Lázár Ervin egyetlen regényét, A fehér tigrist, Németh Gábor választotta az Előhívásra. A tigris előtt azonban egy oroszlánról beszélt, méghozzá nem is akármelyikről, hanem Bruckner Szigfridről, aki „a porond ura, a szavannák királya, a rettenthetetlen zsonglőr”, és aki egyszer öt tigrist hat felé kergetett. Az oroszlán mellett pedig rögtön felbukkant a kisfiú is: a nyolcéves Németh Gábornak 1964-ben A kisfiú meg az oroszlánok jelentette az első érzéki olvasmányélményt. Az oroszlánon keresztül jutott el a tigrishez, gimnazistaként olvasta Lázár regényét. A könyvből egyetlen állókép maradt meg számára: szürke-esős utcán sétál egy férfi a fehér tigrissel. Azóta majdnem negyven év telt el, Lázár Ervinből az egyik legnagyobb (mese)író lett, ez a regénye ugyan megért még két kiadást a rendszerváltás után, de nem tartozik szorosan a klasszikus Lázár-művekhez, sokkal inkább kilökődik ebből a csodálatos életműből. A beszélgetés leginkább azt vizsgálta miért tűnt el A fehér tigris a fekete lyukban.

Reményi József Tamás szerint a szerző tudatosan túl nagy terheket rakott a vállára, de nem tudott a fajsúlyos anyaggal mit kezdeni. Mintha ebben a könyvben a Lázár-írásművészet minden erénye visszájára sülne el: a kiszámíthatatlanság lesz teljességgel kiszámítható. Ezen kívül a kapkodás is tetten érhető, a regény két része között minőségbeli különbségek vannak. A nagy műgonddal megkezdett mű végén az író a pálfordulást egyszerűen ledarálja. Reményi utalt a könyv utóéletére is. 1971 után 90-ben adták ki először, ezzel pedig egy csapásra '56-os könyv lett belőle.
 
1956 végszavára lecsapva Bán Zoltán András a regény egyik indíttatását és kudarcát a forradalommal kapcsolatban látja. A hatvanas-hetvenes években a magyar irodalom a parabola műfaján keresztül próbál rejtjelesen, áttétekkel, példázatokkal őszinte lenni, és ezzel a lappangó beszédmóddal igyekezett bűnbánatot gyakorolni. A parabola nagy csapdája, Bán szemléletes fogalmaival, az általános üzenet, az absztrakt tézis és a konkrét valóság, a reális szituáció közötti arány illetve hiány. A fehér tigrisben például nincsen cselekmény, elvétve vannak szituációk, a figurák laposak, a nyelv szürke, Lázár Ervin tündéri névjegye, a költészet pedig teljesen hiányzik belőle.

Bán Zoltán Andrásnál nehéz szellemesebbet és negatívabbat mondani, ezen az estén az egyik mindenképpen sikerült Vári Györgynek, aki szerint az is túlzás, hogy ez egy nagyon rossz könyv. Üres a szöveg teljesen, hervasztóan bágyadt a tanulság, egyáltalán nincsenek karakterek. Jánossy Lajos, aki az egész estén rövid villanásokkal és nem hosszú taglalásokkal vezette a beszélgetést, mintegy odaszúrta, hogy egy nívótlan kort nem lehet nívótlan eszközökkel ábrázolni. Jánossy szerint még a látványos kudarc sem adatik meg a regénynek, nincsen a fiaskónak koreográfiája.

Németh Gábor a close reading elvét gyakorolva egy Rozsdatemető-mondatot is talált a könyvben: „Makos Gábor vidámabb lett, Szolga Erzsébetet moziba, színházba invitálta.” Németh szimptomatikusnak tartva a regény hibáit, megmutatta, hogy érzése szerint hol van az az archimédeszi pont, ahonnan átfordulhatna a történet, ahonnét érvényes lehetne az irónia, és kibillenhetne a merev spekuláció: „Az öreg bólintott, mint aki éppen erre a válaszra számított. Újra töltött, most teleöntötte Makos Gábor poharát is. Ittak. – Ez tegnap megölt egy lányt – intett az öreg a tigris felé. – Meghalt? Lehetetlen. A saját lábán ment el innen. – Azt beszélik – mondta mordan az öreg. Újra töltött. Ittak. Makos Gábor visszaült. – Nem halt meg senki – mondta. – Ez a tigris még senkit se ölt meg… De megölhet… Az öreg fölpattant, bal kézzel megdöndítette a mellét. - Engem. Engem öljön meg. De előbb ezt én ölöm meg. Kiitta a konyakot. – Akarsz király lenni? – kérdezte Makos Gábor. – Akarok – rikoltotta, és átnyújtotta a kezét az asztalon. – Csenterics.”

Az idézet utolsó mozdulata és egyáltalán maga a név, Csenterics, elég lehetne, hogy egészen máshogyan folytatódjon a regény. Reményi a regény erényei között említette, hogy a macskaperspektíva végig érvényes, azaz tényleg így mozog, így reagál egy macska. (Nem minden macska tigris, de minden tigris macska.) Ezen az esten azonban a könyv hibái kerültek az előtérbe, és a szomorú egyetértés, ahogyan a megoldatlanságokat összeszedték. Így került szóba, hogy a kisvárosi miliő és a térábrázolás, amely egyébként Lázár Ervin egyik legerősebb írói védjegye, ebben a szövegben végig absztrakt, élettelen marad. A város elvileg Pécs lenne, gyakorlatilag egy morálbölcseleti elvonatkoztatás terepe. Kisvárosi főutca helyett erkölcsfilozófiai zsákutca. És mindezek a megoldatlanságok éppen azokhoz a csodálatos mesenovellákhoz, Reményi szavával, alkalmazott mesékhez képest szembetűnőek, mint amilyeneket A Buddha szomorúban, és a kései remeklésben, a Csillagmajorban olvashatunk. Vagy akár Lázár első könyvében, A kisfiú meg az oroszlánokban, mely nemcsak Németh Gábornak, hanem még sokaknak, például e sorok írójának is az egyik első könyve volt, azzal a megspékelt szerencsével, hogy utána már Feleki Kamill hangján szólalt meg benne Bruckner Szigfrid, aki mint tudjuk „a porond ura, a szavannák királya, a rettenthetetlen zsonglőr” egyszer hat felé kergetett öt tigrist. Itt sajnos egyetlen tigris kergetett el egy regényt.