Széthulló (manga) lány

Interjú Spiegelmann Laurával

2008. július 1.
"valóban fricska az általános, férfiszempontú nőkép felé, amelynek axiómája, hogy a nő az, amit meg lehet és meg is kell..."
  • 2008. július 1.

A „lauramanga oldalon olvasható szövegek szerzője” (vagy szerzői?) a Spiegelmann Laura névvel illeti magát, minden, amit ezen túl állít, pusztán „metanyelvi igazság”, (amelyet egyébként csak vékony határvonal választ el a „nyelv igazságától”), a valóságról, igazságról tehát amúgy sem érdemes szót ejteni. Mégis, mire föl ez a rejtőzködés? A szövegek mind fölött? Nehéz rejtőzködni amúgy?

 
A név két eleméből csak a vezetéknév fölvett, az is családi örökségem, a keresztnevem valóban Laura. (A második keresztnevemet nem szeretném elárulni.) A rejtőzködés elsősorban a személyem védelme érdekében fontos: nem lenne túl szerencsés kimenetelű, ha például családi körben kiderülne, „miket is írogat ez a lány”, mert hiába tudok én megkülönböztetni szerzőt és elbeszélőt, ha a referenciális olvasás tarol. Egyébként a megírt események nagyrészt valóban megtörténtek, egy-két kisebb motívumtól eltekintve nem fikció, amit írtam, ennyiben helyénvaló is lenne ez a fajta olvasat – annál kevésbé lenne szerencsés, ha a nagynénik, nagybácsik ezen csámcsognának. (Akik valószínűleg így is csámcsogva fogják olvasni, de legalább én nem kerülök képbe.) Másodsorban valóban azt gondolom, azon túl, hogy már megéltem ezeket az eseményeket, a létrejött szöveg az elsődleges, sőt az egyetlen fontos tényező, nem a szerző személye, aki így vagy úgy, de a szöveg mögött (fölött és mellett) áll. Ha testi valómban is látható, hallható, tapintható lennék, attól tartok, sok minden másképpen alakult volna. Tapasztalataim szerint az élet minden területén hasonló dolgok folynak, nyilván az irodalmi életben is. Ezzel szemben „rejtőzködve” sokkal könnyebb és egyszersmind sokkal nehezebb is a dolgom. Rejtőzködnöm „amúgy” nem nehéz: mivel soha nem volt közöm az irodalmi élethez, senki nem gondolja, hogy én, ... Laura, az egyszerű olvasó, felolvasások lelkes vagy épp unott hallgatója, belvárosi szórakozóhelyek rendszeres látogatója lennék „az a Spiegelmann”, aki ezeket a szövegeket írta.
 
2007 nyarán kezdte el közölni a blogja a – ma már kevésbé provokatívnak számító – pornó, az erotikus novellák, az obszcén regényekre jellemző beszédmódú szövegeit, amelyek mégis (előre borítékolható módon), a kommentárok tanúsága szerint, provokálták, „felizgatták” az oldal olvasóit. Mennyire volt eltervezve a „fogadtatás”? Milyen reakciókra számított, amikor megkezdte a szövegeinek közlését? Mit gondol, miért tud ma a magyar olvasókra így hatni egy szabadszájú, erotikus, pornográf elemeket is tartalmazó szöveg?
 
Pontosítanék: a szövegeknek csak egy része erotikus vagy pornográf jellegű, míg a többi (és valószínűleg ezek vannak többen, most nem számolok utána) néhol kifejezetten érzelgős, másutt pedig határozottan neurotikus elbeszélői szemszögből íródott. (És mindhárom esetben alapvető kísérőjelenségként tűnnek föl szenvedélyeim.) Azaz a több alkalommal megjelenő erotika és pornográfia csak az egyik, de nem meghatározó jegye a szövegeimnek. Egyszerűen csak hozzátartoznak ahhoz a történethez, melyet elmondani próbálok, bár abban volt némi szándékosság, hogy elsőként a legdurvább és nyilván a legprovokatívabb szövegem került ki a blogra: valóban borítékolható volt, hogy ez a szöveg indulatokat és mindenféle izgalmakat fog gerjeszteni, miközben a Belépő volt az első elkészült szöveg is, tehát kronológiailag is rendben volt a dolog. Hogy a „szabadszájú, erotikus, pornográf” szövegek még ma is ekkora hatással vannak a magyar olvasókra, annak számos elfojtás és „tiltás” lehet az oka. Még mindig egy kiskorú, álszent, prűd és hazug társadalomban élünk, ahol fekete zacskóba teszik a pornólapokat és DVD-ket, mert közmegvetés tárgya, aki ilyeneket vásárol, miközben a fogyasztók száma a népesség jelentős hányadát teszi ki. Másfelől valószínűleg történelmi vagy politikai okai is vannak, a Kádár-rendszerben (amelynek egyes szokásait, „hagyományait” mindmáig nem tudtunk minden szempontból kinőni), ha jól tudom, a pornó tiltott dolog volt, a „rothadó kapitalista világ romlottságának bizonyítéka”.
 
2008 szeptemberében a Magvető Kiadó adja ki az Édeskevés – korábban Manga munka- – című regényt. A kiadó támogatása azt jelzi, hogy szépirodalmi értékű szövegként kell az Édeskevésre tekinteni? A szöveg örömén túl milyen ösztönzésből fakadtak az írásai?
 
Ezeket a szövegeket pszichiáterem javaslatára, terápiás céllal kezdtem el írni, majd az első három megírása után úgy tűnt: ezek talán nem csak egyszerű terapikus írások, talán mérhetők szépirodalmi mércével is. Így elküldtem ezeket néhány folyóiratnak, volt, ahol válaszra sem méltattak ekkor, volt, ahol elfogadták közlésre, később pedig már kaptam felkérőlevelet is. Mindeközben egyre erősebb lett bennem a vágy, hogy több legyen mindebből, egy idő után már tudatosan válogattam össze azokat az eseményrészleteket, melyekből összeállhat egy „regény”, összeállhat a „történetem”. Egyébként kifejezetten zsarnoki módon mintha a fejemre nőtt volna a regény: az írás utolsó hónapjai már nagyon kimerítőek és nehezek voltak, de ekkor már nem volt visszaút: a Magvető Kiadó megtisztelő megkeresése és kiadási ajánlata, illetve ennek elfogadása is arra kötelezett, hogy mielőbb befejezzem.
 
A magyar prózában nem meglepő az ún. „hosszú mondat”. A regény fejezetei egy-egy mondatok: honnan ez a nagy lélegzet?
 
Az első megírt szöveg, a Belépő eleve „egy lélegzettel” szólt bennem, s ezt próbáltam visszaadni azzal, hogy egyetlen mondatban írtam meg. Az utána következő néhánynál hasonló okokból szintén egyértelműnek tűnt e forma használata, később pedig, amikor már valami regényfélét akartam összehozni, már tudatosan használtam ezt, mert kifejezetten alkalmasnak találtam arra, hogy ezt a töredezett linearitású, részleteiben viszont váratlanul „kinagyított”, meglehetősen dinamikus epizódokból felépülő történetet elmondjam. A regény munkacíme is erre utalt, ugyanis érzésem szerint ez a narrációs vagy szerkezeti megoldás egyes mangák dramaturgiai jellemzőire hasonlít.
 
A szövegek számos helyen és módon kapcsolódnak a popkultúra jelenségeihez (filmek, zenék, helyek). Ilyen értelemben a szöveg szocio- és pszichografikus jellegzetességgel is bír. A korábbi cím, a Manga ezt tovább fokozta volna. Miért a változás?
 
A popkultúrához való kapcsolódás, az arra történő nem kevés utalás esetemben elkerülhetetlen volt, lévén hogy konkrétan ezekhez kapcsolódott jó pár „élményem”, ezzel, ezekkel élek együtt. A korábbi cím is erősítette volna ezt, azon túl persze, amit az imént mondtam a szerkezetről. (Bár azt hozzá kell tennem, hogy nem vagyok igazából manga-rajongó.) Viszont a kész regény esetében már zavarónak, félrevezetőnek tűnt föl számomra és a kiadó számára is címként a Manga.
 
A hazánkban (főleg Budapesten) újabban nagy aktivitást mutató női irodalom képviselői valószínűleg nem lesznek oda ettől a nyelvöltögető, pimasz nőiség-destruáló képtől, amit az Édeskevés bemutat, ugyanis olvasatom szerint, a szövegek leginkább a férfiszempontú nőiség (szexualitás) attitűdjeire fricskáznak. Mi a viszonya a feminizmus irodalmi hagyományaihoz? Illetve törekszik-e valamiféle viszony kialakítására?
 
Ez a nőiségkép, még ha a manapság szerencsére egyre aktívabb női irodalom felé tett pimasz nyelvöltésnek tűnik is, mégiscsak az enyém a maga torz mivoltában is: ez volt a megírt események idején meglévő és lassan alakuló önképem saját nőiségemről, mely nyilvánvaló okok miatt, a történet sajátosságainak és körülményeinek köszönhetően lehetett ennyire „férfiszempontú”. Azonban a végére érve, mert van azért valamennyi személyiségfejlődés is a történetben, ez némiképp megváltozik, egyben látva pedig valóban fricska az általános, férfiszempontú nőkép felé, amelynek axiómája, hogy a nő az, amit meg lehet és meg is kell baszni. Annak beismerésével, hogy én sajnos pontosan ilyen nő voltam egy időben, mert mindenképp meg akartam felelni, s hogy mindezt épp olyan formában tálalom, amilyenben a férfiak ezt elvárják, talán kellően görbe tükörré válhatnak az írásaim.
 
Akadnak, akik már a szerzői név kapcsán média-hack-re gyanakodnak. Olyanok is vannak, akik azt mondják, hogy „a pornó-tartalom” pusztán a figyelemfelkeltésben érdekelt, ami a közfigyelmet meg tudja ragadni a könyvdömpingben. Tervez-e Spiegelmann Laura további irodalmi szereplést, további szövegeket, lesz-e élet az Édeskevésen túl? Ha igen, milyen formában?
 
Mint említettem, valóban volt némi figyelemfelkeltő cél abban, hogy épp a Belépővel indítottam el a blogot, de ezen túl a pornográfia csak mint tünet jelenik meg. Amikor írtam, még nem is gondolhattam a könyvkiadásra, vagy annak körülményeire, ez tényleg csak az utolsó pár hónapban merült fel mint lehetőség, amikor pedig a számomra sokkal nehezebb dolgokat (az öngyilkossági kísérletem, a kórházi tartózkodásom) kellett még megírnom. Most örülök, hogy vége van, hogy készen vagyok. Nagyon fárasztó volt és pszichésen is megviselt újra előszedni ezeket az élményeimet. Amikor befejeztem a regényt, azt gondoltam, hogy nem lesz folytatás, ugyan mit is mondhatnék még. De azóta találtam egy másik történetet, melyet szeretnék megírni hasonló terjedelemben és formában, ám erről egyelőre nem beszélnék többet, hiszen ez még csak egy terv.

Hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!