Széttartó irodalom
Németh Zoltán: A széttartás alakzatai. Kalligram, 2004
- 2005. március 16.
Végre megszületett egy fontos könyv a mai irodalomkritikáról és a fiatal magyar irodalom irányzatairól.Szerzőjének korántsem volt könnyű dolga, és ismerve az ilyen átfogó munka nehézségeit, gondolva a karakteres és részleges ítéletek múlandóságára, annál dicséretesebb, ami e műben van. Nem véletlenül áll az alcímben idézőjelben a fiatal irodalom. Olyan jelzős szerkezetről van szó, melyet hajlamosak az irodalom értő elemzői is könnyed tollvonással használni. Németh Zoltán nagy ívű, vaskos és alapos munkája úttörő a tekintetben, amit a generációs elvű olvasással művel. Na nem azért, mintha ne lehetne vele folyton vitatkozni, hiszen végig ellenvetésekre késztet. A monográfiaírás új demokráciája, hogy a könyv csak ajánlja véleményét, szakmailag alapos, ám szuverén, bátor szempontokat ad nekünk, mégsem agresszív vagy ideologikus. S van még egy alapvető újdonsága: szépirodalom és irodalomkritika szétválasztásában nem hisz többé. Legfőbb kérdése, hogy hogyan lehet definiálni a fiatal irodalmat, egyáltalán létezhet-e olyan szempont, amely nemzedékként kezel alapjaiban különböző alkotásokat, beszédmódokat és kritikusi szempontokat, miközben a valóságban több irodalmi szervezet, ösztöndíj vagy felolvasóest épít a “fiatalságra”.
Németh Zoltán Ipolybalogon él, Szlovákiában. Talán ez bátorítja őt, hogy kényes pontokat kezeljen könnyedén, egymással olykor alig kommunikáló irodalmi szigeteket húzzon össze metatézisekben. Ezt bárki beláthatja, aki ma nem csak könyveket, hanem irodalmat olvas. Először is azért, mert a piacon évente legalább negyven elsőkötetes szerzőről derül ki, hogy “író”, vagy legalábbis annak szeretné láttatni magát. Másodszor pedig azért, mert a rendszerváltozás óta igencsak széttartó diskurzussá vált maga az irodalmi élet, ahogy az értékkategóriák, az irodalmi sikerek és a műfajok egészen eltérő formációkban megférnek egymás mellett. A mai irodalmi életnek rengeteg szereplője van. A mai irodalmi élet tehát izgalmas és színes – gondolhatnánk. Elég a névmutatót áttekinti. Ugyanakkor nem titok, hogy a fiatal irodalom gyakran aprópénzre váltja magát, indokolatlanul inflálódik, s a piaci siker is hajtja.
Számomra a legizgalmasabb, Kanonizálók és kanonizáltak című tanulmány összesen kilenc szempontot javasol, ahonnan meg lehet közelíteni mai fiatalok (írók, költők, kritikusok) műveit. Fiatalnak itt az számít, aki 1967 után született, máshol meg, aki 1970 után született. Németh Zoltán műve tehát ellentmondásokat tűrő lexikon, jó tájékozódási pont bárki számára, és a benne tárgyalt értékek relativitása ellenére valamiféle értékelés, kánon. A kötet legfontosabb tézise egyébként arra a feszültségre vagy különbségre vonatkozik, mely szerint az irodalmi kánon valamiféle rögzített mérce, lezárt lista, a fiatal irodalom pedig nem tűri ezt, ezért ő ellenőrizhetetlen, folyton mozgásban van. Tehát nem igazán lehet írni róla. Németh Zoltán ekkor hullik saját csapdájába. De a vakfoltok elleni körültekintő küzdelemének köszönhetően minden és mindenki benne lesz a könyvében, aki jelenleg számít (“a fiatal irodalomban”).
Németh Zoltán: A széttartás alakzatai. Bevezetés a “fiatal irodalom” olvasásába. Kalligram, Pozsony, 2004
Hozzászólás