Székely Szabolcs

Életrajza

Székely Szabolcs multisanszos szórakosgató. Szóból szab határt, malacszárnyat, Harit idéz, elvet, arat – rendjelt kap előbb vagy utóbb. Rokona, ismerőse ennek-annak, nem válogat, de finnyás.

Székely Szabolcs 1983-ban született Budapesten, azóta, még, mindig, ott él.

 
Első verseskötete 16 éves korában jelent meg, azóta publikál nagyobb folyóiratokban, eddig többek közt az Alföld, a CET, a Hitel, a Holmi, az Irodalmi Jelen, a Kortárs, a Lyukasóra, a Magyar Napló, a Népszabadság közölte verseit.
 
Többször szerepelt Az év versei antológiákban. Második kötete 2005-ben jelent meg Kilenc másodperc reggelente címmel a Parnasszus Könyvek sorozatban. Ugyanebben az évben elnyerte a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, a Színház folyóirat színikritikai pályázatának első helyét, valamit a Parnasszus folyóirat egri műhelytalálkozójának díját.
 
Versek és naplók mellett ritkábban rap-, gyakrabban dalszövegeket ír. Az ELTE magyar szakos hallgatójaként három bekezdésnyi információból tíz oldalas esszéket duzzasztott, újságíróként leginkább ennek fordítottját teszi. Jelenleg a már említett intézmény portugál szakán tanul, fordít.
 
A www.dokk.hu költészeti portál szerkesztője, a honlap által indított felolvasóest-sorozat egyik moderátora.