hirdetés

Széljegyzetek az Újholdhoz

2011. február 20.
Sokféle széljegyzetet írtak már az Újholdhoz. Mintha - már jó néhány évtizede - a magyar költészet egésze széljegyzet is lenne egyben Nemes Nagy Ágnes köréhez. A róluk alkotott különféle véleményekből látszik: az Újhold hol ájtatos révületbe ejt, hol irritál. - Szentpály Miklós tudósított az Írók boltjából.
hirdetés

„Egy olyan folyóiratról fogunk beszélni ma este, amely összesen két évet élt meg 1945 és 1948 között, embertelen és emberellenes rendszerek között” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Szegő János az Írók boltjában megrendezett beszélgetést melyen Takács Zsuzsa, Mesterházi Mónika, Krusovszky Dénes és Vári György vett részt.

 Fotó: Valuska Gábor

Két év, mégis, minden szó róla csupán széljegyzet lehet: tömörített impresszió tömörített impressziókról. Hiszen az Újhold költészete, kritikája, kisprózája, verselemzési hagyománya mind az impressziókra épül, a tárgyiasított tapasztalatokra. Másrészt, bár az Újholdat a fordulat évével felálló rendszer megtámadta és betiltotta, rövid élettartama „csupán sajtótörténeti tény – ahogy ezt a beszélgetés kiváló házigazdája, Szegő János megjegyezte -, s valójában az is kérdés, lezárult-e korszaka.”

A beszélgetés elején - úgy tűnt fel – hamar kiosztódtak a szerepek: Takács Zsuzsa és Mesterházi Mónika azok, akik áhítattal közelednek hagyományához, Krusovszky Dénes pedig az, akit irritál. (Vári György - hangsúlyozva tiszteletét - egyelőre elemző pozíciót vett fel.) Egy pillanatra meg is riadhatnánk egy ilyen sarkos vita kikerülhetetlen unalmától. Szerencsére azonban hamar kiderült, a beszélgetés pont arra szolgál, hogy a résztvevők – mint valami harmincas években írt bűnügyi regény elhagyatott szigetre ért szereplői - megfejtsék sajátos viszonyaikat ehhez a hagyományhoz.

A Japán kávézó egykori formái (a bolt hátsó falán, a régi fotón), s az elhangzó nevek (Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván, Rába György, Lator László…) egy végtelen lista elemeiként ostromolták a beszélgetést. Mintha Harold Bloom rémálma (Költészet, megelőzöttség, elfojtás) tárgyiasult volna.

„Ön közelről ismerte az újholdasokat, pontosan mikor találkozott először velük, beszédtéma volt körükben a folyóirat?” - tette fel a kérdést Takács Zsuzsának Szegő János. „Nagyon gyakran beszéltek róla, fájdalomként volt jelen” – mesélte a költőnő, aki 1958-ban ismerte meg a kör tagjait, egy évtizeddel a lap betiltása után.

„Értelemszerűen személyes viszonyom Székely Magdán kívül senkivel nem lehetett, nagyon szerettem a költészetét – meséli Vári György. - Én is főként a középiskolai kötelező és nem kötelező olvasmányélményeimből ismertem őket. S mint mindenkinek, aki valamennyire otthonos a magyar költészet történetében, elemi és nagyon közvetlen viszonyom van velük.”

„A középiskolában lényegében csak Pilinszkyről tanultunk, ő volt az utolsó szerző, akivel komolyabban foglalkoztunk, ez persze kétszer 45 percet jelent – magyarázta Krusovszky Dénes. - A középiskolai irodalomórán az Újhold szó talán el se hangzott. Magamnak kellett kitapogatnom ezt a költői világot. Az én Újhold-élményem ennek megfelelően nagyon sokáig rendszerezetlen volt. Életműszeletekből raktam össze magamnak egy képet, ami nyilván nem azonos a valósággal. Így nagyon problematikus a viszonyom az Újholdhoz: úgy érzem, nem ismerem eléggé, valami hiányzik ahhoz, hogy erről a hatásról beszélni tudjak. Másrészt számomra, mint irritáció is megjelent az újholdas esztétika: próbálom felmérni, mi az, ami zavar. A legnagyobb hatással közülük rám azok a költők voltak, akik az Újholdhoz kötődnek, de valamilyen határpontjáról mozdulnak el. Elsősorban Tandori Dezsőt említeném.”
 
A Nyugat, mint ethosz

Először az Újhold és a Nyugat viszonya került szóba.  Krusovszky Dénes felveti Nemes Nagy Ágnes: A Nyugatról című esszéjét (Semmi személyes közöm nem volt hozzá.) Majd a résztvevők felidézték Szerb Antal és Nemes Nagy Ágnes mester-tanítvány viszonyát: Vár-beli beszélgetéseiket, a költőnő erőfeszítéseit Szerb Antal megmentésére. Közben próbálták körülírni, miben áll az újholdasok Nyugat-élménye.

Mesterházi Mónika: „Babits Mihály volt a legevidensebb közös nevező az újholdasok között. Egyedül Pilinszky volt az, aki határozottan József Attilához kötődött”. „Az utólagos irodalomszemlélet mindig homogenizál – fejtegette Vári György –, és az így kialakult ethoszt használta fel például a Nyugat esetében az Újhold, hogy megteremthesse önmagát.” S ez az ethosz jellemzi – egyben keréktörője – a mi viszonyunkat az Újholdhoz: bár az Újholdat is különböző poétikák tagolták, van egy közös hangja, mely jellemző rá, s melyet az ügyetlen vagy dilettáns költők is másolnák.

Az Újhold műfajai

Vajon miért pont a költészet vált az Újhold-kör legfontosabb műfajává? A kérdést előbb Takács Zsuzsa próbálta megválaszolni: „Nagyon elementáris élményük volt a háború, amelyre az azonnali válasz a költészet lehetett, esetleg a kispróza – utóbbihoz Mándy Ivánt lehetne említeni”.

Vári György szerint az újholdas próza fő formája egyértelműen az empatikus lírakritika, melyben felismerhető az az etikai imperatívusz, Ottlik szavával „a mozdíthatatlan tőkesúly”, amely az Újhold-kör legfontosabb jellemzője. Szerinte az etikai szigoron kívül ezeket az elemzéseket három dolog jellemezte még: „Erőteljes formai érdeklődés, hangsúlyozott figyelem, és nyitottság”.

Bár az újholdas prózát nem lehet lekicsinyelni, az óhatatlanul újra és újra visszavezeti a róla beszélgetőket a költészethez. Ez most is így történt. S a jelentős irodalomtudományi életművet létrehozó költő, Rába György személye felé kanyarodott a beszélgetés, az egyetlen újholdas felé, aki megjelent a Nyugatban.

Rába György

„Rába Györgyöt Nemes Nagy Ágnesék nem tekintették jelentős költőnek, bár kiváló filológusnak tartották – mesélte Takács Zsuzsa. - Rába György érzésem szerint maga is tétovázott a saját irodalmi művek és a tanulmányok írása között. Érdekes módon a 80-as, 90-es években lett ismét jelentős költő. Akkor írt versei tévedhetetlenül biztos versek. Hű maradt az avantgárd szellemiséghez anélkül, hogy belecsonkult volna. Rendkívül férfias költészet volt az övé, talán még Nemes Nagy Ágnesén is túli szigorúsággal. Legelső élményem Nyílttenger című kötete volt. Nem volt olyan jelentős költő, mint mondjuk József Attila, de megtartotta saját énjét, azáltal, hogy a végtelenségig tágította határait, s így vett részt abban a konglomerátumban, amit Újholdnak neveznek.”

„Az a vers, ami Rába Györgytől a Nyugatban megjelent, talán Radnóti valamelyik korszakához áll a legközelebb
– vetette fel Mesterházi Mónika. - Később többközpontú verstechnikával dolgozott, maga disszociatív technikának nevezte. Intellektuális, nagyon szenvedélyes hang jellemzi. Amikor nyugdíjba ment az irodalomtudományi intézetből, hirtelen felszabadult. 'Átváltoztam sirállyá és nem vett senkise észre' - írta magáról. Valójában inkább arról van szó, hogy átváltozott magánemberré, s a személyességből épp annyit engedett be költészetébe, hogy mégsem adott fel semmit.”

„Életkorom miatt – kezdte Krusovszky Dénes – csak a kései költészetét élhettem át kortárs líraként: Az 1998-ban megjelent Vonakodó cethal versei emlékezetesek maradtak, különösen a Paszternak könyvtára című. Amikor azonban visszafelé elkezdtem olvasni életművét, ugyanazok a problémák merültek fel: ugyanazt a távolságot éreztem a Rába-költészettel is, mint az Újholddal magával. Nehéz erről beszélni, hiszen - akárcsak a Nyugat – az Újhold is sokszerzőjű, sokszínű volt, így minden kritika óhatatlanul egyszerűsít, ha homogenizálni próbálja. Látok mégis egyfajta újholdas lírát, ami zavarba ejt. Voltak fontos Rába-élményeim, de számomra nem vált meghatározóvá.”

Az Újhold ethosza

Vári György mondja: "Ha van Újhold-probléma, az talán pont ez: egyféle hatásiszony vagy kritikai felszínesség. Ami homogenizál olyan dolgokat, amit nem kéne, s ezeket az absztrakciókat kritizálja, vagy kéri számon”.
Mesterházi Mónika szerint „Nemes Nagy Ágnes maga is felismerte, hogy bizonyos költői szakaszai nem folytathatók. Ő maga is kísérletezett."
Takács Zsuzsa állítja: „Ágnes erős egyénisége lehetetlenné tette, hogy a közelében virágok szülessenek, kicsit távolabb már születtek. Ez vonatkozott Pilinszkyre is. Szükségszerűen szembeszálltak vele mindazok, akikből jelentős költő lett, mint például Tandori Dezső. Ágnes tajtékzott, ha mást látott, mint amit ő látott helyesnek. Ám Tandori Töredék Hamletnek című kötetét ő maga védte meg Vas Istvántól”.

Vári György az elfojtás felől közeledett Nemes Nagy Ágnes lírája és etikai beállítottsága felé, felelevenítve a költőnő Nádas Péternek címzett Thomas Mannról szóló vitacikkét, melyben etikai alapon támadta Freudot. „A megvédeni kívánt Thomas Mann pont azt dicséri Freudban, amit Nemes Nagy szögletes etikával elutasít. A német író szerint egy nagyon egyszerű és ezért nagyon sebezhető humanizmus nyelvét, eszközkészletét és viselkedési repertoárját le tudjuk cserélni, váltani egy antropológiailag mélyebb belátásokkal szembesülő humanizmus nyelvére.”

Mesterházi Mónika válasza minderre: „Nemes Nagy Ágnes nem filozófus volt, nem esztéta. A háború után rendet akartak. Eliot könyvének az volt a címe: Káosz a rendben. Az Újholdnak inkább rend kellett a káoszban. A formai fegyelem – 'a kín formáit rendezem' –, nem mesterséges dolog volt. Ráadásul a formát ő maga is megbontotta, s az Illyés-féle lazaságot emelte ki Kosztolányi túl szép rímeivel szemben.”
 
Az Újhold és a New York-i iskola

„A nemzedékemből van néhány költő, akivel gyakran beszélgettem már az Újhold hatásáról – mesélte Krusovszky Dénes. – Él egy megmerevedett – felülbírálásra váró – Újhold-kép bennünk. Késői prózaverseiben Nemes Nagy Ágnes persze sokfelé nyitott, ám van egyfajta averzióm azzal a hagyománnyal, amely a forma felől közelítve iszonyatosan merevnek tűnik. Gondolati szempontból pedig az Újhold konzervatív önmeghatározása ejt zavarba. Ez a konzervativizmus abból is látszik, kiket emeltek ki a Nyugat körében publikáló szerzők közül. Adyt vagy Szabó Lőrincet például félreállították. Ennek az önmeghatározásnak hitelessége nem kérdőjelezhető meg. Ám nekem – ebből fakadóan - hiányérzetem van.”

Ezután az 1940-es évek végén New York-i költői iskolaként fellépett nemzedékről beszél, akiknek a verseit a Tibor de Nagy Galéria adta ki. „Indulásuk sok szempontból hasonlít az Újholdra, többen közülük részt vettek a háborúban. Teljesen más választ adtak erre a szituációra. S az ő válaszuk számomra sokkal érdekesebb, inspiratívabb.” Vitatható azonban. mennyiben volt a két szituáció hasonló.

„Valóban nekik is az első és alapvető élményük a háború volt, ám utána nem tört senki a létükre, úgy, mint az Újholdéra - mondja Mesterházi Mónika. - Nemes Nagy Ágnesben volt egyféle sértettség, emiatt s az önkontroll elvesztésétől való félelem szülte tiltások, imperatívuszok miatt egy rendkívül megkomponált én mögül beszélt. Másfelől a magyar irodalomnak elképesztő igénye volt mindig is arra, hogy legyen egy kánon. Amerikában nem is feltétlenül tudnak egymásról a költők.”

„Nehéz megmondani mi tanulható az Újholdtól” – vetette fel a beszélgetés végén Vári György, aki Balassa Péter esszéjét idézve emlékeztetett rá, amit Balassa újholdas hatásként ír, az valójában Babits Mihály hatásaként is értelmezhető.

Az Újhold hatása egyelőre behatárolhatatlan. Az Újhold folytathatatlanságának – amúgy önmagában problémás - felvetéséről beszélve, nem szabad megfeledkeznünk, Vári György gondolatait követve, a tisztelgés mozdulatáról.


Szentpály Miklós

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.