„Nem kívánok én onnan semmit.” Nyár végén az történt, hogy a Somlón, Györgykovács Imre pincéjében, az – alapjában véve persze tökéletesen érdektelen – Auchan-Cora-Tesco-tárgykörben hirtelen váratlan hevességgel összecsaptak a múltból, a magyar szocialista bolthálózat kopár emlékei felől vizsgálódó, s ezért a hyperekben a világ örömtelien teljes, materiális, s így hozzáférhető synecdochéját látó, ill. a tárgyat a kortárs európai poszt-hyper kiskereskedelem felől szemrevételező, s ezért a bevásárlóközpontokat a globális kapitalizmus homogenizáló, gyilkos gyalujának tekintő, politikailag talán különböző indíttatású, ám egyaránt igencsak közhelyes érvrendszerek. A borász hallgatott, tett-vett valamit a palackjai körül, aztán egyszer csak – talán még váratlanabb hevességgel és hangon - azt mondta, amit mondott. „Nem kívánok én onnan semmit.” Szóval, hogy ő, a maga részéről, nem fogyaszt, hanem vásárol, ha nagyon muszáj, már ha egyáltalán vásárolni valaha is muszáj nagyon, s hogy az ő néhakori vásárlásainak alapja még mindig a régi kívánság, a pőre vágy valami jóra, amit ő ugyan nem tud előállítani, de legalább megközelítőleg van annyira tökéletes, mint amit ő csinál, valamint, hogy - éppen ezért - a hyperekben nincs, per def., eleve nem lehet semmi olyan, ami neki örömet szerezhetne. Nagy csend, kicsi szégyen – úgyhogy gyorsan rá is tért az ő 0,35 hektárnyi furmint-szőlőjének ez évi zöldmunkáival kapcsolatos (különösképpen összetett és felettébb szerteágazó) bonyodalmakra.

          Nos, ekkor jöttem rá, hogy a magyar folyóirat-kultúra – ellentétben pl. a honi kiskereskedelemmel – tulajdonképpen már most poszt-hyper állapotban van. S hogy mennyire nagyon jó is ez. Nincs az a monstrum, ami – hiánytalanul kivonatolván – a helyébe léphetne, vagy – standard minőségekkel - le tudná gyalulni. Nincs, mert minden egyes elemében kivonatolhatatlanul sokszínű és standardizálhatatlanul kidolgozott. Igényes sajtszaküzletek. Egy-egy igazán jó fonalas bolt. Csokoládés. Azt mondja pl., hogy Bárka. Szerkesztik Békéscsabán. 2005, 4-es szám. Ilyenek vannak benne, hogy: Kiss Ottó: A terepasztal lovagjai. Tandori Dezső: A versreszelő. Sicz György: Stark Adolf szőlőnemesítő. (Tudják, ő találta fel a csabagyöngyét – az élete meg kész regény.) Egy próza, egy vers, egy tanulmány. Három egészen kitűnő szöveg. Bárhol, a legelőkelőbb helyeken megjelenhetett volna mind. És sehol másutt nem tették volna egymás mellé őket éppen így. Vagy: Árgus. Szerkesztik: Székesfehérvár, Kossuth u. 14. 2005/9. Van benne egy olyan, hogy José Manuel Calvo: A regény helyzete rosszabb, mint az újságírásé. Beszélgetés Tom Wolfe-fal. Fordította Tóth Sándor. Az egyik legüdébb interjú, amit valaha olvastam. És senki másnak, soha, de tényleg soha nem juthatott volna az eszébe, hogy – Tom Wolfe? Passzé!- épp ezt kell most lefordítani, csak nekik. Vagy mondjuk Forrás. Kecskemét, Füzi László. 2005, szeptember. Ryszard (le se tudom írni) Kapuściński: Utazások Hérodotosszal. (I. rész – fordította Szenyán Erzsébet.) 50-es évek, Lengyelország. Kimegy a faszi Rómába. Sávoly öltöny, szögletes válltömés, túl széles nadrág, hajtóka, sárga nejloning, zöld, kockás nyakkendő, vastag szegélyű háromkilós bőr félcipő. Még amikor átöltözik, akkor is csak lesik. A közelmúlt legtakarékosabb prózája. El se tudom képzelni, hogyan mutatna másutt. Vagy, de igen: sehogy, nyilván. Aztán. Tiszatáj, Szeged, 2005, szeptember. Tíz éve halt meg, Baka Istvánra emlékeznek (Határ Győző, Nagy Márta, Máté-Tóth András, Gömöri György) – olyan, amilyen, de ezt meg senki más nem csinálhatja meg helyettük, s ha tehetné, akkor se tenné. Vagy vegyük azt, hogy 2000. 2005, július-augusztusi duplaszám, szex, erotika, irodalom, konyhai kúrás és horror-pornó, nyomják nagy tömegben, iszonyú terjedelemben – a végén meg, csak úgy, ahogy esik, puffanik, más szerkesztett volna köré nagy garral, reklámmal egy kibaszottul unalmas teljes lapszámot, ott van a Gadamer - Leo Strauss-levélváltás az Igazság és módszerről, 1961-ből. Veheted le a polcról az új kiadást (Budapest, Osiris, 2003.), aztán kezdheted elölről az egészet, pedig néhányszor már azt hitted: végre megértetted. Vagy akár Holmi. Csukás István: Budapesti tükörcserepek. Remekmű. Senki másnak meg nem írta volna. A Laurent Stern – Kis János-vita. Alapmű. Sehol máshol nem szólna ekkorát. Kicsi Sándor András a Moro úr sikeres lefagyasztásáról. Mindenki más elfelejtette. De olvastam a szeptemberi Jelenkort is. Meg Takátsot is a szeptember 9-i ÉSben (A próbakő – Egyébként, szerintem, legyen az, hogy ha a Kulturális Főváros-pályázatra, valahogy, hogy-hogy nem, mégiscsak Budapest jelölődne, akkor váltsuk le a kormányt, és ne is válasszunk helyette másikat soha már, de tényleg.) Hova máshova írhatta volna meg?

          Ugyanakkor azért az is igaz persze, ahogy hallom (Csúcsborokért rohanták meg az Auchant a franciák, Ch?teau Margeaux-kiárusítás a madaras texóban, 2005-09-13, 23:46, Alföldi Merlot - The Best Hungarian WineBlog Ever!) hogy a francia Auchanokban mostanában féláron nyomják az exportból visszamaradt legendákat (CM 2002: 95 euro). Egy olyat azért csak kívánnék onnan.

          És akkor ezt most a borra vagy az írásra értem.

Szilasi László