hirdetés

Székelyhidi Zsolt: Ördöngős

2009. augusztus 25.
Éppen ebből adódóan a könyv műfajilag nem csupán heterogén, hanem a nyelvi kifejezés törzs- és egyedfejlődési őskezdeteinek tudatos bódulatában fogant: a lírai, az epikus és a drámai mozzanat, a versbeszéd, a narráció és a reflexió irányai és módozatai mindig egymás felé mutatnak, és így folyamatosan át is járják egymást.
hirdetés

·Ékelyhidi ·Olt.


Ördöngős kö·vében egy fiatalember e·mélkedésének és önértelmezésének lázát ötletgazdagon, de mindvégig fegyelmezetten o·tja nem csupán időbeli, de energetikai fázisokra is. Az e·mélkedés története így a ·elvben bontakozik ki apródonként, az önélveboncolás és a kifejezésmód felfedezésének örömével, lendületes kreaitivitásával. Éppen ebből adódóan a kö·v műfajilag nem csupán heterogén, hanem a ·elvi kifejezés törzs- és egyedfejlődési őskezdeteinek tudatos bódulatában fogant: a lírai, az epikus és a drámai mozzanat, a versbeszéd, a narráció és a reflexió irányai és módozatai mindig egymás felé mutatnak, és így folyamatosan át is járják egymást.

Ennek felel meg az az eljárásmód is, ahogyan önmagát két ·emélyként, ·Írsátánkánt, illetve saját tulajdonnevén nevezi meg és írja le a ·erző, s a két alterego kölcsönösen egymásra utal az esemé·ek kommentálásában, illetve tulajdonításában. Ördöngős megoldás az is, ahogyan a ·erző a ·ír fogalmában, a ·agában és, mondjuk ki, ·ub·tanciájában ragadja meg, és - saját őskezdeteként - onnan is eredezteti magát. Virtuóz ·elvi megoldásai csak másodsorban jellemzik a saját hangját mind magabiztosabban és mind tágasabban kereső és kialakító költő be·éd- és alkotásmódját – a ·elvha·nálat elsősorban egzitenciális alapkérdés őnála, amely nélkül nincs létezés sem.

Így oltódnak egymásba az önfelfedezés ·emélyes, tárgyi és intepretatív e·közei, hogy a ·öveg fegyelmezett burjánzásában a testi és ·ellemi lét folyamatosan termő gazdagságát teremtsék meg ·elvi e·közökkel. Ezért az irónia és a játékosság alapattitűdje egyáltalán nem játék csupán ·Ékelyhidi ·Olt ámára, hanem a létfelfogás komoly elvi kérdéseként működik.

·Ékelyhidi ·elvet olt.



·Károsi Endre

Székelyhidi Zsolt: Ördöngős, 2009, Spanyolnátha Könyvek 1, 184 oldal, fogy.ár: 1700 Ft

Szöveges

A megfigyelő  egy bizonyos alkalommal mondhatja, hogy ez a szöveg, melyet épp olvas, a körülményektől függetlenül, létező szöveg, és  állítását azzal támaszthatná alá, hogy érzékszervével tudomást szerzett erről. A megfigyelő a szöveg szempontjából azonban nem létezik, így – ha mindenekelőtt – feltesszük, hogy a dolgoknak van valami igen egyszerű kapcsolódási pontja, akkor bizonyos idő elteltével észre kell vennünk, hogy a létezés valójában megtévesztő, a kinyíló oldalajtók száma pedig oly sok, hogy végtelen.

A világ itt kezdődik, és itt folytatódik. Az első mondat a kezdet, a másodikban már tudjuk, mi van, s a jó megfigyelők következtethetnek is. A világ elöl áll, minden csak azután jöhet.

A mondatok ebben a szövegben a világ pontos leírása. Értelmezése, ha úgy tetszik: szakszerű, pontos és tömör. Nincs sehol fölösleges betű, írásjel.

A világon semmi sem fölösleges.

A szöveg semmi sem, fölösleges – mondhatja egy bölcs, aki tökéletesen ismeri ezt a világot. Néma. Soha nem fog s nem is szólalt meg, mert nem szükséges. A tökéletesség a világban olyan, mint a kimondatlan szavak végtelenített folyama.

A bölcs feloldódik a világegyetemben. Nem kell élnie ahhoz, hogy létezzen; nem kell ismernünk, vagy tudnunk róla sem. A világ egy vele, és egy fordítva.

Az olvasó  abban a pillanatban egyesül, amint olvasóvá válik.

A szövegen kívüli fehérség, a körülötte forgó-változó tér a világ része, a betűk szélei elkerülhetetlenül összekapcsolódnak, a felületek pedig körbe, majd gömbbé rendeződnek.

A világ minden, és egyszerre forog-változik, ahogy a szö­veg befogadásával az elolvasó végül észreveszi, hogy olvasnia sem szükséges. A világon minden egyértelmű, pontos és tömör. Teljesen körbevesz, ugyanakkor a része, s – értelemszerűen – önmaga is.

A szövegnek vége szakad. A világ vége a világ, a tökéletes megoldást pont jelzi itt.


Ültetés

Ülök. Elkezdem. Az ülést megkezdem, vagyis megkezdtem, megülök itt, a kezdésnél mindig ülni szoktam. A leginkább ülés szépsége benne van a lábelhelyezésemben, a szájcsü­csö­rítésben, amikor beszélek, amikor megülök, amikor megőr-ülök, itt csücsörgök, ücsörien, egy üccsenést sem hallotok. Ülöngök. Teszem azt, teszem egyik lábam, tesztelem a tevést, úgy teszek, úgy lábazok, úgy csücsítek, úgy ücsörítem a szám, hogy azt fejezzem ki, azzal fejeződjek le, úgy fejezzem be ezt az elkezdést, lábazva, lábamodozva, lealsóvégtaglózva, mintha, mint hogyha lenne, a lábamnak, vagy a mondataimnak, mint ha már lenne folytatása.

Elkezdek felállni. A lábam alattam van. Ezzel segítem a felállást. Állnék is fel, mint amikor ez már eldöntött, a felállás mellett döntöttem volna. Álladozok, még egy kicsit a fotelben, állítom a lábam, csakhogy valami miatt egyszer csak – tudom, semmi értelme, majd leesik az áll – elállok az állástól. Visszadöntök, homlokegyenest. Úgy, hogy már majdnem álltam, képzelheted. Milyen érzés felállatlanul ülve maradni. Egy állítást elvetni, egy mozdulatot visszamozdítani, egy eseményen elesni, egy veteményen elvetni, vagy egy vagyon nem lenni. Nem vagyon akarok be- és legondolni. A döntésem egyirányú. Ülve folytatom az állást.

Az emberek megülnek, ha nem vigyázok. Megyek az utcán, vagy állok a buszon, vagy máshol, más van, máskinádá, az emberek meg megülnek. Meg-meg. Nézem, ahogy ülnek. Az ülés fárasztó, a hivatalban ülés a leg, a legfárasztóbb, ahogy az angol mondja, nem a fútás, a fútkosás, ahogy az angol, a big fút, a fítnesz, szóval nem ezek, hanem az ülés. A sziting. Ülés a szitiben, a sziti, a szituáció, a szitigrill, amikor szitál a városi köbköd, közben ez az ülés, az ülöngés, a megüllek! Egy kést szorongató szájból, megüllek!, nem késél meg, talán ne késélj már meg, késéljen táncolsz, éljen, mondanám. De csak ülök. Az állás dönthetetlen.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.