hirdetés

Szerelemliget - Nyertes művek

2009. október 21.
A Litera nyári, Bevállalod? című szerelmesnovella-pályázatának díja volt az is, hogy a közönségszavazás nyerteseinek műveit közzétesszük oldalunkon. Báger Gusztáv, Hegedűs Ágota és Bólya László írásait olvashatják.
hirdetés

Mint ismeretes, a pályázatra beérkezett művekről közönségszavazás döntött. 290 szavazattal Báger Gusztáv: A mítosz szárnyra kap című műve lett az első, a második Hegedűs Ágota: Veszedelmes viszonyok című novellája  260 szavazattal. Az olvasók 164 szavazatával Bólya László: Einstand  című munkája érdemelte ki a harmadik helyezést.
 
I. helyezett

Báger Gusztáv: A mítosz szárnyra kap

A frissen pirosra festett padon, a tó mellett, fekete hajú, mandulaszemű lány üldögélt egy könyvvel a kezében. Umberto Eco: A rózsa neve című regényét böngészte éppen. Annyira összhangban volt a könyv a hölgy szolid eleganciájával, hogy megbabonázta az arra járókat. Ahogy a megengedettnél közelebb lépett egy negyven év körüli férfi, feltolta a napszemüvegét. Olyan szigorúan nézett, mint egy vízirendőr. A szemüvegét aztán levette, hogy hangsúlyt adjon az elutasításnak.

- Mit akar? - kérdezte, Karádi Katalin mély hangján. Hosszú ruhája rózsaszín, bokáig érő volt. Nincs melege? Kérdezte a hím gyorsan, de meg se várta a választ, máris intézte hozzá a következő mondattöredéket: Abszolút elegáns és szinte festői, ahogy itt ül ezzel a nagyszerű regénnyel, mintha a kötet lapjai közül pattant volna elő, mint egy rózsába zárt méh.

- Ne haragudjon, de egyáltalán nem győzött meg szemtelen megjegyzéseivel, és rokonszenvesnek sem találom a külsejét, nincs kedvem társalogni.

- A rózsa neve bepillantást nyújt a késő középkor fantasztikus világába, a kor megdöbbentő gondolkodásába, és az átláthatatlanul szövevényes és erotikus kalandokba.

A hölgy mobilkészüléke után nyúlt. De a férfi mondta tovább:

- Ahogy a szemem végre hozzászokott a félhomályhoz, mondja a könyv főhőse, az írott kő néma beszéde, mely első ránézésre és bárki képzeletének hozzáférhető.

- Na jó. Üljön ide mellém. Olvasta a könyvet?

A férfi bólintott majd közelebb húzódott a nőhöz, megfogta a kezét, és megcsókolta a csuklóját.

- Akkor mondjon róla valami lényegeset, látom, ért hozzá – mondta a hosszú ruhás nő.

- A könyv tanulsága: vágjunk bele az új kapcsolatba, ami kínálkozik.

Ebben a pillanatban egy harmadik személy lépett a padhoz, egy ősz hajú, szakállas, elegáns öregúr, és rögtön a férfi vállára tette a kezét.

- Melki Adso, bencés novícius vagyok.
- Ez tényleg úgy néz ki – mondta a férfi.
- De hogy csöppent ide? – kiáltott fel a hosszú ruhás hölgy?

A bencés szerzetes kinyitott egy összecsukható széket és leült. Elővette a reverendája mögül a lantját, és lágy dallamokat játszott. Az ég elsötétült, és az égbolton szivárvány kezdett kirajzolódni, esett.

A negyven év körüli férfi felhajtotta a hölgy hosszú ruhájának szélét. A hölgy hagyta a dolgot. Közben a negyven év körüli férfiú a szerzetesre kacsintott. Beigazolódott, amire gyanakodott. A nőnek uszonyai voltak. Egy sellővel találkozott aznap.

Amikor megpillantotta a sellő titkát, a bencés szerzetes hirtelen felállt, és átadta a sellőnek a lantját. A hölgy pedig, mintha csak erre a lantra várt volna hosszú órák óta, bólintott és felemelkedett a levegőbe. Látni lehetett, hogy a hosszú ruhája szárnyakká alakul át, az uszonyaival is csapkodott. A negyven év körüli férfi az Eco-kötettel kettesben maradt, és rögtön álomba is merült. Az eső halkan verdeste a kinyílt regényt.

Hajnalban, amikor a negyven év körüli férfi hasára sütött a nap a padon, a sellő ébresztgette, cirógatva a köldökét:

- Ne szóljon semmit, Umberto úr – fel van szedve!

***

II. helyezett

Hegedűs Ágota: Veszedelmes viszonyok

„Nem találok szavakat magamra”
József Attila

Az öltözőfülkében megpróbálok belebújni egy pántos kis feketébe. Szűk rám. A zippzár a derekam fölött öt centivel megáll. Nézegetem, hogy lehetne belepasszírozni magam, lebben a függöny, egy vadidegen pasi lép be, bocsánat, mondja, ha már ott van, megkérem, húzza fel a zippzárt. Mosolygok, soha nem voltam szégyenlős, majd én fogom itt fenn, maga meg húzza fel. Lesz kedves.

Lesz. Kicsit még rángatja fölfelé, aztán gyorsan le, keze siklik az anyag alatt, hátulról csókolja a nyakamat, én meg a tükörben nézem áldöbbent képmásom. Aztán csukott szemmel tapossuk a kis feketét a földön.

„Semmi nincs bennem - és ezt minden tetszelgés nélkül mondhatom -, ami vonzani szokta a férfiakat. E művészetnek csak nagyon kevés eszközét ismerem, de azt hiszem, önt még akkor sem tudnám magamhoz kötni, ha valamennyinek mestere lennék.”

- Tamás vagyok - mondja -, aztán kilép a fülkéből, én meg motyogom a nevét. Ízlelgetem a szót, meg a számban maradt almaízt. Tamás. Tamásné. Tomi. Tomci. Citom.

A pénztárnál Tóni várt rám. Jó lesz? - kérdezte a ruhára.

Jó volt, gondoltam.

Tóni a kollégám volt, akinek a felvételénél dőlt el a sorsa. Túljutott a négyfordulós állásinterjún, az irodámban vártam.

Keverem a kávém, telefonálok, belép a fiatal dölon, kordzakóban, bőrtáska keresztbe a vállon, ferde mosoly. Eldöntöm, hogy kell nekem. A grafikai részlegre is. Aaaaa. „Soha ne légy szerelmes!”

Volár Antal.

Ó, Antal. Tóni. Antalné. Anton. Tonio. Tolni jó. Túlórázások után, az irodájában, a piros foteljében. Negyvenkilenc szex után kirúgtam. Csak a fotelből. Azért a reptérre még kikísértettem magam. Cipelje a terheimet.

Martin a repülőn ült mellém, útban Párizsba. Martin. Mart. Martinka. Martini. Martinné. Lehengerlően beszélt a munkájáról, okosan bólogattam, miközben fantáziáltam róla. Leszállás közben összeért a combunk, sisteregtünk. Ő is négy napot töltött a városban, én is. Párizs megadta mindkettőnknek a négynapos szerelmet. Nem csak szexet. Szerelmet. „…a szerelem minden kéje egyszerre zúduljon rá, és úgy táncoltassa meg őt, ahogy én akarom." Hazafelé aztán már másik géppel jöttünk, én az estivel, a reptéren Béla várt.

Bélám - borultam a nyakába, Béci, Béluska, Béla, Béla, Béláné. Bélával nyáron ismerkedtünk össze, romantikus érzületű, nálam tíz évvel fiatalabb, félhosszú fekete hajjal, bronzos bőrrel. Istenien salsázik. Orgiáink virágszirmok között, illatos olajjal telt kádban, a kandalló előtt, meg számtalan regénybeillő színtéren zajlottak. Meguntam.

Barna ekkor jött az utcán szembe, minden reggel. Úgy nézett, mint aki azonnal ágyba akar vinni. Egy reggel elhatároztam, elgáncsolom. Nem szó szerint, csak az ernyőmet ejtettem le magam mellé. Persze, hogy felvette. Barnám, Barnus, Barnika, medvém, Barnáné. Barnának volt barnánéja, már kettő is. És nem csak engem nézett úgy, mintha ágyba akarna vinni. Barna a várakozással ellentétben esetlenül ügyetlen volt, de tanulékony. Titkolózásban azonban verhetetlen. Még ma sem tudok róla szinte semmit a nevén kívül, pedig minden nap találkozunk egy röpke pásztorórára. Tegnap megkérte a kezem. Pedig a neve sem passzol hozzám. Kiröhögtem, megbántódott, és faképnél hagyott. De hát nem passzolt a neve. Nem értette meg? „Nem vagyok a magam ura.” Nem találok neveket, szavakat magamra. Szűkek, mint a kis fekete.

***

III. helyezett
 
Bólya László: Einstand

"Tele van a város szerelemmel, nem baj, ha egyedűl vagy (Rádió); de baj."
 
Vége már. Akartam, hogy véget érjen, túl sok volt immár a jóból. Azt reméltem, olyan lesz, mint a filmeken. Tűzijáték, rózsaszín felhő, kis kifli - nagy kifli, elutazni ketten Angliába.

Mindent nekiadtam volna. Az elején. A józan ész határai közt. Kevés volt? Meg lehet érteni. Kedves, kényszerű kompromisszumok után mosolyogva nyelni egy újabbat kiábrándító. Gombóc. Erről sem beszélünk. Egy kicsit rossz most, de elmúlik. Minek bontani szét? Lesz még rosszabb. Mikor az álom is védekezni kezd.

Szétszórt ruhák, a falánk, első éjszaka első csalódásai. Abonett és császármorzsa. Kétféle nézőpont, eltérő emlékek. Csodálatos volt - bizonygatni célszerű. Egy percre besütött a nap.

Közös fogmosópohár (a borotva nem!), száradó fehérneműk a kötélen. Randevúbugyi, nagymamabugyi. Élre hajtani. Élvezni. Meggyőzően állítani: rettentő mély és örök.

Milyen könnyen fordul át utálattá. Persze, pillanatokra csak. Eleinte. Pozícióharc. A részletekben a lényeg. Bevágott ajtók. Könnyes kibékülések. Fogadjuk meg, hogy. Ezután majd. Helyeselni. A lángoló szenvedély teszi? Hinni kell. Must be Fanni.

Vagy lassan, megbízhatóan rohad el minden. Nem a megszokás miatt. A kiszámíthatóság gyönyörködtet. Kimondatlanul. Idegesítő ismétlődéseket hallgatni fáj. Tanácsadóktól és slágerekből felszedett mondatokra legyinteni. Újrakezdeni. Szilveszter éj, színesre festett felhők, virsli, mustár, sercli. Ezerdarabos kirakó ajándékba. Mitől nem lehet ezt összerakni?

Süteménymorzsák, tea, két citrom. Az idő lassan elszivárog. Enni, inni, aludni és nézni az égre. Könyörögni. Minek? Minek? Azért a néhány pillanatért.

Átkozódni. Üzenetet hagyni. Várni. Felejteni. Time goes by honey.

Csalás nélkül szétnézni könnyedén. Bólogatni: hangaszálak. Hinni kár.

...élni volna jó.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.