hirdetés

Attitűd és életforma

Németh Gábor: Ez nem munka. Kalligram. Budapest. 232 oldal. 2990 Ft. 2017.

2017. június 14.

Németh elbeszélői hangja úgy merevíti ki, úgy kelti életre az olykor csak a másodpercmutatóval mérhető pillanatot, hogy a rövidke jelenetből egész estés mozi lesz. Jelenetei komoly érzelmi intenzitással kapnak új értelmezést, s kezdenek egy fiktív történetet. - Németh Gábor Ez nem munka című könyvéről Mészáros Gábor írt kritikát.

hirdetés

Hazamegyek, lefekszem, /
csináljátok helyettem.

Európa Kiadó

 

Hiába ment haza ’90 nyarán a tüntetésről az Egy fényképről, avagy hogyan váltottam rendszert című szövegében, nem hiszem, hogy le tudott feküdni, ha az élmények egy évtized múltán is szót kértek. Németh Gábor az elmúlt tíz évben írta a kötetté rendezett rövid szövegeket, noha azok nem csak az elmúlt tíz évet mozgatják át. Németh elbeszélői hangja úgy merevíti ki, úgy kelti életre az olykor csak a másodpercmutatóval mérhető pillanatot, hogy a rövidke jelenetből egész estés mozi lesz. Jelenetei komoly érzelmi intenzitással kapnak új értelmezést, s kezdenek egy fiktív történetet.

Az elbeszélő mintha az időn kívül állna, de már az első, a rövid szövegek között ide-oda ingázó , csak felületes ismerkedést engedő olvasásnál látom, hogy újra és újra az óráját nézegeti: „Privát tisztán látta a Kovács távolodó alakját, ahogy elveszik a ködként gomolygó havazásban 1974 első reggelén. Talán hat óra lehetett. Negyven éve megy a barátja hazafelé a Lenin körúton, egyre kisebb, de mégsem tűnik el teljesen.” (47.)

A tárcaszerű, de a műfaji határokat feszegető, két-háromflekkes szövegek A, B, C című fejezetekben foglalnak helyet, háromszor tizenhárom szöveg, plusz egy Ábécé című nyitószöveg, zárásként pedig a Szevasz. A borító hátsó fülén egy gyerekkori kép látható a szerzőről, alatta a szöveg: „Németh Gábor 1956-ban született Budapesten. Azóta tanul.” Az utolsó szöveg részletezi, hogy mit tanul. Írni. Láthatóan nagyon jól megy. Három szó tapad a három fejezethez „A róka kárt okoz.”, a róka=A, kárt=B, okoz=C. „Írni tanulok, a róka kárt okoz […] Megvan a füzet, megvan, mert túlélte az anyámat, aki emlékbe eltette. Ez nem munka! – írta az úgynevezett tanítónéni a szörnyetegek mellé, a füzet margójára, pedig éppen dolgozott.” (227–228.) A zárásra rímelő nyitószöveg, az Ábécé egy hasonló ledorongolást idéz fel, mint a zárás. Egy barát telefonhívását, aki sértettségből, indulatból, azt vágja a szerzőhöz, hogy „tanulj meg írni!”.

Az első rész főszereplője Privát. „Született, zsigeri semmittevő volt, egész életét a semmittevés leleplezésének bonyolult algoritmusai szervezték, voltak évek, amikor három állást is elvállalt, nehogy kiderüljön, mennyire lusta. […] Minden emberi cselekvés közül a regényíráshoz volt a leglustább, ezért kellett éppen ezt forszírozni, de a szabály az volt, hogy semmit se lehessen észrevenni a regényforszírozásból.” (31.) Privát a szabadság irodalmi alteregója, élvezi, amit csinál, még ha az nem is munka. Saját létezésének pillanatai között jön-megy: „De ez az egész tulajdonképpen nem érdekes, gondolta negyven évvel később a Privát.” A pillanatba ivódott időt keresi, amely kibontva, szétszálazva, értelmezve már mást jelent, mint a magában vibráló pillanatfelvétel. Attól kezdve, hogy az alteregó a saját életét kezdi élni a papíron más lesz a viszonya a megélt, kimerevített képkockákhoz, mint az esetleges életrajzi alapú élményekhez.

Németh Gábor a tavaly megjelent Egy mormota nyara kapcsán elmondta egy interjúban, hogy a történet egyetlen pillanatból bomlott ki. „Ácsorgott pár ember egy amszterdami villamosmegállóban, alig csináltak valamit. Föltehetően senki nem tulajdonított volna jelentőséget ennek a jelenetnek, de én hirtelen úgy éreztem, nagyon sűrű pillanat közepén állok.” Az új könyv rövid szövegeit olvasva hasonló érzésünk lehet, például a Kisvakond című írás, egy baleset lelassított, kivetített képe. A Fontos merény egy harmincéve nem dohányzó, örök ellenálló tépelődését írja meg egy trafik előtt, amikor „az egészségfasizmus a centralizált korrupció ideológiájává avanzsált”. A Da capo al fine egy húsz éve nem látott barát távolodó alakjának emléke, az emlék értelmezés általi újraírása, a zenei újrajátszás története – „megakad az idő, mint egy lemez”.

A második részben eltűnik a fiktív harmadik személyű főszereplő, a szerző személye irányítja a narrációt, a történetek szereplői a szerző barátai. A pillanatok újraélése, az intenzív pillanatok újraértelmezése azonban összeköti a három fejezet szövegeit. Leírja például a lerhatatlan érzést, amit akkor érzett, amikor meghallotta Borbély Szilárd halálhírét, visszaidézi, az utolsó találkozást a MÜPÁban. S azzal együtt gondolja végig az estet, amit barátja, Jánossy Lajos mesélt – „Szilárd az est teljes ideje alatt a szék karfáját szorította, olyan erővel, hogy az ujjpercek peremén, a körmök alatt belesápadt a bőre. Ezt a sápadtságot kellene visszamenőleg a halk hangjával összeegyeztetnem.” (111.)

Az elbeszélésmódot az álom, az emlék látásmódja, távlata is befolyásolja. A harmadik rész jellegzetes felütései például: „az angol gettóban ülök” vagy „felhőkarcoló tetején álldogálunk”. A dinamikus sűrítmények olyan tömörített pillanatképek, mint az Ugrás a semmibe című történet avokádómag tömörsége: „Egy ismerősöm műugró volt […] félálomban fölhurcolta az iszonyatos másnaposságát a torony legfelső emeletére, kézállásba lendült, és az ugrás indítása előtt, mintegy szórakozottan, lepillantott a medencébe. Nem volt benne víz. Mézben vagy rémálomban ereszkedett vissza a talpára.” (205.)

Egy botrányos mese Az állatokról, avagy megkértek pénzért épp azzal veri ki a biztosítékot, mint amit Hazai Attila kapcsán írt Németh a legfrissebb Hévízben: „az ún humanizmus ironikus erodálásával.” A tárcák vissza-, előreutalnak, beszélgetnek egymással. A DOMINÓ című szövegben azt állítja, hogy a Bambiban a felszolgálónők kismamacipőben járnak, előtte az Aki bújt, aki nemben ezért már elnézést kért: „az első adandó alkalommal nyilvánosan bocsánatot kell kérnie, amiért az állította, hogy a csodálatos elszolgálónők kismamacipőben járnak. [vö. DOMINÓ]”

„Szevasz, mondtam végül a telefonba. Szevasz, mondta. És beleüvöltötte még, hogy tanuljak meg írni. Letettük. Egy ideig remegett a gyomrom.” Aztán a könyv írója kitalálta, hogyan múlik el a remegés – úgy, hogy megpróbálja a remegést is megírni, ha adódik rá alkalom. Amit a szerző csinál az valóban nem munka; attitűd, életforma.

Németh Gábor: Ez nem munka. Kalligram. Budapest. 232 oldal. 2990 Ft. 2017.


Mészáros Gábor

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.