hirdetés

Szörényi László: A protokollfőnök

2011. február 25.
A Kortárs legfrissebb, idei második számából Szörényi László szövege mellett Villányi László verseit és Papp Attila Zsolt Karácsonyi Zsolttal készített rövid interjúját tesszük közzé.
hirdetés

SZÖRÉNYI LÁSZLÓ

A protokollfőnök

Hol volt, hol nem volt egy magyar köztársasági elnök, aki egyúttal író is volt. (Első, olaszra is lefordított könyvén, amely Palermóban jelent meg, Goencznek írták a nevét, kapott is idegrohamot.) Később okult egy másik kiadó, és egy derék házaspár munkájával, ahol is a férj olasz volt, a feleség pedig magyar, lefordították egy másik könyvét is. Szegény Kelemen Jimmy, akit öt nappal az elnök látogatása előtt rúgtak ki igazgatói székéből, meg is szervezte az olaszországi látogatás első estéjére, 1995. február elején a Római Magyar Akadémiára a könyvbemutatót. Nagy siker volt, én is profitálhattam belőle nagykövetként, mert igen sok olasz és külföldi diplomata is megjelent az estélyen, aki máskülönben soha életében nem tette volna be a lábát egy könyvbemutatóra. Ott volt többek között a szlovák nagykövet is, tisztességes idősödő úr, aki vagy tíz évet nyomott le kereszténydemokrataként a kommunisták börtönében. Dévényben volt egy kis szőleje, nagyon büszke volt borára, és alig várta, hogy visszavonulhasson, kizárólag a szőlészetnek élni. Esterházy Aliz grófnő, a mártír Esterházy János Rómában élő lánya megkért engem, hogy mutassam be az elnöknek, mert segítséget akart tőle kérni, hogy helytállhasson az édesapja rehabilitásáért indított perben. Nem annyira jogászi, hanem történészi, levéltárosi segítségre lett volna szüksége. A szlovák hatóságokkal szemben szerette volna bizonyítani, hogy apja – az egyetlen szlovákiai képviselő, aki nem szavazta meg a zsidók elpusztításáról szóló törvényt – nem volt fasiszta. (Ugyanis ezzel a váddal ítélték halálra, majd életfogytiglanira a csehszlovák elvtársak, akik közül jó néhányan természetesen valóban fasiszták voltak egykoron.) Göncz Árpád megindult, a maga részérõl megígérte a kért segítséget, utána pedig megkért engem, hogy kalauzoljam el hozzá a szlovák nagykövetet, ha jelen van, mert szeretne vele bizalmasan beszélni. Először protokollfőnökét kérte meg, de az éppen nem volt a láthatáron – hátul pálinkázott egy különteremben –, tehát én cserkésztem be az öregurat. Az elnök rendkívül szívre hatóan beszélt, ecsetelte Esterházy János érdemeit, és a lelkére kötötte a nagykövetnek, hogy alkalomadtán feltétlenül adja át személyes üdvözletét a maga miniszterelnökének, és az ő nevében is kérje, hogy segítse elő a rehabilitációt. Az idős diplomata maga is meghatódott, és vállalkozott a rábízott üzenet átadására.
Mivel a könyvbemutató és a fogadás után Göncz Árpád még hosszú interjút is adott egy olasz napilap kulturális rovatának, úgy éjjel kettőkor kísértem őt vissza a szállodájába, fél háromkor pedig én is megpróbáltam álomba szenderülni. Ezt azonban megakadályozta a római rendőrfőnök telefonja. Kissé csodálkoztam, hogy miért hív fel éjjel háromkor érdeklődni tőlem, hogy mit csináljanak azzal a részeggel, aki lehányta a Magyar Akadémia kapuját?! Tanácsoltam neki, hogy talán zárják be, de ő azt mondta, hogy nem lehet, mert az illető azt állítja magáról, hogy ő a magyar köztársasági elnök protokollfőnöke. Ez igaz, jegyeztem meg, vigyék hát a Grand Hotelbe.
Telt-múlt az idő. A Göncz Árpáddal készített interjú sosem jelent meg, szlovák nagykövet kollégám pedig hirtelen elhunyt, amikor – ígéretéhez híven – a 2 Kortársalgó nagyköveti értekezleten, Pozsonyban átadta Göncz üzenetét Meyiarnak. Az exbokszoló, kissé pszichopata miniszterelnök úgy elkezdett ordítani, mint a sakál, a római nagykövet szívrohamot kapott, egy nagykövet kolléganője (eredetileg orvosnő) megpróbálta ugyan újraéleszteni, de hiába. Úgy látszik, nemcsak Dévénynél nem lehet betörni új idők új dalaival, de Dévényből még Rómán keresztül sem.
A protokollfőnök még néhány napig bundapálinkaszagot árasztott az elnöki látogatás következõ állomásán, Máltán is, és így le kellett mondani az elnök részvételét az ő tiszteletére rendezett opera-előadáson Vallettában, mert a derék diplomata tévedésbõl egy negyvenöt kilométerrel északabbra fekvő szállodába küldte az elnök úr frakkját, alsónadrágban pedig ritkán szoktak díszpáholyban megjelenni.

*** 
VILLÁNYI LÁSZLÓ

holnap újra

Két éjszaka vagy már távol,
de holnap újra ölembe ülsz,
átölelsz álmoddal.

mélyén dereng
Néhány hete felolvastam neked, de érvényes
most lett életünkben (miután ledőltünk,
s csak félig húztad el a zöld sötétítő
függönyt) Li Li-veng tétele: „A délutáni
alvás kétszer akkora gyönyörûség, mint az
éjszakai.” Őt igazolja az is, amit ébredésünk
után mesélsz: mosolyogva aludtam melletted


***


PAPP ATTILA ZSOLT

„A Grundra vigyázni kell”
Beszélgetés Karácsonyi Zsolttal

A 2010-es év egyfajta annus mirabilis volt számodra: két verseskönyved és egy irodalom- és színháztörténeti tanulmányköteted jelent meg. Mondhatni, véletlenül „torlódtak” épp tavaly egymásra a kötetek, vagy pedig most értél el alkotói pályádnak egy ilyen „sűrű” és termékeny időszakához?
– Véletlenül történt ez így, az Igazi nyár már 2006 óta íródott, különböző munkacímek alatt, de a csodás elem se hagyható ki a történetből, mert korábban egyszer sem fordult elő velem, hogy egy nap alatt megírjak csaknem hatszáz sort, az Ússz, Faust, ússz! első részét. (Fél év alatt még hozzáírtam háromszáz sort, és további másfél éven át dolgoztam rajta; tulajdonképpen a szöveg utolsó tizenöt-húsz során.) A tanulmánykötet megjelenése pedig szerencsés természetszerűséggel zajlott, a sikeres doktori védés után. A 2010-es esztendő mégis különleges, hiszen utoljára 1999–2000 tájékán publikáltam folyóiratokban annyit, mint mostanság.
Az említett tanulmánykötet a doktori disszertációd könyvbe szerkesztett változata, Páskándi Géza és Marin Sorescu drámaművészetéről. Miért épp Páskándi – és mi köti össze az említett román szerzővel?
– Páskándi Gézát a magyar drámairodalom jelentős és nagyságához mérten igencsak elfelejtett alkotójának tartom. A Vendégség címû drámájától indultam el én is, mint sokan, hogy rádöbbenjek: mennyire összetett, sokszínűségében is egységes ívet leíró életműről beszélhetünk. Ebben, még az egyetemen, fontos szerepe volt dr. Kötő Józsefnek és a szegedi doktori iskolában dr. Fried István tanár úrnak. Mire a doktori iskola utolsó évéhez értem, már kikristályosodott, hogy Sorescu az, aki drámaelméleti, életrajzi, no meg szöveg szerinti párhuzamok miatt izgalmas lehet egy nagyobb terjedelmű komparatisztikai szöveg megírásakor. Mindkettejükre nagy hatást gyakorol az abszurd színház, amelytől aztán, mint határozott és öntörvényű alkotók, eltávolodnak az idők folyamán. Az abszurdtól induló és nagy lendülettel végigvitt drámaírói elképzelések okán is izgalmas feladatot jelentettek.

*** 


KORTÁRS 2011/2
TARTALOM

VILLÁNYI LÁSZLÓ: holnap újra; mélyén dereng; friss illatával; tavasszal majd (versek)
VATHY ZSUZSA: Vándorlás (elbeszélés)
CSOKONAI ATTILA: „Útiképek” (vers)
SZŐKE KATALIN: Puskin: A postamester – Anyegin-strófákban elbeszélve
GÁTI ISTVÁN: A postamester (poéma)
BENE ZOLTÁN: Hit helyett szorongás (novella)
TORNAI JÓZSEF: A kis hülye romantikus…; Még egy látható ének; Nyolcvanharmadik születésnapomra; Októberisten köldökén; Különbség (versek)
KARÁCSONYI ZSOLT: Az Erdély nevű tengeren hajózom; A gépész neve; Menetrend szerint (versek)
PAPP ATTILA ZSOLT: „A Grundra vigyázni kell” – Beszélgetés Karácsonyi Zsolttal
BORSODI L. LÁSZLÓ: Melyik az igazi nyár? (Karácsonyi Zsolt: Igazi nyár)
DOBÁS KATA: Karácsonyi Zsolt / Ússz, Faust, ússz!
THIMÁR ATTILA: Az év kereke
SZIGETHY GÁBOR: Főhajtás XXXIX. – A 73. zsoltár
LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ: Naptárféle 5.
LADIK KATALIN: Az ajtó
SZÖRÉNYI LÁSZLÓ: A protokollfőnök
KÁROLYHÁZY FRIGYES: A szegény ember meg a sündisznója – Emlékezés Feleky-Fetter Frigyes festőművészre
GAYER VERONIKA: „A szabadság sziklavárában mi fogjuk itt őrizni mindörökre” – II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársainak újratemetése Kassán
HORNYIK MIKLÓS: Kritika és hamisjáték – Válasz Márkus Bélának
DUKAI ISTVÁN: A tenger és a kő – Szimbólumok Szöllősi Zoltán költészetében
RÓZSÁSSY BARBARA: Harmónia hiánya: harmónia (Szentmártoni János: Ballada hétköznapi díszletekkel)
KELEMEN LAJOS: Akár Isten földmívese lehetsz (Jász Attila: Alvó szalmakutyák)
URBÁN P. PÉTER: Molnár János / Apokrif
BÁBA TIBOR: Egressy Zoltán / Most érsz mellé
BECSY ANDRÁS: Zsena és a kávé; A dolog (versek)


E számunkat Feleky-Fetter Frigyes munkáival illusztráltuk. A borítón: Olvasó munkás; Menekülés (Hazatérés)

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.