hirdetés

Szeszek, szerek

2009. július 20.
A Korunk júliusi lapszámában a saját testünkről olvashatunk: vannak-e drogokhoz való jogaink? Mi mindentől függünk, és milyen metaforákban beszélünk függőségeinkről? Hol kezdődnek a lélek betegségei? Nálunk is olvashatják Cseke Zsuzsa Anikó interjúját Buda Béla addiktológus szakorvossal, valamint Vida Gergely verseit.
hirdetés

A Korunk júliusi lapszámában a saját testünkről olvashatunk: azokról a vegyi stratégiákról, melyekkel (a legális gyógyszeripar klienseiként vagy éppenséggel a törvényen kívül) „működtetni” igyekszünk önmagunkat. Vannak-e drogokhoz való jogaink? Mi mindentől függünk, és milyen metaforákban beszélünk függőségeinkről? Hol kezdődnek a lélek betegségei? Hol vannak fehér foltok az erdélyi drogtérképen, és mit tehet, aki hazánkban lóg a szeren? A politikai filozófiai, kognitív nyelvészeti, klasszikus pszichológiai és kritikai pszichiátriai mélyfúrások – Thomas Szasz, Szilágyi Vilmos, Buda Béla és más, nemzetközi hírű tudósszemélyiségek nemcsak szakembereknek szóló írásai – különösen kényes pontot érintenek: test és lélek kapcsolódási pontját, ahol az emberi tervek sokszor kisiklanak.

A tartalomból:

Thomas Szasz: Drogokhoz való jogaink; Rácz József – Kaló Zsuzsa: Metaforák és pszichoaktív anyaghasználat; Szilágyi Vilmos: Szexuális függőségek; Vaszilij Bogdanov: Arcok a forradalmi menetoszlopból (vers); Buda Béla: „Nem elég ezeket a dolgokat medikalizálni...” (interjú); Szendi Gábor: Börtönőr és gyóntatóatya. A pszichiátria kettős funkciójáról; Vida Gergely: Horror-klasszikusok (vers); Albert-Lőrincz Enikő: Erdélyi drogtérkép; Horváth Mária – Horváth Levente: Szeretettel a szerfüggőség ellen (interjú). História rovat: Sas Péter: Kelemen Lajos végrendelete; Luciano Artese: Egy abruzzói humanista a magyar királyné udvarában. Világablak rovat: Kulcsár Zsolt: Digitális függőviszony. Mű és világa rovat: Kántor Lajos: Szabédi útja; Horváth Gizella: Palackba zárt idő. Közelkép rovat: Gleszer Norbert – Zima András: Hagyományracionalizálás és tradicionalitásra való törekvés a 20. század első felének magyar nyelvű budapesti zsidó hetilapjaiban. Téka rovat: Keszeg Anna: Nem irodalom, hanem? (Stephanie Meyer: Alkonyat, Újhold); Gál Andrea: META. Az ÉN és az X között Garaczival (Garaczi László: MetaXa); Bálint Anna: Az idő képrétegei (Antik Sándor: Vizuális emlékezet és kepi metaforák); Andorkó Júlia: Clujul din cuvinte – Kolozsvár. Szavakból?; Farkas Noémi Tünde: A flekken és/vagy az iskolaváros történetéből (Marosvásárhely történetéből. Új- és legújabb kori tanulmányok); Patakfalvi Czirják Ágnes: Bentlakási élet naplókba sűrítve (Jurnal de cămin. Szerk. Rostás Zoltán – Sorian Stoica); Bajkó Árpád: Az írás specialistái Magyarvistán és Sáromberkén (András Erzsi Erdei és Berekméri István Andrásé élettörténetei); Schmidt Dániel: A kérdezés kényszere (Király V. István: Kérdés-pontok…). Talló rovat: Zsigmond Adél és Korondi Ágnes írásai a Magyar Lettre Internationale, a Látó és a Philobiblon című folyóiratokról. A lapszámot Soó Zöld Margit művei illusztrálják. (www.korunk.org)

Buda Béla


„Nem elég ezeket a dolgokat medikalizálni…”


Kérdezett Cseke Zsuzsa Anikó

Buda Béla dr. a pszichiátria, a pszichoterápia és az addiktológia szakorvosa, neves pszichiáter. Pályafutása során kórházi pszichoterápiás osztályvezető, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének általános és klinikai igazgatóhelyettese és ambulanciavezetője, az orvosi antropológia és a kommunikáció részleg vezetője. A Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, mellékállásban a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet és az Erasmus Közéleti Kommunikációs Intézet tudományos igazgatója volt. Jelenleg nyugdíjas. Több szaklap alapító főszerkesztője, állandó munkatársa.

– A közvélemény ma is jószerivel csak az „alkoholistát” és a „drogost” tartja függőnek, hiszen ez a két függőség okozza a leglátványosabb rombolást. A gyógyszer – akárcsak a nikotin és a kávé – „legális drognak” számít, az átlagember legtöbbször nem is fog gyanút, ha a környezetében valaki az átlagosnál gyakrabban él nyugtatókkal. Hol helyezhető el a gyógyszerfüggőség a szenvedélybetegségek palettáján?
– A legális szerek okozta függőségek jelentős gondot okoznak, a magyar statisztikák szerint is ezres nagyságrendben vannak addiktológiai kezelésben, gondozásban ilyen betegek, holott itt is sok az olyan függő, aki nem kerül kezelésbe. Tudni kell, hogy a függőség nem egyértelmű betegségtani entitás, hanem inkább metafora. Ebből ered, hogy mind több magatartásformát neveznek el függőségnek, mert ezáltal a kezelés, tehát a medikális, illetve a pszichiátriai segítés lehetséges. Vannak viselkedési addikciók ilyen metaforaként, például a játékszenvedély, az internet és a mobiltelefon kóros használata, beszélnek szexuális addikciókról stb. Ilyenkor az adott viselkedésforma uralkodó tevékenység és örömforrás lesz, amelynek érdekében elhanyagolják életfeladataikat és szociális kötelezettségeiket (munkájukat, kapcsolataikat), gyakran testi egészségüket is. Az igazi modell a heroin és az ópiumszármazékok addiktív használata, ez az adagok folytonos növekedését, a szer utáni sóvárgás fokozódását és a hiánytünetek erős megjelenését rejti magában, így a személyiség szinte szó szerinti értelemben a szer rabja lesz, és bűnözésre is hajlandó, csak hogy az „anyagot” megszerezhesse. A legtöbb „kemény drog” esetében is lassúbb és enyhébb a függőség, például amfetaminszármazékok vagy kokain esetében, míg a „lágy drogok” esetében nincs testi, fizikai kötődés, hanem ún. pszichés függőség, lényegében erős hozzászokás alakul ki. Érdekes módon a nikotinfüggőség erős, nagyon nehéz a leszokás, de a tolerancia nem fokozódik nagymértékben, nem kell feltétlenül nagyobb dózis, vagyis a nikotinszükséglet lassan nő. Ebből látható, hogy az ember lelki „örömháztartásában”, motivációs rendszerében van valami közös mechanizmus, amelyre egyes kémiai anyagok – különbözőképpen – hatnak, de a hatásmódok egy részét viselkedési sémák is kiválthatják. Szorongás-, illetve feszültségoldás, késztetésfokozódás és sok más olyan lelki reakció áll elő, amely rövid távon kellemes. A viselkedési függőségekben az izgalom, az „adrenalin” válik szükségletté, míg az „anyagok” „endorfint”, örömmolekulákat keltenek az agyban. A függőségek tehát nehezen mérhetők és osztályozhatók, a kezelt függőségek a jéghegy csúcsát jelentik. A nyugtatók és az altatók különösen veszélyeztetők, ugyanakkor a pszichiátriai terápiákban sokszor nélkülözhetetlenek. Próbálnak mindig jobb, kevesebb mellékhatást és kisebb ún. addikciós potenciált kiváltó készítményeket gyártani, forgalmazni. De így is gyakori, hogy hozzászokás, függőség alakul ki. Sokak szerint a pszichiátriai betegségekben a gyógyszerek helyett jobbak lennének a pszichoterápiás módszerek, de ezek hosszadalmasak, függenek a páciensek együttműködésétől, tehát nem versenyezhetnek a gyógyszerekkel, kivált sürgősségi helyzetekben.

– Úgy tűnik, a mai modern tudományos szemlélet egyre inkább hajlamos a depressziót biológiailag meghatározott betegségként kezelni, és ezért a legtöbb esetben gyógyszeres kezelést javasol. Milyen depressziófajták esetén indokolt az antidepresszánsok felírása, és normális esetben mennyi ideig szokott tartani a gyógyszeres kezelés?

– Leginkább a súlyos, fázisokban jelentkező, tehát visszatérő depressziókban jók az antidepresszánsok. Az utóbbi évtizedekben – a kérdésben is említett biológiai kóroki hipotézis jegyében – mind több enyhe lehangoltságot, szorongást, neurotikus tüneti állapotot értelmeznek és kezelnek depresszióként. Így például a pánikszindrómát is. Általában több héten át kell szedni a gyógyszereket, mire tüneti javulás jelentkezik, nem könnyű beállítani az adagokat (minél magasabbak az adagok, annál nagyobb a mellékhatások jelentkezésének valószínűsége, különösen a testsúlynövekedésé, szexuális zavaroké stb.). Általában hónapokig, leginkább fél évig kell szedni a gyógyszereket, de ma egyre gyakoribb a több éven át tartó gyógyszerszedés, esetleg csökkent adagokban, megelőzési célból. Gyakran alakulnak ki hiánytünetek a gyógyszerek elhagyása után, hiába veszik le az adagokat az orvosok lassan, fokozatosan. Sokan ezért az antidepresszánsoktól való függőségről is beszélnek, a szereket doppingszernek értelmezik. Itt még viták vannak. A pszichoterápiás kezelések is hatékonyak, de egyelőre ezek nem versenyeznek az antidepresszánsokkal. Jellemző, hogy a régebben használt elektrokonvulzió – a „sokk” – egyértelműen hatékonyabb és gyorsabb effektusú, mint a gyógyszer, de a közvélemény tiltakozása miatt ezt ma már ritkán használják, tartanak a mellékhatásoktól.

– Újabb kutatások szerint az antidepresszánsok által kiváltott javulásban sokkal nagyobb szerepet játszanak a placebotényezők, mint a szerek specifikus hatóanyagai. A közelmúltban Szendi Gábor pszichológus Depresszióipar című könyvével parázs vitát indított ebben a témában, amely igen nagy port kavart szakmai körökben. A szerző gyakorlatilag hadat üzent a gyógyszeriparnak és a gyógyszermarketing hatása alá került pszichiátereknek, mondván, hogy a méregdrága, de hatástalan és gyakran még inkább megbetegítő antidepresszánsok használatával „félrekezelik” a betegeket. Önnek mi a véleménye erről? Mekkora a pszichiáterek felelőssége abban, hogy pácienseik gyakran függővé válnak az általuk felírt antidepresszánsoktól?
– Szerintem egyértelműen bizonyított, hogy az ún. aktív placebohatásnál nem jobbak az antidepresszánsok. Szendi könyve óta ezt újabb kutatások is aláhúzzák. Ugyanakkor ez a hatás az orvosok hitén, a közfelfogás pozitív vélekedésén és a betegek meggyőződésén is múlik, és ma az antidepresszánsoknak olyan divatja van, hogy ezt a hatást nem lehet „csereszabatosan” mással kiváltani. A mai beteg szívesebben kap gyógyszert, a biológiai betegség mentesíti a környezet kételyeitől és stigmáitól, a beteg autonómiája megmarad, nem kell szembenéznie élethelyzetével, nem kell változnia, míg a pszichoterápiák esetében ez óhatatlanul felmerül. A pszichiáterek mindenféle szempontból érdekeltek a jelenlegi helyzetben, orvosként láthatják el betegeiket, a gyógyszeripar kedvezményezettjei. Fontos tisztán látni, hogy a Szendi által élesen, markánsan leírt helyzet „visszafordíthatatlan szillogizmus”, ebből nem következik, hogy a folyamat társadalmilag vagy akár az egyes orvosok gyakorlatában megfordítható. Esetleg egy-egy beteg vagy családja dönthet pszichoterápia mellett gyógyszer helyett, ha megengedheti magának, ha talál megfelelő terapeutát.

– Mi lehet a kiút az antidepresszáns-spirálból? A gyógymódok között mekkora terep jut a pszichoterápiának, megfigyelhető-e a terápiában valamiféle elmozdulás ebbe az irányba?
– A kutatások fejlődése, köztük hatékonyabb, gyorsabb és olcsóbb pszichoterápiás (illetve pszichoszociális) gyógymódok kidolgozása és főleg megváltozott közfelfogás kell, hogy ebben a valóban spirálszerű folyamatban változás történjen. A gyógyszeripar a mai világválságban valószínűleg komoly politikai védelmet kap, az egészségügyre költött összegek csökkenése miatt a gyógyszerek fogják a kezelés lényegét jelenteni, kivált mert például nálunk számos pszichiátriai osztály és rendelő csak a jelenlegi rendszerben képes egyáltalán működni. Az osztályok gyógyszerellátását a gyógyszercégek ajándékba adott gyógyszerei teszik lehetővé, a betegbiztosító a depresszió diagnózisa alapján jobban fizeti a terápiás teljesítményeket (ezért például minden alkoholbeteg depresszió diagnózist kap). Szóval megoldás egyelőre nincs. Szendi könyve azért fontos, mert az egész kérdéskört eddig szőnyeg alá seperték. A pszichiátriai szakfórumokon nálunk még mindig nem lehet ezt a problémakört szabadon megvitatni, a pszichiáterek szerint a kétely a gyógyszerekben az ördög (szcientológia, antipszichiátria stb.) műve.


– Végső soron miért okoznak egyes szerek erőteljesebb függőséget, mint más gyógyszerek?
– Mint említettem, az a szer alkalmas függőség kialakítására, amely valamilyen neurokémiai mechanizmus révén valamilyen ún. pszichoaktív hatást fejt ki, előnyös közérzeti, hangulati változásokat okoz, amelyek a szorongásoldás vagy kellemes élmények, megnövekedett késztetések, könnyebbé vált lelki funkciók révén örömöt szereznek. Fontos tehát a szerek kémiája. A morfinszármazékok, a „gyorsítók” (amfetaminszármazékok), hallucinogének is ezért veszélyesek. Meggyőződésem azonban, hogy a kábítószer-problémák, a függőségek, az emberi problémák kémiai kezelése nem érthető valamilyen tágabb, antropológiai és szociológiai kontextus nélkül, amely érthetővé teszi, miért akadnak el fiatalok pszichoszociális, illetve identitásfejlődésükben, miért van szükségük hangulatjavításra, teljesítményfokozásra, vagy menekülésre a bajok által keltett belső vészjelzések szorongásai elől. Nem elég ezeket a dolgokat medikalizálni, pszichiatrizálni. De hát ma ez történik.


Vida Gergely

Horror-klasszikusok

Tükrök

A fürdőkád emelkedőjéről minden szükségeset látni.
A szellőzőablak résnyire nyitva, éppen hogy csak a fölös
gőz szivárogjon el, ne nehezítse kritikusra a légzést.
A falitükör, látni benne az ajtót, engem nem.
A csempe négyzetein bátran pásztázhat a szem,
nem kezdődik rajtuk semmi, kilátás odaátra,
még ha a párán megcsúszva a tekintet olykor
máshol találja is magát, mint amire számíthatott.   
Nincs más itt, csupa fürdőszobai holmi.

Jegyet természetesen a felső sorokba, valahova középre
kértem a Mirrors című amerikai horrorfilmre.
Még a plexin keresztül is kivehető volt, hogy
a kasszás lánynak, miután kérelmemet betáplálta,
hogyan kerekedett el a szeme, telt meg az arca szürkeséggel.
Aztán megszakította a jegykiadás folyamatát,
mintha valamit kidobott volna a gép.

 „De nem baj, hogy egyedül lesz a teremben?”
– kérdezte a lány aggodalmas hangon.
Haboztam a válasszal, mert a gyanúnak,
hogy most megértettem valamit, időt kellett hagynom.
Ezek után be sem kellett volna mennem,
de mivel elkezdtem félni, azt mondtam neki,
majd megbirkózom valahogy.  

Akkor most zárni az ajtót vagy sem?
Van erre is, arra is érv.
Az arcot nem kell, hogy csak csempe roncsolja szét
vagy kádszél.
Végül is csak azokon a nyomokon lehet
továbbjutni, amelyek a legtovább maradnak rajta.


Kórház a pokolban

Sorra megnevezünk minden olyat,
amire van szó.

Vasárnapi ruháikban úton vannak a mitológiai alakok is,
érkezésük terv szerint halad.

Ott lesz mindenki, aki számít,
s figyeld meg, mekkorára nőnek majd a szemedben.
De nem ők feszítik ám szét az agyad,
hanem a kín,

mely teljesen máshonnan származik,
mint amit pokolnak vagy kórteremnek hívsz a nyelveden,

vagy testnek,
de micsoda rutinnal lesz rászabva.

Csak résen kell lenni, első látásra összekeverhető lesz minden
mással.
Képzelheted, ha szorult helyzetedben
idejekorán halálra nevetnéd magad.

Betelik a látogatási idő,
de akkor már csak egy pillanat.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.