hirdetés

Szörényi László: Laudáció Lábass Endréről

A Mészöly Miklós-díj átadásakor, Szekszárdon, 2018. január 19-én

2018. január 20.

Angol tükörben, húszéves munka után invitálva föld körüli útra olvasóit, egy budapesti dolgozószobából, ahol időnként kínai szomszédaival társalog, és így elkalauzol minket, olvasóit, örök barátainkhoz is, költőkhöz, festőkhöz, prófétákhoz, mágusokhoz, ládalakó polihisztorokhoz vagy Shakespeare-hez... – Szörényi László a Mészöly-díjas Lábass Endrét méltatja.

hirdetés

Hatalmas olvasónapló – talán így lehetne legpontosabban meghatározni Lábass Endre 1386 lapnyi terjedelmű alkotását, az Árnyékkereskedőt. A „hatalmas" szót használtam, mert tisztelem a szerző minden nyelvi finomságra érzékeny, fordításaiban idegenszerűséget csak korfestő elemként alkalmazó stílusát, különben a „monumentális" szót alkalmaztam volna. Ennyit a jelzőről. Ám ez nem elég, újabb magyarázatot kell előrebocsátanom a jelzett szóról is, tehát az olvasónaplóról. Ugyanis ez egy író naplója, aki életét és életének hordozóközegét, a magyar nyelvet mutatja fel, ráadásul mivel képzőművész, tehát festő és fotós is, bevonva ebbe a tematikába a magyar művészetet is; mégpedig angol tükörben, húszéves munka után invitálva föld körüli útra olvasóit, egy budapesti dolgozószobából, ahol időnként kínai szomszédaival társalog, és így elkalauzol minket, olvasóit, örök barátainkhoz is, költőkhöz, festőkhöz, prófétákhoz, mágusokhoz, ládalakó polihisztorokhoz vagy Shakespeare-hez, magyarokhoz, angolokhoz, algériaiakhoz, létezőkhöz vagy kitaláltakhoz. Letehetetlen könyv, olyan, mint az Ezeregyéjszaka vagy a Dekameron – de, mivel magyar íróról van szó, ne felejtsük el megemlíteni a könyv egyik sokat emlegetett szereplőjét, Vörösmartyt sem, aki fordította is az Ezeregyéjszakát, de ő írta a Csongor és Tündét is, az éjről és a semmiről, no meg a Holdvilágos éjt a valamiről, amelyben élnünk adatott.

Hadd hozzak néhány példát a végtelen útikönyvből vagy útleírásból – hogy jobban érzékeltessem, miért is érdemes, miért is jó és jó szívvel ajánlható az Árnyékkereskedő elolvasása.

Első példánkat vegyük az első kötetből. A trilógia nyitódarabjának a címe: Üvegsziget. Egyik hőse Kosztolányi legjobb posztumusz barátja. Desiré így írt róla, 1933-ban: „Azt mondhatnám, nincs a föld hátán olyan ember, aki közelebb volna hozzám, akit rokonabbnak éreznék magammal. Csodálom és szeretem őt. [...] Ez a kései barát, akiről beszélek, már nem él. Több mint száz éve meghalt. 1775-ben született Londonban, 1834-ben temették el Edmontonban. Charles Lambnek hívják." (382. lap) Az ő, tehát Lamb esszéíró művészetét egy igen éles képben villantja fel Lábass. „Most nem érek rá – szólt az esszéista -, felfedező úton vagyok. Vendéget nem fogadok. – És illatos dohányfelhőbe merült megint, vaskos, elrongyolódott quartó és fólió köteteket olvasott, és jegyzetelt tenyérnyi elzevireket, fel-felnevetett, csapkodta térdeit, elérzékenyült..." Majd az író, persze a nekünk most író Lábass, vendégül fogad bennünket, és lefordítja nekünk Lamb esszéjét a Shakespeare Viharjában található algíri boszorkány kilétéről. (Mellesleg bőven jegyzeteli a fordítást, így például arról a rejtélyes boszorkányról is, aki V. Károly tuniszi hadjáratában szerepelt, s akiről az avoni hattyú előtt jóval már János Zsigmondnak egy derék, kalotaszegi főtisztviselője, a költő Valkai András is írt!

A második kötet címe: Varázscsomó. Itt, Dr. Johnsonról szólván, ars poeticaként is használható megállapítást találhatunk a 237-238. lapon: „Tán egyszerűen csak édesapja könyvesboltjában szerette meg a böngészést gyerekkorában. Mindenesetre olyan elvarázsolt birodalomként élhette meg a könyvespolcok rég elfeledett lakóinak életébe való szabad ki-bevándorlást, mint valami poros kis szellem, és vessen ezért meg akárki – akinek égető szüksége van e fölényre –, nem tudott szabadulni e varázslattól." „Egy-egy régi délutánunk örök életre vágyik."

Végül lapozzunk bele a harmadik kötetbe, amelynek egy régi latin varázsige a címe, ismerhetjük Wilhelm Haufftól vagy Babitstól: Mutabor: azaz: át fogok változni. Ennek a vége felé olvashatjuk Charles Dickensnek egy 1852-ben írott novelláját vagy riportját a londoni Szent Lukács tébolydáról. A derék elmeorvosok a tudomány iránt lelkesedve elmesélik az írónak, hogy milyen is a korszerű gyógymód. „Komoly dühkitörések és erőszak esetén – meséli a nyájas gyakorló orvos, kitől itt idézgetek – a pácienst sötét szobába kell zárni, s egyik lábánál fogva vasbilincsekkel rögzíteni" – itt a jóságos Doktor különösen figyelmes lesz és szelíd –, „mivel a bőrt kevésbé sérti fel a fényezett acél, mint a durva kötél." (494. lap)

Lábass ehhez a Dickens-szöveghez illeszti 706-os számmal jelölt lábjegyzetét. Idézem: „Mint fényképész, aki évtizedeken át járta egy város útjait, hamarosan megtanultam, hogy ez nem más, mint a poriománia – majdnem minden életjelenségünknek van betegségneve is. Az ilyen ember a végtelenségbe-gyaloglással próbál védekezni az ellen, amivel szemben amúgy tehetetlen. Gyönyörűség öreg fejjel megtanulnom, hogy maga a sötétkamra is terápiás hatású – életem tehát merő gyógyulási folyamat volt."

Egyébként érdemesnek tartom megjegyezni, ezt az írást Dickens Különös tánc egy különös fa körül címmel egy olyan folyóirat egyik első számában jelentette meg, amelyet akkor alapított, s amelynek címe Household Words volt. Hász-Fehér Katalin nemrég derítette ki, hogy ez a magazin volt Arany János fő mintaképe a Koszorú című folyóiratának alapításakor...

Azt hiszem, jól döntött a Mészöly-díj zsűrije idén, amikor a Film szerzőjéről elnevezett díjat Lábass Endrének, illetve monumentális mikrofilológiai kultúr-földtérképének adta.

Szörényi László

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.