihalásának ábrázolásától óvakodnék. A remény sugallatát mindenekfelett hangsúlyozni kell – körülményeskedett a Hörcsög. A bajsza remegéséből látszott, hogy bármelyik pillanatban ütni tudna. – Elmondom, mire gondolok. Meg lehet mutatni, hogy egy állatot kettészel az ásó, de a végső jelenetben ne a félbevágott testre közelítsen a kamera, hanem mutassa a járatban szundító kicsinyeket. Legyen ott nyomatékosan a jövő, a faj továbbélésének reménye!

Ezzel az optimista gondolattal zárult a beszéd. A fejtágítás után rögtön pofatágítás következett. Mindenkinek annyi búzát tömtek a szájába, hogy ne tudja, vagy ne is merje kinyitni, attól való félelmében, hogy a sok mag kipotyog. Ezt a módszert maga a Hörcsög találta ki. A korábbi szakmai tájékoztatók büférendszerben folytak, és csak csipegetni lehetett. Így viszont az állatok legalább addig nem ordították tele a Biokertet a panaszaikkal, amíg hazaértek. A legkisebb időnyereség is kész haszon, fejtegette a Hörcsög. Arról nem is beszélve, hogy aki útközben megfullad, azzal már számolni sem kell, fűzte tovább a gondolatot. Bár vélhetően maga is tudta, hogy minden döglött széplélek helyébe két új önjelölt tehetség lép. Erősek, éhesek, hangosak. Semennyi búza nem elég.


– Ki maradt életben? – suttogta a film végére előkerülő Vakondné egy vastag gyökér mögé bújva.

– Az apa, az anya, meg a legutolsó alom – felelte unottan a Vakond. Mindig igyekezett a legmegrendítőbb pillanatokban is végtelen közönyt tanúsítani a felesége előtt. Pedig most neki is összeszorult a torka. – Egy jégtáblán sodródnak a Spitzbergák felé. – tette hozzá.

 

Szécsi Noémi

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.