hirdetés

Szilágyi Ákos és Braun Barna az Alföldben

2013. október 7.

szétesik ember lassan / szétesik kéremalássan / szétesik-nem esik − lássam / emögött valami más van - Az Alföld folyóirat legújabb, októberi számát Szilágyi Ákos verseivel és Braun Barna esszéjével ajánljuk.

hirdetés

Szilágyi Ákos

(Böhme és Nincs)


„kezdek kicsit kikészülni −

mondotta a cipész-zseni

név szerint Jakobe Böhme −

és a nap is lemenőbe!"
 

„hol a csizmám? − ejnye Böhme!

varrd meg nekem egy-kettőre!"

dördül rá Böhmére Isten

kinek neve ha van: Nincsen
 

Nincs-szívéből a Nincs-bánat

a világra hej kiárad

Böhme ugrik méri lábat −

legyen neki ha feltámad
 

nincs-kezében nincsen-cérna

közben kérdi: de hát mér'ma?

„azért ma kell az a csizma

tieidtől elbucsuz ma!'"
 

Böhme néma: „ó Nagy Nincsen!

végtelen térben szelíd csend!

add hogy időmet kitöltsem

lét poharát kiürítsem!"
 

hej felcsattan erre Nincsen:

„Böhme hát ezt meg hogy értsem?

időd nem volt! nem lesz! nincsen!

jól tudod hogy kölcsön nincsen!
 

hogy ami Van csak a Nincsen!

ezen áll lét − nem parancson!

nincsen semmi így sem úgy sem −

ne hagyd hogy más eltérítsen!
 

bölcsőből néz Böhme bölcsen

koporsóból − kis csel jó csel

semmiből néz − Nincsből Nincsen

megtörik hangján a létcsend:
 

„írva vagyon" − „mi van írva?"

„kegyelmet kap minden árva"

„árva-árva − csak miféle

Nincs szívébe belefér-e?
 

mit számít az a pár vércsepp? −

család? haza? lőtt seb? lét-seb?

hiszen ami számít: Nincsen!

nincs mi hozzá közelítsen!
 

ki velem jön de az útról

bucsuzkodni visszafordul

létről ki nem tud leválni

soha nem fog mássá válni!
 

ami itt van − az ördögé!

legalábbis eddigelé

így volt − de hát így is lészen

míg a világ nem lesz készen!"
 

„nyilvánvaló: nincsen való!

nincsen Nincsen!" − szól a Csaló

fogalmakkal Rágalmazó

a légynek sem irgalmazó
 

érti Böhmét persze Nincsen

kell neki még egy kis létcsend

csendből hogy erőt merítsen

időt ponttá tömörítsen
 

enyvszag terjeng − csiriz cseppen

bőrök szaga − csizma reccsen:

volt-nincs Böhme − nincs csak Nincsen

halottat hogy kiterítsen

 

(ugyehogy)


ugyehogy nem vagyok! ugyehogy!

tárgyalják az embert − ügye fogy

hogy vagy? − kérdezik − úgy ahogy −

fogyaték hagyaték − nem nagy ügy!
 

végül is mindenki együgyű

egy az ügy nem nagy ügy: élet-ügy!

azért vagy hogy ne légy − hát eredj

nemlétből nemlétbe penderedj!
 

levégül megérti: nincsen ügy

emberügy istenügy − csak ürügy

minden visszafagy visszarügy' −

olyan ez akár az egyszeregy
 

 

(szétesik ember)
 

„...on jette enfin de la terre sur la tête

et en voilà pour jamais."

(Blaise Pascal)

 

szétesik ember lassan

szétesik kéremalássan

szétesik-nem esik − lássam

emögött valami más van
 

szétesik ember lassan

szétesik kéremalássan

valaki jön és elássa

nem volt itt maradása
 

valaki jön és elássa

de hát majd Isten kiássa

látja hogy szakasztott mása −

főleg az ásitása!
 

szétesik ember lassan

összeáll majd a magasban

összeáll test és lélek −

így állnak végül kötélnek

 

Ulrich Gábor Miklós grafikája

 

Braun Barna
Az irodalom halálához
Kritikai ítélet és Facebook-lájk

Az irodalom halott, és mi öltük meg – a klikkeléseinkkel, a Facebook-lájkokkal, a megosztásokkal és a kommentekkel! Az internet ugyanis nem helye a nagybetűs kultúrának, és a nagybetűs irodalomnak sem. Így ne legyenek illúzióink: irodalmi műalkotások sem léteznek, helyettük olyan médiumkonfigurációkkal találkozunk olvasmányélményeink és munkánk során, melyek jelenléte és megértése – mint minden jelenlét és megértés – kondicionált, vagyis függ saját mediálisan, politikailag, gazdaságilag és társadalmilag meghatározott közegétől, a mi közegünktől. Aki mást állít, mondhatni legalább annyira és oly módon „hülye", mint Nádas Urfi Péter azóta közhellyé vált kijelentése szerint („Nádas Péter hülye"). A sokat vitatott mondatot, melyet az interneten olvashattuk, a 2007. május 27-én megjelent, Nádas Hátországi naplójáról szóló prae.hu-s kritikában. 1 A szövegben a botrányosnak szánt kezdőmondat után a szerző menthetetlen mentegetőzésbe kezd már a leadben, az irodalom kulturális – vagy még inkább, ahogy azt manapság mondani szoktuk: KULT – diskurzusának működéséből adódóan a „zseninyál" letörölgetése rögtön irodalompolitizálásba csap át. De mi az, hogy irodalompolitika, és hogy jön ez ide?

Irodalom és politika kapcsolatán itt az irodalmi mezőre nem külsődleges, utólag „rávitt" ideológiai formációk megnyilvánulását (és ezek olvasatát) kell értenünk, hanem egy olyan tényezőt, amely az irodalom (mint tevékenység: vagyis termelés és diskurzus) konstruktív részét képezi, mivel a politika ilyetén értelmezése lehetővé teszi az irodalmi szövegek nyilvános beszédként történő elképzelését. 2 Egy kritika pedig, legyen az akár offline vagy online, mindig nyilvános beszéd, tehát politika. Az irodalompolitikai olvasat nem a szövegből, hanem az irodalmi beszédet újra és újra keretező intézményi működésből kiindulva mond valamit az irodalmiságról, mely működésnek a szöveg, s annak „esztétikai, formai és diskurzív sajátosságai" 3 is csupán egy nehezen elkülöníthető részét képezik.

Ez a szemlélet az utóbbi tíz évben – éppen az internetes platform elsődlegessé válásának, valamint az ehhez kapcsolódó tapasztalatnak és gyakorlatnak köszönhetően – lépett elő nyilvánvaló megközelítési móddá. Ebben a közegben ugyanis – újszerűsége okán – könnyebben beláthatóvá válik, hogy az irodalmi intézményrendszer biztosítja a közlések feltételrendszerét, amely különböző médiumok, társadalmi és gazdasági tényezők együttes működésének köszönhető. Világossá válik tehát, hogy az irodalom közege, az irodalmi formának is konstruktív része, ami így már nem csupán esztétikailag hozzáférhető és megítélhető konstrukció, vagyis nem „műalkotás".

Az irodalom az internet korában tehát már nem a szöveg és az olvasó hierarchikus relációjában létezik, hanem egy olyan gyűjtőfogalommá – vagy nevezzük így: irodalmi kontinuummá – lényegül át, melybe beletartozik a szöveg megalkotásától a szerkesztő tevékenységén, a nyomdán, a szervergépen, a könyvesbolti eladón és az olvasón mint társadalmi lényen (sőt, az ő Facebook-falán és lájkjain) át minden egészen a webes és offline piacig, a kritikusig és persze a kritikáig.

Mint K. Ludwig Pfeiffer írja A mediális és az imaginárius című könyvében: A „műalkotás", „melyet állítólag végleges és megváltoztathatatlan formában csodálunk és elemzünk, inkább médiakonfigurációkon, ezek interferenciáin és részvételre ösztönző ingerein belüli tranzitorikus kristályosodási pontként jelenik meg". 4 Az online irodalomkritika, akárcsak az irodalmi szöveg, vagy az irodalmi intézményrendszer sem több ilyen, a „műalkotást" kikristályosító médiumkonfigurációnál. McLuhan szerint „[a] társadalmi és kulturális változások érthetetlenek a médiumok működésének megértése nélkül",5 így tehát ahhoz, hogy megértsük az irodalom fogalmának fentebb vázolt változásait, az online irodalmi élet egyik jellemző tevékenységére, jelesül az online irodalomkritikára és ennek működésmódjára kell figyelmet szentelnünk.

Az irodalmi diskurzus résztvevői az elmúlt két évtizedben két jól dokumentált – egy úgynevezett „nagy" (1996) és egy „kis" (2007) – kritikavita keretében cseréltek eszmét arról, hogy adott időszakban milyen olvasatai és értékviszonyai léteznek egy-egy irodalmi szövegnek. A vita álláspontjai olyan kérdések körül bontakoznak ki, minthogy: Mi az irodalomkritika? Mennyiben és hogyan befolyásolták ezek az irodalmi közbeszéd lehetőségeit? Hogyan határozhatók meg ezek alapján az aktuálisan érvényben lévő irodalmi és kritikai normák? Ki, vagy kik azok, akik szépirodalmi művek kapcsán megnyilatkozhatnak, és kik azok, akik nem? Hogyan viszonyul a műfaj az olvasóhoz? Továbbá: hogy hat egy-egy megszólalás a piacra?

A kilencvenes évek végére nem csak a kulturális intézmények berkein belül, hanem talán az egész magyar társadalom számára nyilvánvalóvá vált, hogy a hivatalos kultúra és ezek intézményei, így az irodalom, ezzel együtt pedig ennek ideológiailag ellenőrzött olvasata is megszűnt. Az irodalomkritikáról már a nyolcvanas években is folyt szakmai párbeszéd, de igazán éles nézeteltérések csak az 1996-os, a Jelenkor folyóirat hasábjain folyó vitában kerültek felszínre. A markáns, az olvasatok és az olvasók – valamint a nyolcvanas évektől intézményi szinten is egyre nyilvánvalóbban jelen lévő irodalomelmélet – viszonyát meghatározó esszék szerzői azt a problémát vállalták körüljárni, hogy a valaha volt kultúrpolitikai nyomás után keletkezett hiátust milyen formai, nyelvi, módszerbéli olvasatokkal lehetséges vagy szükséges betölteni. Ezen, az egész szakmát elsőként megmozgató, felkavaró 1996-os vitán belül a társadalmi értelembe vett politikai olvasatok elegyednek nyíltan vállalt és mélyen titkolt intézményi, kulturális pozícióharccal.

A második, kis kritikavitában viszont az éles szóváltások gyökere, mint feljebb említettük, egy inkább mediális, mint társadalmi természetű kultúrpolitikai válságban, vagy helyesebben: a radikális és az egész kulturális mezőt gyökeresen érintő változásokban keresendő. Itt az internet elterjedése révén átalakult kultúrafogyasztási és piaci szokások mentén, az új médium adta lehetőségekre és igényekre vonatkoztatva jelölték ki tevékenységüket és ezen belül saját helyüket az egyes felszólalók. A továbbiakban ennek a vitának a szövegeire reflektálnék.

A kis kritikavitában a webes kritika reprezentánsává és így a viták központi témájává a 2007-ben indult Könyvesblog, később pedig egy másik, a Telep-csoport szövegeit tartalmazó blog vált, s a WEB 2.0 lehetőségeit kihasználó beszédmódról szóló vitával, a jelenséget mint az internetes irodalom tünetét megragadni kívánó kritikai megszólalásokkal is kibővült. A blogokat övező botrányok – a Könyvesblogot alapító Valuska László éles nyelvű bírálata az irodalmi közbeszédről a Litera 2007. július 4-én közzétett interjújában,6 illetve Dunajcsik Mátyás Az olvasó lázadása című, a Magyar Narancsban megjelent cikke 7 stb. – arra engednek következtetni, hogy egy új kritikus és költő generáción belül, az új médium logikája szerint és a fennálló irodalmi intézményrendszerhez képest újragondolt irodalomkép kapcsán is megindultak a pozícióharcok, és az irodalmiság mibenlétét firtató viták.

A magukat hivatalos olvasónak tekintő értelmezők és alkotók generációjának interntes jelenléte mellett szóhoz jut egy az új médium által nyilvánossághoz jutó olvasói közösség is, amelynek tagjai, mint Dunajcsik írja a fent említett cikkében: „jóllehet, nem tartoznak a szűkebb szakmába, mégis bejelentik igényüket a kortárs irodalomra, s joggal lesznek idegesek – s ragadtatják magukat alkalmanként szalonképtelen vagy túlzó megnyilvánulásokra is –, ha azt látják, hogy az őket is képviselő állam által fenntartott kortárs irodalom és kritika egy döntő szelete nem számol velük."8

Pedig az új hordozón a nem „szakmai" olvasatok sokkal nagyobb eséllyel, nagyobb mértékben jutnak el a fogyasztóhoz, mint a hivatalos „műalkotásokat" értelmező, és nem azok információtartalmát feldolgozó, ellenőrzött, kanonikus szempontú olvasat, hiszen ezek a közösségi csatornák (és maga az internet is) korlátlan és gyors hozzáférhetőséget biztosítanak a hálózat szövegeihez. A WEB 2.0 és a Facebook alkalmazásai révén pedig az internetes másodszövegek mentén kialakult egy dinamikus és mindenki számára egyforma feltételekkel hozzáférhető, nyitott vitatér.
Ebben a konfigurációban tehát az irodalom és az irodalmi élet közvetlenül a közélet részévé válik. Nemcsak az irodalmi művek előállítása (megírása, kiadása, terjesztése) lesz nyilvános „közügy", hanem minden, ami ezzel együtt, az interneten egyszerre jelen van és vesz minket körül – a kritikáktól a hozzászólásokon és az interjúkon át a különböző (irodalmi) tisztességeikig, a díjakig, a Facebook-oldalaink posztjaig, s követőink lájkjaiig.

A kritikai diskurzus ilyetén (f)elszabadulása, a nyomtatott szöveg médiumában rekedt, hivatalos irodalmi intézményrendszer felől nézve a kritika „bulvárosodását", a „dilettáns" erők betörését jelentheti. Ez a „betörés" pedig szükségszerűen a vita terébe utal egy másik, a polgári társadalom puritán etikájával kitermelt, és az államszocializmusban is ápolt, a magaskultúra hazai mércéjével eddig másodlagosnak tételezett értékrendszert: a piacét. Ebben az értelmezésben az online közösségi média kritikafogalma a termékminősítés alapelvein nyugszik, amelynek elsődleges feladata nem kijelölni egy adott irodalmi szöveg helyét a kánonban, hanem eldönteni azt, hogy mit érdemes megvenni és mit nem?

Ha egy gondolatkísérlet erejéig ökonómiai (kultúra-gazdaságtani) terminológiával és gondolkodással szeretnénk vázolni az online kritika piaci szerepét, ezt úgy tehetjük meg, ha az irodalomra mint a szórakoztató ipar egyik ágára, az irodalmi alkotásra pedig, mint élményjószágra tekintünk.9 Az irodalmi termék előállításához szükséges közgazdasági folyamtok semmiben nem különböznek egy bármilyen más, a szabad piac részeként kezelt produktum (pl. egy okostelefon) előállításától, hiszen az irodalmi alkotás is szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokat vesz igénybe: idő, energia, eszköz, valamint humán, gazdasági és kulturális tőke kell hozzá. A kulturális termékek tehát, így az irodalom, ennek termékei és szolgáltatásai is gazdasági javak, a nemzetgazdaság részét képezik, a GDP-t is növelik.

A kulturális termékeknél, így az irodalomnál is az a kérdés, mit fogyasztanak a vásárlók, és mi alapján. A kulturális javak, így az irodalmi jószág is – maradva a kultúrökonómiai szakszavaknál – információs termék. Az „információs" terminus annál is fontosabb, mivel Niklas Luhmann szerint a társadalmi tömegmédiumok – amilyen az internet is, az ennek alhálózataként működő Facebookról nem is beszélve – a mindig újként felkínált információval működnek jól, hiszen ezek a médiumok „termelik az időt, amely feltételezi őket, s a társadalom ezekhez igazodik".10 A fogyasztói döntések fontos eleme pedig éppen az információszerzés.

A kultúra-gazdaságtan elképzelése szerint egy kulturális szolgáltatás megvásárlása esetén a fogyasztónál a várható, elképzelt hasznosság (megfelelő-e az adott termék az ízlésének, ismereteinek, világnézetének stb.), lehet a döntés motivációja, és a várható hasznosságról a potenciális vásárló a több forrásból és folyamatosan érkező információk segítségével tájékozódnak.

Az általam olvasott kulturális tárgyú közgazdasági elemzések a kulturális szférában élmény javakat és keresési javakat különböztetnek meg.11 Az irodalom termékei inkább az utóbbi kategóriába tartoznak, hiszen a keresési javaknál a fogyasztói mérlegeléshez szükséges információ előzetesen áll rendelkezésre, ezek az információk pedig lehetnek az online (vagy offline) közölt kritikák, de a blogposztok kommentjei vagy a Facebook-lájkok száma is. Mindez abban segíti a fogyasztót, vagyis az olvasót, hogy a rendelkezésre álló információk közül kiválassza azt, amely alapján a vásárolt termék által a megfelelő élményjószág birtokosa lehet. Az irodalom kritikákat közlő intézményei (a különböző irodalmi orgánumok) között tehát a megfelelő számú és minőségű keresési információk (kritikák, kommentek, lájkok) előállításában van verseny, s ennek a versenynek ma a legalkalmasabb színtere: az internet.

Az internetes kritika a témával foglalkozó Tófalvy Tamás szerint „szükségképpen alulról szerveződő gyakorlat, hiszen egy termékről csak egy független fogyasztó adhat olyan elfogulatlan véleményt, amelyet mások is megfogadnak".12 Az ebbe a gyakorlatba illeszkedő, alulról szerveződő online kritikai tevékenység alapvetően más szabályok szerint működik tehát, mint a jellemzően a kiválasztott művek elemzését, illetve egy kritikai kánonban való elhelyezését megcélzó felülről szerveződő „elit" kritikáé.

A kánonalkotó gesztusokkal élő, magát elitként meghatározó, intézményesült kritika normatív igényével szemben (mely a „nagy" kritikavita egyik legfontosabb kérdését adta) az online közösségekben megfogalmazott kritika, a beszélgetés elindítására törekszik. Ahol a kérdés – hogy például hülye-e Nádas Péter – szabadon, az irodalmiságot fenyegető veszély feltételezése nélkül feltehető, ennek kapcsán pedig egymással ütköztethetők akár nagyon szélsőséges vélemények is, hiszen ütközések ebben a közegben immár az információszerzés és egyes információk kizárása céljából történnek, azért, hogy megmutassák, a technikai fejlődés révén felszabaduló időt milyen szórakozással, vagyis milyen élményjószággal üssük el.

__________________________

Jegyzetek

1. Urfi Péter, Kultusz és szaft, http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=638, letöltés ideje: 2013. 03. 20.
2. Sári B. László, Bevezető, avagy irodalomról és politikáról = Uő., A hattyú és a görény, Kalligram, Pozsony, 2006, 18.
3. Uo., 23.
4. K. Ludwig Pfeiffer, A mediális és az imaginárius – Egy kultúrantropológiai médiaelmélet dimenziói, Budapest, Magyar Műhely – Ráció, 2005, 28.
5. Marsall McLuhan, The Medium is the Massage: An Inventory of Effects with Quentin Fiore, szerk. Jerome Agel, Corte Madera, USA, Gingko Press, 2001, 8.
6. Unalmassá vált az irodalmi közbeszéd, mindenki hosszan tud értelmezni, megfutja mindenki a maga hermeneutikai körét, de kevesen vannak, akik megmondják a véleményüket." Nagy Gabriella, Próbálgatjuk a játékrendszert – Interjú Valuska Lászlóval, a Könyvesblog alapítójával, http://www.litera.hu/hirek/probalgatjuk-a-jatekrendszert, letöltés ideje: 2013. április 8.
7. Dunajcsik Mátyás, Az olvasó Lázadása? = Az olvasó lázadása?, szerk. Bárány Tibor és Rónai András, Pozsony, Kalligram, 2008, 123–134.
8. Uo., 131.
9 Vö. Petró Katalin, A kulturális javak gazdasági jellemzői = Kultúra-gazdaságtani tanulmányok, szerk.: Daubner Katalin – Horváth Sándor – Petró Katalin, Bp., Aula, 2000, 16.
10. Niklas Luhmann, A tömegmédia valósága, Pécs, Gondolat Kiadó – PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Pécs, 2011, 30.
11. Petró, i.m., 17.
12. Tófalvy Tamás, A kritikus közösség = Az olvasó lázadása?, szerk. Bárány Tibor és Rónai András, Pozsony, Kalligram, 2008, 109.

 

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.