hirdetés

Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo

A Tericum Kiadó ajánlata

2006. november 17.
Szécsi Noémi
Kommunista Monte Cristo
Tericum Kiadó, 2006.
142x197 mm
keménytáblás kötés + védőborító
440 oldal 2.970 Ft
ISBN 963 96 3318 6
hirdetés

A fiatal szerzőnő a kismama lét mindennapjai után a Kommunista Párt történetébe ásta bele magát nyakig. Ki gondolta volna, hogy a vörösre festett évek szatírába illő történeteket rejtenek? Politika és szerelem 1919-től 1956-ig – egy hentes-legény szemszögéből, szóval egy kicsit másképp, mint ahogy eddig ismerhettük.
 
Milyen történelmet ír Sanyi, a daliás hentes, akinél minden szál összefut?
 
1919 nyarán Kun Béla megbízásából Bécsbe indul. Kezében egy bőröndnyi arany, szívében szerelem és rettegés. Akármennyire is szeretné, a Tanácsköztársaság elveszett ügyét már nem tudja megmenteni, mégis visszatér. Terve kudarcot vall, ám a Horthy börtönében megélt, válogatott kínok után Sanyi még mindig szilárdan hiszi: attól, hogy ő kommunista, még lehet boldog!
 
Szívet nem cserél, de kettős élet várja: otthon polgári bőség, reakciós feleség, reakciós gyerekek, kint a világban pedig az illegális Mozgalom, és egy patinás forradalmárcsaládból származó szerető. Várja még a gazdasági világválság, a nyilasterror, a zsidóüldözés, Budapest ostroma és megannyi politikai kaland. Minden szépen alakul, de közbejön Rákosi Mátyás országlása, amikor mindenkinek színt kell vallania. Ekkor kiderül, van annál nagyobb bűn, mint hogy egy hentes vegetáriánus…
 
Szécsi Noémi korábbi kötetei: A baba memoárja, Egy kismama naplója, Finnugor vámpír (JAK-Kijárat Kiadó)
 
 
Részlet a regényből:
 
2. fejezet
 
A magyar proletárforradalom még a vakot is látóvá teszi.
Lenin
 
A Habsburgok levették róla a kezüket, Ausztria, ez a fejlődési rendellenességgel született csecsemő-állam éhezett. Keresztényszocialisták és szociáldemokraták nemzetgyűlése vezette az országot, ezért húst a vendéglőkben sem készpénzért, sem borravalóért, sem főzelékkel takarva, sem hátsó szobában nem lehetett kapni. Anna Sacher szerencsére szorgalmasan feketézett, így a szálló 1919. augusztus 4-én reggel nyolckor mégis dús kontinentális reggelit tudott kínálni a dédnagyapámnak. Habozott nekikezdeni. Nem tudott szabadulni a látvány emlékétől: három nappal ezelőtt híg hársfatea és félig rágott fekete kenyér feküdt Kun Béla íróasztalán a Hungária szálló porcelánjában. Kun elvtárs maga nyilatkoztatta ki, hogy amikor rosszul megy az országnak, a forradalmár embertípus maga sem eszik. Egy szociáldemokrata népbiztos viszont azt állította odalent a Hungária átriumos éttermében, hogy a fekete kenyér csak dekoráció, az egyik vakmerő Lenin-fiú rágta meg parancsra, és az élelemért tüntető, feldühödött angyalföldi asszonyok megnyugtatására helyezték oda, mert valójában Kun minden reggel abált szalonnát falatozik fehér kenyérrel, s mindezt egy kupica pálinkával küldi az útjára. Merész állítás. Amennyiben viszont igaz, Sanyinak is kijár a pácolt sonkaszelet, lyukacsos sajt, ropogós zsemle, tejszínes kávé.
 
Miért is ne? Kun elvtárs internacionalista, mégsem mondana le a paprikás főtt fejhúsról. Akár a kubikoláshoz, a proletárdiktatúra vezetéséhez is kell az erő. Ahogy az ügy diadalának konspiratív elősegítéséhez is. A dédnagyapám vastagon megvajazta a császárzsemléjét.
 
Az ideg markolászta a gyomrát, de azért bírt enni. Tegnap felhívta a szovjetköztársaság megdöntésére szövetkező ellenforradalmárok számára fenntartott telefonvonalat. Tucatszor kicsengett, de senki sem vette fel a kagylót. Van ilyen, Gulyás főhadnagy akárhol lehet. Bántja a vörösuralom, de azért néha mégis jár egyet.
 
A dédnagyapám aztán tűt-cérnát kért a szobainastól, hogy felvarrhassa a csillagokat meg a címert, erre az elvegyüléshez volt szükség. Az inas vállat vont, aztán már hozta is a csukaszürke fonalat, amit a szálló kifejezetten a magyar tisztek végett tartott. Alighogy Bécsbe ért, minden tiszt egyből varrni kezdett. Mintha nem is a rangjelzésüket, de a szívüket tépték volna ki, olyan buzgalommal varrták vissza októberben letépett csillagaikat. Ezt csak az érzi át, aki viselt már egyenruhát. Mi tudjuk, milyen ez, akik matrózok voltunk! – gondolta a dédnagyapám.
 
Először március 21-én volt matróz a Váci utcai Újvárosházán. A tanácsköztársaság kikiáltásának felelős szervezői közvetlenül Pogány József mögé állították, és retorikailag nyomatékos pontokon egy töltött lőfegyvert a feje fölé tartva kellett harsányan éljeneznie. Nagyon félt. Nem annyira attól, hogy a fegyver esetleg elsül, hanem főleg azért, mert teherkocsikon kétszáz tengerészt hoztak fel a szegedi tengerpartról, s ha valamelyikük megkérdezné, melyik hajón szolgál… A feladatra amúgy rátermettnek érezte magát, robusztusabb matrózteste volt, mint némelyik valódi matróznak. Adria napja nem pörkölte ugyan, de sokat járt hajadonfőtt a pesti flaszteren. Mi kell még? Matrózblúz, matróznadrág, matrózsapka. A tüntetésszervezők szerették, gyakran hívták, népgyűlésen a szónok mögé állhatott. Csak a tenyerét kellett rejtegetni, lévén nem kérges, mint Tisza István szíve, és az ujja sem vastag, mint a hajókötél.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.