hirdetés

Szkárosi Endre: Kiküzdött autonómia

2018. május 22.

Nem nézünk könnyű idők elébe – már a mostani sem az -, de ebben van annyi szépség, hogy az irodalom újra felértékelődik, a művészetekkel, általában a kultúrával együtt. - Szkárosi Endrével, a Szépírók Társasága frissen megválasztott elnökével beszélgettünk.

hirdetés

Mik azok a fontosabb pontok, amelyek a Szépírók eddigi fennállása során Szerinted a folyamatosságot jelentik? Van-e egyfajta krédója a Szépírók Társaságának?

Szkárosi Endre: Mivel alapító tagja vagyok a Szépírók Társaságának, a személyes tapasztalatom alapján mondhatom. hogy a hosszú idő alatt (már a '80-as évek közepétől kezdődően) kiküzdött, 1997-ben életbe lépett autonómia – amelynek persze mindig az adott korszakhoz képest kell megvalósulnia – az egyik legfőbb értékünk. Ennek számos vetülete van, amelyet a napi gyakorlatban kell megőrizni és a lehetőségekhez képest fejleszteni: szervezeti és gazdálkodási szinten, szellemi és esztétikai téren, a szakmai és a társadalmi közélet mozgásai közepette. E tekintetben én folyamatosnak látom a szakmával való barátságos viszony és a nyitottság, ugyanakkor bizonyos szellemi koherencia jelenlétét a Szépíróknál. Ennek a kibontakozása persze mindig függött a sohasem könnyű körülményektől és a vezetők elszántságának és megfontoltságának arányától. Nem akarom megkerülni, hogy kiemeljem egy-két korábbi vezető különös érdemét a Társaság helyzetének és elismertségének megszilárdításában, a működés kereteinek tágításában. Szilágyi Ákos - összes alapítótársával együtt folytatott - elszánt és okos alapítási küzdelme nélkül ma nem lennénk, Csaplár Vilmos háromszori elnöksége pedig minden tekintetben konszolidálta a Szépírók Társaságának színvonalas működését. Elődöm, Gács Anna kivételes következetességgel képviselte a Szépírók általa legfontosabbnak tartott értékeit, illetve azok praxisát. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy hosszú ideje meghatározó alapja működésünknek Kéri Piroska odaadó, a napi adminisztrációtól a történések összefüggéseiig mindent átlátó közreműködése.

Kiáltványunk, krédónk, predikatív programunk tudtommal nincs: tagjaink sok tekintetben összefüggő, de változatos nyelv- és irodalom-felfogása, erkölcsi integritása, a társadalmi részvételhez fűződő egyéni poétikája rajzolja ki a gyakorlatban – és persze, gyakran konszenzusos vagy többségi döntések mentén – elvi és gyakorlati programunkat.

A Szépírók Társaságának szellemi erőforrásai milyen új impulzusokra szorulnak?

Azt hiszem, impulzusokban minden szépíró bőven részesedik – más kérdés, hogy szívesen fogadna esetenként a maiaknál kreatívabb, mélyebb, izgalmasabb behatásokat. Inkább a Társaság rendelkezésére álló erőforrások kiaknázásának érdekében remélek új impulzusokat, részben a vezetés részéről, de ugyanígy a tagság részéről. Jó volna változatos tevékenységünket tovább dinamizálni. Elsősorban a Budapesten kívüli, rendkívül gazdag irodalmi erőtérben, kisebb-nagyobb városainkban, térségeinkben élesebb arculatot formálva, az alkotó tevékenység hatékonyabb becsatornázásával. Szintén elsősorban a fiatal és középgenerációk szellemi és operatív részvételének növelésére van szükség, ehhez pedig számukra is vonzó programokra, megfelelő kihívások teremtésére. Szinte közhely, hogy a mozgásból terem az energia, amely a mozgáshoz szükséges. Továbbá, de nem másodsorban, új impulzusok nyerhetők nemzetközi kapcsolataink működtetéséből, fejlesztéséből, a nemzetközi mozgások jobb figyelemmel kíséréséből és lehetőség szerinti becsatornázásukból.

Mindebben a magam tapasztalatán túl alapvető segítséget fog jelenteni Czinki Ferenc alelnök máris bőséges rutinja és kapcsolatteremtő készsége, nyelvi és szakmai kompetenciája. Az elnökség munkájához határozottan reméljük hozzákapcsolni a legaktívabb tagok rendszeres részvételét a gyakorlat átgondolt alakításában.

És milyen lehetőségeket látsz az anyagiak előteremtésére; mennyire az állami pénzelosztások függvényében gondolkodsz erről, illetve hogyan látod a más forrásokhoz való hozzáférést?:

A mikor mennyire relatív pénzhiányban jelentős rutint szereztünk. Természetesen számítunk az elérhető, közvetlen és közvetett állami forrásokra, azok lehetőség szerinti növelésére, hiszen a Szépírók Társasága megítélésünk szerint jelentős kulturális közfeladatot lát el – a többi ismert írószervezettel együtt mozgásban tartja, gondozza és igyekszik (ismét ezt a szót használom) dinamizálni a mai magyar irodalmi kultúrát, továbbmegyek, érzékelhetővé tenni annak történeti és szellemi összefüggéseit az előző, illetve távolabbi korszakok akkori „kortárs" kultúrájával.

Ugyanakkor mindig küzdünk – hol kevesebb, hol több eredménnyel – a magántőkére és a személyes támogatásokra alapozó szponzorálásért, egyéb források eléréséért. Jellemző példa erre a Szépírók Díja, amely magánforrásból működött korábban, ennek elapadásával szünetelt, most pedig előrehaladott tárgyalások alapján reméljük, hogy újra tudjuk indítani.
És természetesen kiegészítő forrásokat remélünk a nem közvetlen anyagi támogatások minél módszeresebb bevonásától, a – rendszeres és eseti – együttműködésekben rejlő szinergiák kihasználásától.

Hogyan képzeled a Szépírók nemzetközi reputációját, divatos szóval újrapozícionálását, vagyis az írószervezetekkel való kapcsolatfelvételt, netán szorosabb együttműködést?

Ebben a kérdésben még tájékozódnom kell, ebben a pillanatban nincs teljes áttekintésem a Szépírók Társaságának konszolidált nemzetközi kapcsolatairól. De biztos vagyok benne, hogy a társszervezetekkel való kapcsolatfelvételt és lehetséges együttműködést fejleszteni akarjuk. És nem csupán a szervezeti, hanem a társadalmi és a személyes kapcsolatoktól is sok remélhető: több kölcsönös ismeret a világirodalom napi működéséről, jobb átlátás a persze beláthatatlan folyamatok fölött, illetve a már korábban emlegetett kapcsolati energia – rengeteg eseti nemzetközi irodalmi kapcsolat működik Magyarországon, amelyet hatékonyan ki lehetne használni a kölcsönösség alapján. Ezt egy példával tudnám körvonalazni: a napokban itt járt Erri De Luca, az olasz irodalom alternatív hagyományának egyik legjelentősebb képviselője, és az Olasz Intézet szervezésében könyvbemutató előadást tartott az ELTE bölcsészkarán, több száz fiatal előtt. Ha ezt előbb tudtam volna, meg lehetett volna szervezni vele egy szakmai találkozót, hiszen egyrészt a mai olasz, az Itáliában oly jelentős regionális (az ő esetében: nápolyi) irodalom, továbbá a mai, rendkívül szokatlan és izgalmas politikai helyzet sok írótársunkat érdekelte volna.

És a többi, magyarországi írószervezettel kapcsolatban milyennek látod a kilátásokat? Kiemelném a legutóbbi, és máig zajló cikksorozatot, amelyben az MMA-tag és Írószövetségi szerzők is megszólaltak, és többen a Szépírók indokolatlan dominanciáját nehezményezik, akár a PIM-ben való szerepléseket illetően, akár az idegen nyelvekre lefordított művek esetében.

Ennek a szomorú és poshadt ügynek tömör, egyúttal mélyreható elemzését adta Krusovszky Dénes a Magyar Narancsban. Konkrétumokkal szembesíti a vitázókat, és ezekből fekete-fehéren kiderül, hogy már az eredeti kérdésfelvetésnek sincs sem alapja, sem értelme – így a jó szándékú, ám rendkívül taktikus vitaírásokban is van némi öngerjesztett csőlátás. Ettől függetlenül, a Szépírók Társaságának semmiféle dominanciája nincs, ilyenre nem is törekszik – ha van ilyen látszat, az csakis tagjai munkásságának értékéből származhat. De nem kívánjuk megelőzni egyetlen társ-írószervezetünket sem.

Konkrét ismeretek alapján mondhatom: igen sok értéktelen vagy érdektelen, (akár sok pénzből) amatőr módon készült „fordítás" „jelent meg" külföldön", amelyek szociológiai értelemben mindenképpen a magyar irodalom köréből valók. Ezek a nyomdából egyenesen a raktárakba kerülnek, ott állnak, aztán mennek újrafelhasználásra – értelmük semmi. Óvnék tehát attól, hogy saját elszánásból, állami pénzen fordíttassunk magyar irodalmat, komoly külföldi kiadói háttér és szándék nélkül. Külföldi kiadói szándékot persze lehet és kell bátorítani és támogatni.

Az egész vita után az a legfontosabb, hogy az írók és az írószervezetek ne essenek egymásnak. Ez a vitát elindítók által kiprovokált álvita volt, amelynek kiinduló célja az irodalom megosztása volt, irodalmon kívüli erők térnyerése érdekében.

A tagfelvételek feltételei gyakori vitákhoz vezettek. Miként hozható közös nyugvópontra a jelentkezők megítélését, felvételüket, elutasításukat jelentő folyamat?

Én úgy érzékelem, a tagfelvétel tekintetében előrehaladott állapotig jutott egy konszenzuson nyugvó gyakorlat. Ez azon alapszik, hogy egy szervezetnek nem dolga a biztos alapokon álló esztétikai ítélkezés – bár minimumhatárok természetesen vannak. Az alapkérdés az, hogy a felvételét kérő személynek van-e érdemleges irodalmi (esetenként jelentős irodalomszervezői) tevékenysége. Ez az ajánlások, a beadott publikációs listák, illetve a tagok - hozzászólásokban megnyilvánuló – konkrét ismeretei, benyomásai alapján viszonylagos biztonsággal megítélhető. A tévedés joga pedig fenntartható, és a korrekció is lehetséges: van olyan tagunk nem egy, akit elsőre nem vettek fel. Nem perdöntő faktor, de a kitartás is lehet értékjelző tényező.

Az alelnökök programjai hogyan épülnek egymásra, milyen lesz a munkamegosztás?

Éppen a dinamikus és folyamatos működés érdekében ez fontos kérdés – persze alapjai már kialakultak. Kéri Piroska továbbra is a „mindentudó" alelnök, gazdasági és adminisztratív ügyekben a legilletékesebb, ehhez kialakult segítőcsapata is van. Országszerte és nemzetközi helyszíneken is kiépítette kapcsolatrendszerét a könyvtárakkal, oktatási intézményekkel, ahol az elmúlt években a Szépírók Társasága tagjai bemutatkozási lehetőségeket kaphattak. A tagság többségével is napi szinten tartja a kapcsolatot. Czinki Ferenc kollégámmal a napokban konkretizáljuk elképzeléseink mindennapi megvalósítási formáit – de az bizonyos, hogy a nemzetközi kapcsolatok alakításában döntő szerepe lesz, amiként a törzstagságnál fiatalabb generációkért felelős programalakításban is. Ő is jolly-joker, hiszen nyilvánvalóan behatóan fog dolgozni a „Budapesten kívüli" (nem szeretném a „vidéki" jelzőt használni) Szépíró-munka további aktivizálásán. Ebben mindenképpen számítunk a választáson jelentékeny számú szavazatott kapott P. Horváth Tamás erőteljes közreműködésére is.

Általában nem ragaszkodunk a formalitáshoz, sőt: tevékenyen reméljük a munkába bevonni erre kész írótársainkat is. Konzultatív fórumokat is rendszeresen kívánunk tartani, eseti tanácsadói üléseket. Ez utóbbiak sem protokollárisak, annyi azonban biztos, hogy ebben a korábbi elnökök és a mostani pályázók részvételére számítunk.

Milyen kultúrpolitikai időszakra számítasz? A Szépírók Társasága mennyire lesz reagens a kormány kultúrpolitikai lépéseire?

Nem nézünk könnyű idők elébe – már a mostani sem az -, de ebben van annyi szépség, hogy az irodalom újra felértékelődik, a művészetekkel, általában a kultúrával együtt. Jól ismerjük azt a történelmi gyakorlatot, hogy a társadalmi cselekvés autonóm formáinak háttérbe szorulásával az irodalom kényszerül népképviseleti szerepbe. Hosszú távon ez nem jó folyamat, mert hamis terekbe is tereli az irodalom fejlődését, de rövid távon még haszna is lehet – elég, ha itt Petőfi példájára gondolunk.

Sok türelemre és az értékek melletti kitartásra lesz szükségünk, mindig a helyzetnek megfelelő fellépésre. Minden eszközzel elő kívánjuk segíteni a szakmai szolidaritást, talán ez a legfontosabb cél. És persze bizonyos határokig tárgyalóképesnek kell maradni, hiszen az irodalom – még ha szervezeti, tehát gyakorlati vetületben is – hosszú távon gondolkodik, nem ránghat együtt a napi politikával. Továbbá nyitva kell hagynunk az ajtót a jócselekedetek előtt akkor is, ha épp nem látszanak. Végül is jót tenni sohasem lehet bűn.

Ha az elkövetkező egy évre tekintünk előre, melyek azok az események, rendezvények, amelyeket látsz?

Épp a napokban folyik május 22-én és 23-án a Három Hollóban az Erdély 90 fesztivál, a Szépírók Társaságának szervezésében, kitűnő kollégám, Müllner András programgondnokságában. Mindnyájan sokat remélünk ettől: az új-avantgárd hagyomány, az alternatív-autonóm művészi és intellektuális praxis újraértékelődik az utóbbi években, ennek tere tágas és fontos.

Május 26-án, reggeltől estig a Petőfi Irodalmi Múzeumban - Gács Anna pályázatának köszönhetően - európai uniós támogatásból kapnak bemutatkozási lehetőséget azok a „kreatív írásműhelyek", amelyeket tehetséges fiatalok részére Abody Rita és Bódis Kriszta indított el, s gondoz hosszú évek óta.

Júniusban Veszprémben vesz részt (teszi részben, tehetném hozzá, mint költő) a Szépírók egy, az írószervezetek munkáját bemutató eseménysorozaton. Az őszi program még alakulóban, de az biztos, hogy az immár szokásos Szépíró-fesztivált megrendezzük 2018. október 14-én és 15-én a PIM-ben – már korábban kialakult koncepció szerint Mándy Iván és Lengyel Balázs égi védnöksége alatt, születésük századik évfordulóját ünnepelve.

Folytatni kívánjuk az elmúlt évek sorozatait a könyvtárakban és az oktatási intézményekben, reméljük, hogy ennek is meglesznek az anyagi feltételei.

Jánossy Lajos

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.