hirdetés

Szijj Ferenc: A koldus és a lányka

2017. december 23.

Tehát kéregetni bárhol, de komolyan koldulni csak a parlament, a miniszterelnökség és az igazságügyi minisztérium környékén lehessen. Nem taglalom, mert könnyen kitalálható, hogy ennek milyen előnyei lennének választott képviselőinkre és a magas hivatalt viselőkre nézve – Oláh Gergely Máté fotóihoz hat író írt verset, novellát. Szijj Ferenc írását olvashatják. Videóval!

hirdetés

Egyébként azt gondolom, hogy koldulni csak a parlament, a miniszterelnökség és talán még az igazságügyi minisztérium környékén legyen szabad, máshol kifejezetten üldözzék a koldulást, legalábbis az életvitelszerűt. Az utcai pénzkérés persze más. Mindenkivel előfordulhat, hogy az utcán járva hirtelen eszébe jut, hogy nincs nála készpénz, illetve a számlájáról is lefogyott a hó vége miatt, pedig neki sürgősen el kell utaznia egy nem túl távoli, de azért ötszáz forintnál messzebb levő városba, akkor persze hogy kérnie kell a szembejövőtől.

Legutóbb egy jól öltözött férfi kért tőlem egy BKV-jegyet a gyermekklinika előtt, miután befejezett egy telefonbeszélgetést, amelyben megígérte valakinek, hogy ő majd mindent elintéz. Hallottam, mert elmentem mellette, csak aztán utánam szólt, és kérdezte, tudnék-e adni neki egy jegyet, természetesen névvel, címmel, hogy később megküldje. Éppen volt nálam, adtam neki, és a névre, címre csak legyintettem, úgyhogy nagyon szépen megköszönte. Világos, hogy valami fatális véletlen folytán nem volt nála se készpénz, se kártya, amivel a közeli Klinikák metróállomáson jegyet tudott volna venni, tekintve, hogy máshol amúgy se tudott volna tömegközlekedésre szállni, viszont igyekeznie kellett valahová a városban, ahol talán egy csomó pénzt kapott, vagy egyszerűen csak haza, ahol a kredencben, az ibolyás bögrék mögé bedugva ott volt az összes háztartási pénze a családnak.

Tehát kéregetni bárhol, de komolyan koldulni csak a parlament, a miniszterelnökség és az igazságügyi minisztérium környékén lehessen. Nem taglalom, mert könnyen kitalálható, hogy ennek milyen előnyei lennének választott képviselőinkre és a magas hivatalt viselőkre nézve, csak annyit, hogy bizonyára többet értenének a dologból, mint egy kisgyerek.

Pláne ebben a formában, amelyet akár a koldulás pornográfiájának is nevezhetnénk. Pornográfiája mindennek lehet, beszélnek például öko-pornóról, de van a hatalomgyakorlásnak is pornográfiája, mint ezt egyebek mellett a mostanában megrendezett nemzeti konzultáció is mutatja.

Vagy koldulás esetén azért mégse beszéljünk pornográfiáról? És főleg ne említsük egy lapon a jelenlegi kormánypártot és ezt a szerencsétlen embert itt a képen? Nem tudom, mert ez így már tényleg olyan, mintha a mutogató széjjelrántaná a kabátját, vagy mintha az óvodásoknak szóló tévéműsorba az Emmanuelle-filmekből vágnának be részleteket – a durvább hasonlatokat most mellőzzük.

Vagy mondjuk azt, hogy a koldulás bármilyen formája botrány? Mondjuk azt, hogy ez a testhelyzet, ez a testbeszéd, ez a puszta jelenlétté redukált könyörgés, illetve néma könyörgéssé csupaszított létezés tiszta formájában mutatja a dolog botrányosságát?
Akkor egyrészt visszajutunk a kiinduló tézishez, hogy tehát csak a parlament, a miniszterelnökség és az igazságügyi minisztérium környékén legyen szabad koldulni, mert a politikusokat csak az ismétlődő, sőt, csak a zuhatagszerűen ismétlődő botrány tudja rákényszeríteni valamilyen előremutató döntésre, másrészt el kell könyvelnünk, hogy mi magunk mennyi botrány mellett megyünk el szótlanul, mármint ilyen néma botrányok mellett, mert a hangosakat persze szóvá tesszük.

Egy kisgyerek értetlen, csodálkozó tekintete sokat segítene rajtunk, ha azt akarnánk, hogy nekünk lelkileg-társadalmilag jobb legyen. De lehet, hogy nem is akarjuk. Hiszen ez csak egy pillanat, ez csak egy kis rossz érzés, majd úgyis elmúlik. Tovább kell menni, csinálni a dolgunkat, ezzel meg majd lesz valami.

Szijj Ferenc

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.