hirdetés

Sziszegve sem

Márványi Judit (1927-2018)

2018. július 9.

Könyvkiadói szerkesztő volt, legendás – értő, érzékeny – szerkesztő, akihez szerzők sokasága ragaszkodott. Mándy, Füst Milán, Török Sándor, Örkény, Beney Zsuzsa voltak az állandó szerzői, később, a Szépirodalminál Mészöly, Nádas Péter, Eörsi, Nádasdy Ádám, Pályi András csatlakozott hozzájuk. – Márványi Judittól Kőszeg Ferenc búcsúzik.

hirdetés

A kórházi ágya mellett ültünk Mesterházi Mónikával, aki több mint húsz év óta közeli hozzátartozójának tekintette, betegségében társaként ápolta. Kilencvenegy éves volt, tudtuk, hogy nincs sok ideje hátra. Fizikai gyengesége ellenére szelleme friss volt. Valahogy az került szóba, mit is jelent a cenk szó. Judittal mindkettőnknek Vörösmarty verse jutott az eszünkbe: „És ha ittam, az nincs cenkekért", Mónika megjegyezte, hogy a szó egy Ady-versben is előfordul. Ekkor Judit megszólalt, és tört hangon, de fennakadás nélkül elmondta végig: „A Siker, ez a nagy hisztérika. / Nyomában cenkek. No, szép kis öröm. / Ezekkel együtt? Nem, nem. Köszönöm." A kórteremben fekvő három asszony felfigyelt a szavalásra, kérték Juditot, mondja el még egyszer. Judit elmondta, kicsit hangosabban, amennyire az erejéből tellett, valamennyien megtapsoltuk. A Búcsú Siker-asszonytól nem tartozik Ady legismertebb versei közé. Márványi Judit hihetetlen mennyiségű verset tudott, könyv nélkül, hibátlanul.

Könyvkiadói szerkesztő volt, legendás – értő, érzékeny – szerkesztő, akihez szerzők sokasága ragaszkodott. Mándy, Füst Milán, Török Sándor, Örkény, Beney Zsuzsa voltak az állandó szerzői, később, a Szépirodalminál Mészöly, Nádas Péter, Eörsi, Nádasdy Ádám, Pályi András csatlakozott hozzájuk. Géher István verseit korábbi lektorai „mesterkélteknek" találták, Székely Magda verseiben „túl sok volt a zsidó motívum". Márványi Judit taktikus jelentései amellett érveltek, hogy az aggályok alaptalanok, a kötetek sorra megjelentek. A forradalom leverése után életfogytiglanra ítélt Göncz Árpád Sarusok című műve esetében a lektornak azt kellett bizonyítania, hogy a regény színtiszta történelem, a középkori albigenseknek semmi közük '56-hoz. Ennek ellenére az 1970-ben írt könyv csak 1974-ben jelenhetett meg.

Pályáját Márványi Judit, lánykori nevén Sándor Judit, nem könyvkiadói szerkesztőként kezdte, hanem előadóművészként, színészként. A színészi, pódiumi szereplésre nemcsak hallatlan versmemóriája tette alkalmassá, nemcsak az, hogy egy-egy verset úgy tudott elmondani, mintha a vers ott születne a közönség színe előtt, hanem áttetsző, szinte légies szépsége is. Gyönyörű volt a pódiumon, nemcsak lenyűgöző előadó.

A nyilas hatalomátvétel után Judit családjának a csillagos házból a Szent István parkba kellett költöznie, a „nemzetközi gettónak" nevezett házcsoportba, amely semleges államok védelme alatt állt. A védlevél azonban nem sokat jelentett, a nyilasok naponta hurcolták el az embereket a védett házakból. Ekkor Sándor Gyula, Judit orvosédesapja úgy határozott, fogadják el a lányai egy iskolatársuk hívását, költözzenek be egy szál bejelentőlap birtokában egy katonatiszt üresen maradt zuglói lakásába. Itt több zsidó fiatal bujkált, legtöbbjük kommunista volt, néhányan kapcsolatban álltak a somér mozgalommal, azaz a baloldali cionistákkal. Akkor somér vagy kommunista – még nem jelentett halálos különbséget. A rejtőzködők csodával határos módon életben maradtak. Pest felszabadulása után Judit és a húga visszament a Szent István parki házba, majd a régi lakásukba, de a szüleiket sehol sem találták. Csupán sejthető, hogy a nyilasok a hidak felrobbantása előtt az orvosházaspárt is elhurcolták Budára, ott lőtték agyon őket. Történhetett volna fordítva is, hogy a lányokat gyilkolják meg, és a szülők maradnak életben.

1987-ben életútinterjú készült Judittal. Az alig százoldalnyi szövegben egy nagy társadalmi regény magva rejlik. E regénynek, amely a Tények és Tanúk sorozatban jelent meg, két szerzője van: a kérdező Csalog Zsolt és a válaszoló Márványi Judit. Arról szól, hogyan tesz valakit a gyilkos üldözésbe torkolló faji megkülönböztetés, a csontig hatoló sérelem kommunistává, hogyan hiteti el magával, hogy a kommunizmus elhozza a szabadság és egyenlőség világát, majd pedig a megtévesztett hogyan szabadul ki fokról fokra e meggyőződés bűvöletéből, és miként fordul szembe a rendszerrel, amelynek álszent, az egész társadalmat hazudozásra kényszerítő természetét egyre világosabban felismeri. Egy olyan ember történetét ismerjük meg, aki nem volt elkövetője, de még szemtanúja se olyan szörnyű tetteknek, amilyeneknek legközelebbi középiskolai barátnője, Sós Vera a részese volt. Judit mégsem bocsátotta meg magának, hogy 1947-ben elfogadta a kommunisták kékcédulás választási csalását, és elhitte a Rajk-pert. 1956-ban a forradalom napjait a DISZ központjában, majd a Köztársaság téri pártházban töltötte, csak véletleneken múlott, hogy nem lett „az ellenforradalmi terror" mártírja. De azt is meg kellett élnie, hogy színésztársát, akivel együtt jártak Ascher Oszkár versmondó-iskolájába, a kommunista Földes Gábort a kommunista állam bírósága hamis vádak alapján halálra ítélte; Földest 1958-ban kivégezték. Innen jutott el Judit oda, hogy 1980-ban a szamizdat Bibó-emlékkönyvbe írt esszét a saját zsidósága vállalásáról, 1985-ben pedig kilépett a pártból. Az MSZMP-ből azonban kilépni sem volt könnyű. A kerületi pártbizottság helyettes titkára alaposan kikérdezte Juditot, miért akar kilépni, mivel nem ért egyet a párt politikájából. Judit hosszan sorolta. A kerületi elvtárs minden ellenvéleménnyel egyetértett. Sőt rá is licitált, ő még Juditnál is több disznóságról tud. Végül Judit azt mondta, többpártrendszert szeretne. Erre már a titkár-helyettes mégsem mondhatta, hogy ő is. Így végül, sóhajtozva és hümmögve csak kiengedte Juditot a pártból.

Ennek a negyven évig tartó hosszú menetelésnek az egyik különösen fájdalmas és szégyenteljes állomására Judit 1967/68 fordulóján érkezett el. 1967 júniusában az izraeli haderő hat nap alatt tönkreverte a környező országok, Egyiptom, Szíria, Jordánia, Irak szovjet fegyverekkel bőségesen ellátott hadseregét. A győzelem hatalmas lelkesedést váltott ki Kelet-Közép-Európában: alig hiszem, hogy a Sztálin halála és a Brezsnyev halála között eltelt huszonkilenc évben volt még egy alkalom, amikor az örömnek olyan árja hullámzott volna végig Budapesten, mint a hatnapos háborút követő napokban. Hirtelenjében még az antiszemiták is a zsidóknak szurkoltak, hiszen Izrael győzelme a nagy Szovjetuniót tette nevetségessé. A kommunista kormányok a vereségükre antiszemita kampánnyal válaszoltak. Lengyelországban több mint tízezer zsidót üldöztek ki az országból, a maradék zsidóság egyharmadát. Magyarországon a pártvezetés attól tartott, hogy az antiszemitizmus könnyen kommunista- és szovjetellenes indulatokba csap át, ezért igyekezett a kampányt törpe keretek közé szorítani. Így – eltekintve néhány izgatási pertől - „csak" néhány zsidó származású értelmiségit távolítottak el a tanári vagy könyvkiadói állásából. Közéjük tartozott Márványi Judit és Székely Magda is: az előbbit a Szépirodalmi Könyvkiadóhoz, az utóbbit az Európához helyezték át.

Áthelyezésük előtt Kardos György, a Magvető igazgatója szobájába rendelte a két kegyvesztett szerkesztőt. Cionizmusról, a hatnapos háborúról szó sem esett, csupán a két – egyébként kiválónak minősített – munkatárs viselkedéséről. A rendőrnyomozókat arra oktatják, kihallgatáskor beszéljenek egészen halkan, hogy a gyanúsítottnak feszült figyelemmel kelljen hallgatnia a rendőrt. Kardos szinte suttogva beszélt, köztudott volt róla, hogy mielőtt könyvkiadó lett, az úgynevezett Katonapolitikai Osztály ezredesi rendfokozatú nyomozótisztje volt. A koncepciós eljáráshoz a felkészített tanú is hozzátartozik. Ezt a szerepet a tigris nyomában kullogó sakálként Sík Csaba, a lektorátus nagy műveltségű vezetője adta elő. Kardos kérdésére nyomban a kiadó három szerkesztőjére hivatkozott, akik többször szóvá tették, hogy a „vádlottak" az ő szerzőiknek nem köszönnek. Az említetteket sajnos nem lehet meghallgatni, épp szabadságon vannak. A cionizmus kérdésében a nyomok felfelé vezettek. Garamvölgyi József, a pártközpont munkatársa elismerte, Kardos írt jelentést beosztottjai cionizmusáról. Ígéretét azonban, hogy egyeztető megbeszélést hoz létre az igazgató és a szerkesztők között, csendben elfelejtette. Kardos a maga belügyes kapcsolataival erősebb volt, mint a pártközpont funkcionáriusa.

A történethez az is hozzátartozik, hogy 1986-ban, Kardos György halálakor a magyar írók, későbbi baloldaliak és későbbi jobboldaliak vegyesen, emlékkönyvvel tisztelegtek a nagy ember előtt. Márványi Judit nem volt köztük.

A kevesek közé tartozott, akik sziszegve sem szolgáltak aljas, nyomorító hatalmakat.

Elhangzott Márványi Judit búcsúztatóján, 2018. július 9-én.

Kőszeg Ferenc

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.