hirdetés

Szilasi László: Laudatio Orcsik Roland Hazai Attila-díjához

2018. április 28., Nyitott Műhely

2018. április 29.

A szerző 1. szemérmetlenül fiatal; 2. avantgárd és neoavantgárd származású; 3. irodalmi folyóirat-szerkesztő; 4. író, költő, műfordító és kritikus; 5. zenész, aki nem csupán Gustav Mahler életművét ismeri nagyon, hanem emellett rövidre vágott, kemény fahasábokkal nehéz és visszhangzó vasdarabokat püföl szigorú ritmusokra – A Hazai Attila-díjas Orcsik Rolandot Szilasi László méltatta.

hirdetés

Először különféle emberekre gondoltunk, de aztán meggyőztem a többieket (érvelőleg) arról, hogy nem csak arról van szó, legyen a szerző 1. szemérmetlenül fiatal; 2. avantgárd és neoavantgárd származású; 3. irodalmi folyóirat-szerkesztő; 4. író, költő, műfordító és kritikus; 5. zenész, aki nem csupán Gustav Mahler életművét ismeri nagyon, hanem emellett rövidre vágott, kemény fahasábokkal nehéz és visszhangzó vasdarabokat püföl szigorú ritmusokra, melyek (a békeszerető pécsi kollégák szerint) az iszonyatos Mordor szörnyű vidékeiről származnak, hanem ezen felül arról is, hogy például –

Fotók: Déri Miklós

Harmadolás című 2015-ös verseskötetének szerkezetét az utolsó pillanatban megváltoztatta, kijelölte a kezdő és záró szöveget, a többi vers címét cetlikre írta, majd a papírlapokat szétterítette a konyhaasztalon, hunyt szemmel harmadolt, és látta, hogyan zajlik a Tisza, s így, a tudatalattija működésére bízva magát, olyan összeállítást tudott létrehozni, amelyben az egymás utáni versek nem formálódnak történetté, hanem az alkotót is meglepő asszociációkat hoznak létre, ebben a felállásban szólítják meg a hozzáférhető létezésen keresztül magát a teremtést, a környezetet, a tájat és a mentális belvilágot, hogy az avantgárd kezdetek és a monarchikus-multietnikus közép után, görcsök és extázisok, támaszok és fenyegetések között megérkezzenek végre a lokális családba és a bilokációs kultúrába, mondjuk Szegedre (bármit jelentsen is ez) –

a Fantomkommandó című 2016-os regénye, a háborús paranoiások ezen varázslatosan zenélő, csudásan veszélyes paradicsoma pedig vezessen el oda, hogy a háború egy szívós gondolati vírus, nem is hozzáférhető a mediális közvetítések nélkül, talán a fantomérzeteknek ez a rendezetlen halmaza lenne az úgynevezett valóság (bármit jelentsen is ez), de az is lehet, hogy a közvetítő közegek saját történetei elállják, elfedik, kitakarják a múlthoz való hozzáférés emberi lehetőségeit, talán magukat a médiumokat kellene olvasnunk, hogy hozzáférhessünk veszni látszó történelmünkhöz, hogy megpillanthassuk végre az utolsó nácit, akinek a hasadékokon beszűrődő fény által halványan kirajzolt alakja, ez a hol békésen szundikáló, hol hangosan üvöltöző fogoly, oly igaztalanul megvádoltnak vagy olyan könnyelműen felmentettnek tűnik hideg sziklaürege fogságában, hogy kimondható lesz számunkra: félig-meddig igaza van, ha önmaga létének tényét súlyos vádnak látja a mindenható istenekkel szemben –


és mindennek értelmében, az életmű vitathatatlan súlya miatt, most itt állunk, szavaztunk, és nincs kecmec: rá kell ütnünk a munkára az aranyló pecsétet, mert kiérdemelte – ütésnyomok a falakon, sérülések a polcokon, gyantacseppek a bőrömön: a Hazai Attila Irodalmi Díj nyertese 2018-ban Orcsik Roland, gratulálunk neki!

Szilasi László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.