A pénteki napon nagy a kavarodás, elmarad néhány program, vagy csak én maradok le róluk, ezt még mindig nem sikerült tisztáznom.

          Például nem találkozom a Műfordítók Egyesületének tagjaival, pedig szeretnék, viszont kapok MISZJE belépési nyilatkozatot, amiről elsőre nem tudom, hogy micsoda, aztán valaki elhiteti velem, hogy tök hasznos.

           Az ebéd megint elég finom (és ha eddig nem mondtam volna, végtelenül kedves a kiszolgálás), annyira biztosan, hogy repetázzam is, így azonban az utolsó Schein előadás elejét késem le. Ráadásul fordítanom és naplót írnom is kellene egyszerre. Ebből mi lesz? Mármint a kapkodáson kívül?

          Előadónk közben a lírai költészet mai irányairól beszél. Érdekes, hogy delíraizálódott (biztos nincs is ilyen szó) a mai költészet: a középgeneráció egy része elkezdett inkább prózát írni (vö. Parti Nagy, Kukorelly, Rakovszky), a náluk fiatalabbak pedig vagy eleve egy prózavers-szerű nyelven szólaltak meg (Szijj, Gál), vagy idővel elkezdtek epikusabb irányba mozogni (Térey, Szálinger, ahogy maga, az előadást tartó Schein Gábor is). A legfiatalabb generációnál mintha észrevehető lenne valamiféle visszatérési igény, de ez egy-két kötetnél még nem derülhet ki mérvadó módon, mondja Schein, mivel a lírai formák alapvetően közelebb állnak a mindenkori pályakezdőkhöz rövidségükkel és úgymond gyorsaságukkal. Közben arra gondolok, hogy jó lett volna, ha magáról a líráról, mint tárgyról, vagy fogalomról több szó esik, de majd legközelebb. Szóba kerül ellenben Jehuda Halévi (aki többek között a Szívem Keleten szerzője), Schein pedig az ő szövegeit és életrajzát felhasználó versének felolvasásával zárja előadássorozatát.

          Nincs sok idő ezen szomorkodni, mert rögtön kezdődik a közgyűlés.

          Nem mondanám, hogy teltházzal, de annál nagyobb lelkesedéssel folyik a dolog. Van itt minden, szerkesztői és elnöki beszámolók, sorozattervek megvitatása, alapszabály-módosítás, tagfelvétel, anyámkínja. A lényeg, hogy egy határozottabb JAK-ra lehet számítani a jövőben. Köhögésemmel közben néhányszor megzavarom az ülést, aztán megpróbálok ennél konstruktívabb lenni. Csakhogy meggyanúsítanak, hogy azért vagyok már napok óta berekedve, mert az első éjszaka én is a teraszon éneklő/ordító (erről megoszlanak a vélemények) renitensek között voltam. Én hárítok, de esélytelenül. Sopotnik legalább lát pozitív vonásokat is a hangom elváltozásában: szerinte egy Charlie-ba oltott Pilinszky vagyok. Ez se rossz, de titkon azt remélem, hogy egyszer valaki Szikora Robihoz hasonlít majd.

 

          Ezután megpróbálok netezni, de nem jön össze. Az ígértekkel szemben szerda estétől se a portán, se a porta körül nem jön be a net, wifi meg pláne nincs, Emő ráadásul elvitte a mobilmodememet, szóval sajnos a saját lustaságomon kívül még egy sor ilyen technikai baki is vastagon hozzájárult ahhoz, hogy csak ekkora késéssel kapja meg feljegyzéseimet a kedves olvasó. Bocsánat.

 

          Este héttől kezdődik a JAK füzetek legújabb darabjának bemutatója. Farkas Tibor Pártmobil című kisregénye első blikkre valamiféle hiperrealista, negatív fejlődési regénynek tűnik, budapesti paragyűjteménynek, vagy ahogy egyik kritikusa megállapította: alkeszregénynek. És mindehhez jó erős, bár a megfoghatatlanságig stilizált politikai háttér járul. A beszélgetést különben Balogh Endre vezeti, ő faggatja L. Varga Pétert és Berta Ádámot, akik hol Hazaihoz, hol Ellishez vagy Pelevinhez hasonlítják. Mindeközben a szerző maga szótlanul figyel, s csak ha felolvasni kell, akkor fog mikrofont. Két részlet hangzik el, ha jól emlékszem, a megerőszakolós a maradandóbb. Kaptam egy példányt a könyvből magam is, de sajnos elolvasni nem volt még időm, azt viszont nyugodtan mondhatom, hogy egészen szép lett a kötet kiállítása, tördelése. Ha a többi füzet legalább így fog kinézni, akkor rendben lesznek. Na, ez volt a jó rész, a rossz pedig az, mert ezt sem érdemes elhallgatni, hogy a közönségből kiszóló Dunajcsik Mátyás, jelen esetben csípős kis kritikai éllel ellátott kérdéseire Farkas egy elég zavarost választ rögtönzött. Bár így utólag mégis felfedezni vélek valami bájt abban, ahogy szerzőnk saját regényfiguráinak nyelvén szólalt meg, még ha akkor meg is szeppentem tőle egy kicsit. Mindenesetre kíváncsi vagyok a Pártmobilra, nem hagyom elbizonytalanítani magam.

          A következő program is a JAK füzetekről szól, egy már megjelent és három megjelenés előtt álló kötet kerül ezúttal szóba. Szilágyi Nagy Ildikó nőiruha-tematikában készített dolgozatait illusztrálja is: körbeadja minden egyes novella főszereplőjét, egy narancsszínű kapucnis pulóvert, egy piros, arany szívecskével díszített pólót, valamint egy vadonatúj fekete tangát (ez utóbbit csak nagy nehezen sikerül majd az est végén a közönségtől visszakuncsorogni). Vidám a hangulat. Őt Sirokai Mátyás követi, egyenesen a Pohár utcából érkezik, ennek megfelelően alig akar beszélgetni, inkább csak felolvas őszies hangulatú verseket egy kávészínű laptopból, stílusosan. Aztán Bajtai András következik, neki majd valamikor jövőre várható a második kötete, ebből szemezget, de előbb még hosszan és kedvvel mesél. Szó esik a korai Kassákról, Gál Ferencről és arról is, hogy költőnk nem bír Babitsot olvasni. Ez utóbbiban sorsközösséget is tudunk vele vállalni. De mindenekelőtt a filmekről beszél hosszan, kiemelve a The Followingot, a The Conversationt, vagy Polanskitól A lakót. Aztán verseivel bevezet egy gangos kisvilág sötét lekiismeretébe. A lichthofon át.

          Bajtai után Keresztesi Józsi következik, aki beszámol zenekarjainak (Szőranya Emlékzenekar valamint Új Párduc) történetéről, hogy például az utóbbival nagyjából tíz év alatt adtak huszonnégy (!) koncertet, viszont tudnak egy óra alatt is számot írni. Megjelenés előtt álló dalszöveg-kötetéből olvasott fel, vagyis inkább adott elő néhány slágert, nagy sikerrel: „A szakállas, kövér Tarzan már nem él”, mormogja vele együtt a közönség.

          Sajnos mire végzünk a cukrászda bezár, kénytelenek vagyunk tíz nehéz lépést tenni az Arany Patkó (egyesek szerint Arany Patkány) teraszára, ahol szerencsére kiderül, hogy egészen normális helyről van szó. Még a pincérek is jól tűrik a hangoskodó íróembereket, ráadásul a szikvíz is olcsóbb, mint a Rigóban. De azért olyan sokáig itt sem maradhatunk, viszont elárulják, hogy holnap lagzi lesz itt, amitől többeknek örömkönnyek jelennek meg a szemében valami igazi nagy hiénázást vizionálva. Persze, hogy nem lesz belőle semmi. Szerencsére.