hirdetés

Szekeres Dóra: Nátha és izzás

2017. június 12.

Nem sokan vannak reggel kilenckor a Vörösmarty téren, a standok nagy részére is épp befutnak a könyves kollégák, felgördülnek a redőnyök, kikerülnek a székek és dedikáló asztalok. – Szekeres Dóra hangulatjelentése a könyvhét harmadik napjáról.

hirdetés

Vannak reggelek, mikor beakad egy sor az agyamba, megmagyarázni nem tudom, de órákig ismételgetem magamban: néha Arany, Kosztolányi, vagy a Szózat egy-egy mondata ragad meg, máskor mondókák és gyerekversek, de a legfurcsább az volt, mikor a „töröktőlrabigátvállalinkravettünk" visszhangzott bennem egy egész napon át. Szombaton fél hétkor ez fogadott: „belenehezültem a sárba". És kivételesen teljesen érthető is volt a választás, hiszen épp egy makacs nyári megfázásból eredő masszív fejfájással ébredtem fel, tudva, hogy néhány órán belül intejúzni fogok a téren.

Nem sokan vannak reggel kilenckor a Vörösmarty téren, a standok nagy részére is épp befutnak a könyves kollégák, felgördülnek a redőnyök, kikerülnek a székek és dedikáló asztalok. Egyre több ismerős arc tűnik fel, a Kalligram standjánál Péterfy Gergely fiával komótosan reggelizik, a Magvetőnél Szegőkém parolázik Marianna D. Birnbaummal és férjével, miközben elfogyasztja reggeli kiflijét. Havasréti Józsefet várjuk, vele beszélgetek két tüsszentés között. A nap egyre magasabbra ível, közben nem tudom eldönteni, hideg van-e, vagy éppen kánikula, egyre lesem a többi embert, mindenki nyári ruhában, van, aki már legyezi magát, felmerül bennem, hogy esetleg lázam lehet, talán ezért ráz ki a hideg tízpercenként.

Nem csak egy kaland - ez a címe Havasréti új regényének, amely egyrészt tekinthető előző könyve, az Űrérzékeny lelkek folytatásának, másrészt annak egy fontos epizódját kibontó külön történetként is olvasható. Érzékeny, kalandos, magával ragadó történet, amelyből ne próbáljuk például a hetvenes évek neoavantgárd fontos magyar képviselőinek pontos életrajzát megismerni, még ha meghatározó szereplőkként fel is tűnnek a könyvben, hiszen inkább kidomborítói és illusztrálói a szerző konceptuális tervének, amelyben fikcióba ültetve dolgozza fel a szellemtörténet számára érdekes és fontos korszakait, kérdéseit.

Az interjú után megyek három kört a téren, a második közepénél már nem tudok könnyen haladni, ránézek az órámra: 11:00 - kitehetjük a megtelt táblát. Elindulok valami reggelit szerezni és egyeztetek szeretteimmel, akik épp elindulnak otthonról a PIM felé. Ez az időszak is eljött: az esti könyvheti bulik mellett/helyett fontosabbak lettek a délelőtti gyerekprogramok, a Margón épp bejeződik a gyerekjóga és kezdetét veszik a felolvasások, amelyek nem egyszerűen úgy zajlanak, hogy a szerző kiül és művébe mélyedve felolvas néhány részletet, hanem mesekönyvét magasba tartva idézi meg hősei kalandjait.


Fotók: Kiss Norbert

Egyszer csak megpillantom őket a PIM bejáratánál, kisfiam fut felém, göndör haja száll a szélben, szorosan átölel, férjem pedig lelkesen újságolja, mekkora élmény volt a kis manónak a metró. Épp időben érkeztek, Marék Veronika áll a gyerekek elé, Boribon legújabb történetével. A kis mackó kalandjai nálunk is nagy kedvencek, és örülök, hogy megjelent egy újabb Boribon-mese, mert akkor talán kevesebbszer kell majd a Boribon autózikot felolvasnunk, amit azt hiszem akár álmunkból felkeltve is sorról sorra fel tudnánk mondani bármikor. Harcos Bálint újabb Szofi-meséjét már rajzolgatva hallgatjuk végig, készül közben kék vonat, zöld béka és piros csiga is, a hirtelen feltámadó szél miatt viszont úgy döntünk, ideje indulni. Én ekkor megint kicsit rosszabbul leszek, aggódva kérdezgetem a férjem, hogy hozott-e magával pulóvert a gyereknek, ő pedig körbemutat a PIM gyerekseregén: van, aki mezítláb rohan, mindenki egy szál pólóban és kisnadrágban-szoknyában ökörködik, nyugodjak meg, nincs hideg. Pontosabban, tényleg kezdjek el aggódni a láz miatt, nem oké ez a megfázás. Átslattyogunk a Károlyi kertbe, ahol én egy padra roskadva próbálok a napba nézni és az izzasztás módszerét alkalmazva gyógyulni, de be kell ismernem, ez meg a fejfájásomnak nem tesz jót. Kezd elegem lenni magamból, úgyhogy inkább arra koncentrálok, milyen ügyesen ugrál a kisfiam a süllyesztett trambulinon és hogy már vagy huszadszor mászik fel és rohan végig a nagy mászóka-mozdonyon.



Ebédidő, úgy döntünk eszünk valahol a városban, végül mégis a Finomítóban kötünk ki, hiába, az ember szíve hazahúz. Ekkorra szerencsére mindenki ki van annyira fáradva, hogy gond nélkül lenyomunk egy kétórás csendespihenőt, én kicsit erőre kapok és visszanézek a Könyvhétre. A tömeg változatlan, az idő viszont egyre zordabb, elkap a szélvihar és vele érkező nyári zápor, így aztán megfutamodom: nem lehetek ennél is betegebb. Felhívom Gabót, hogy nyugtasson meg, lesz élőzés a margós Nádas-beszélgetésről. Nem tudja biztosra mondani, de reméli lesz. Nekem ennyi elég: hazaindulok, de előtte muszáj vennem egy könyvet a kisfiamnak – nem tudok mit tenni, mióta gyerekem van, a könyvvásárokon minden pénzemet gyerekkönyvekre költöm, képtelen vagyok mást vásárolni, így jön haza velem a Scolar képes Mit? Miért? Hogyan?-sorozatának Repülőtér része, lefekvés előtt nagyon komoly tanulmányozásnak vetjük majd alá.

Estére csak feküdni bírok, a harmincfokos alkonyatban forró tea mellett várom a Margó-közvetítést, ami csak nem érkezik. Csalódott vagyok és szomorú, és legfőképpen náthás, el kell fogadnom, idén ennyi fért a Könyvhétbe, ennyi is belefért.

Szekeres Dóra

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.