A résztvevők, fellépők és hozzászólók, beszélők és hallgatók, ahogyan nem fértek be a Nyitott Műhelybe sem karácsony előtt, úgy most teljesen megtöltötték a Stúdió „K” termeit. Aki nem láthatta a programot (A törvény szövedéke - a Beszélő estje a sajtótörvény beiktatása napján), mert nem fért be a nézőtérre, megkísérelte kivetítőn követni, aki nem jutott be a váróterembe, igyekezett hallgatni, aki pedig nem is hallhatta, megpróbált legalább halkan beszélni a büfé és az előtér traktusaiban. Hallgatni, teljesen csendben maradni senkinek se volt kedve.

Hiába értem oda negyedórával a kezdés előtt, esélyem se volt bejutni a színpad közelébe. Ellenben körbe-körbe mindenhol backstage fogadott, állandóan fellépőkbe botlottam. Egyiküknek-másikuknak talán a lábára is léptem. Így csak foszlányokban, félfüllel hallhattam az est első felének irodalmi műsorát (a Petri-emlékest után szabadon), melyre az előadók is nehezen jutottak be. Tóth Krisztina tárcanovelláját (Szólánc), k.kabai lóránt Bukowski-fordítását és saját versét olvasta fel. Kukorellyt és Závadát, hiába a kásásra sikerült hangosítás, az előtérben is jól lehetett hallani. Kukorellynél a patikamérlegen kimért irónia, ahogyan a beszélő eltávolodik a szövegétől, Závadánál pedig az epikai hév volt a jellemző, a mondatok magukkal sodorják a narrátort is. Závada az Idegen testünk idevágó részletét olvasta fel. Ebben a szekcióban minden szöveg egyfelé húzott. Dragomán Télifaünnepe ugyanúgy, mint Takács Zsuzsa Ajánlása, Mesterházi Mónika versei (Magyarország 2008-ban, Error) mint Kőszeg K. története a kádárizmus cenzúrapolitikájáról. Spiró György új szöveggel érkezett. Az Álmodtam neked önéletrajzi novellakötet hangulatát idéző történet 1979 augusztusát hozza vissza, a Londonban összevásárolt ritka könyveiket a Keleti pályaudvaron a frusztrált vámos („Maguk ezt értik?”) egyszerűen elkobozza tőlük. Egyetlen kötetet ad vissza, a Shakespeare-összest, holott az a legfélelmetesebb mind közül. A felolvasást Németh Gábor (Sötétkamra), Parti Nagy Lajos (Nemzeti dettó) és Szilágyi Ákos (Szittya szótyár) zárta.

A Beszélő rendezvényein évről-évre kevesebb emberrel találkoztam. Akkor is nagyrészt ugyanazokkal az arcokkal. A demokratikus ellenzék prominenseit pedig, életkoromból fakadóan, visszaemlékezni, nosztalgiázni vagy összeveszni láttam csak, akcióba lendülni, aktivizálódni nem. A levegőben cigarettafüst, feszültség és jókedv. Talpalatnyi helyek. Régi anekdoták és a legújabb viccek motorokról és jeges teákról. A második rész előtt lélegzetvételnyi szünet. A kitóduló nézők helyét elfoglalhatják-e a korábban kint rekedtek? A morális dilemmára válaszul megkerülöm a kérdést és a tömeget is. Az öltözőt a színpaddal összekötő folyosónál cövekelek le.

A beszélgetés előtt még elhangzik két vers. Orbán Ottó 1998-as versét Kézdy György olvasta fel. Rekedt, kiábrándult hang: „az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is / jó időben született újszülöttek / egy új történet első mondata / a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele”. Orbán költészete nem véletlen, hogy egy ilyen összejövetelen felbukkan. Pálóczi Horváth Ádám (1760-1820) ellenben váratlan vendég, akkor is, ha van némi köze Petrihez. (Petrikeresztúron élt, itt hozta létre a „Göcseji Helikon” irodalmi formációt, elsősorban nőírók részvételével.) Pálóczi Horváth bájosan archaikus, zavarbaejtően modern sorait („Az ujdon-új policiát ha kivánod ühühü, / E világnak praktikáját ha nem bánod, ühühü; / De vigyázva kell szollanunk, mert különben ühühü, / Sokat félben is harapnunk, egyébberánt ühühü.”) a házigazda Fodor Tamás szólaltatta meg.  

„Már elkezdődött a vita?” - kérdezi mellém érve T. Nem, a vita nem kezdődött el, ám a beszélgetés igen. Vita ugyanis nincs, vagy alig van a megszólalók között. Bólogatás, egyetértés, néhány helyen módosítás, kiegészítés. A moderátor Mink András jóformán olyan, mint Sólyom László alkotmányeszménye: láthatatlan. Alig kell kérdeznie, a beszélgetés önmagát létesíti. Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman, és volt ORTT-elnök, úgy tudta, hogy a belépő ezen az esten is Petri, tehát Petri-szavalással kezd (Dramolett). Kukorelly ezúttal mint országgyűlési képviselő foglal helyet. „1990 után mindig szabadságon akarok lenni.” Saját statisztikája szerint a médiatörvényt megszavazó politikusok 70%-a nem tudta, miről dönt, 30% pedig nagyon is képben van, „nettó cinikus”.

A Társaság a Szabadságjogokért szakértője Simon Éva sarkosabban fogalmaz: a törvényt beterjesztő képviselők nem értik saját szövegüket, nem értik a média létmódját, és nincsenek tisztában az állami beavatkozás lehetőségeivel. Az első kört Szilágyi Ákos zárja, aki, mint elmondja, nem jogász, nem politikus, és folytatva a negatív önmeghatározást, kijelenti, hogy „nem talál szavakat” (EP) a sajtószabadságot felgöngyölítő törvényre. Majtényi bevallja, hogy őszintén meglepődött a médiatörvényen. Az egységes szabályozás, amely összevontan kezeli az internetes orgánumokat, a nyomtatott és az elektronikus médiát, abszurd, a polgári demokráciákban a bíróságok zökkenőmentesen ellátják funkciójukat a XIX. század közepe-vége óta.

Innen kezdve két beszélgetés zajlott párhuzamosan. Egy médiajogi-technikai disputa, amelyben a két jogász pontosította a fogalmakat, és igyekezett válaszolni a két író civil kérdéseire; és egy nyilvánosságpolitikai-általános diskurzus, melyben mind a négyen részt vettek. Szilágyi Ákos néhány mondatban jelezte, hol sántítanak a sajtóban gyakorta felbukkanó Oroszország-analógiák. Az oroszországi online média például kifejezetten szabad és szabadszájú, eszébe se jut a hatalomnak korlátozni azt. Ez jó átvezető volt ahhoz a részhez, amelyben a megváltozott médiakörnyezetet ecsetelték, azt, hogy a szolgáltatási szabadság korában lehetetlen szóláshatárokat létesíteni. Abban is konszenzus mutatkozott a vendégek között, jogi nonszensz arra hivatkozni, hogy a törvény minden egyes mondata megtalálható más alkotmányokban, igaz, külön-külön. Egy ilyen alkotmánykoktél végeredményben a hatályos iráni alkotmányt csakúgy kiadhatja, miközben csupa demokratikus alkotmány a komponense, érzékeltette a hipertext státuszát Majtényi. Toldásképpen hozzátette, jobb lenne egy törvényt annak kőbevésése előtt demokratikusan megtárgyalni, számba venni előnyeit-hátrányait, prevencióit és következményeit, mint mondta, ha lehet, ne várjuk meg az első akasztást a halálbüntetés megvitatásával kapcsolatban.

A beszélgetés végén a perspektívák és a lehetőségek kerültek szóba: az Alkotmánybíróság reakciója, a polgárjogi engedetlenség és a nemzetközi vizekre evezés. Majtényi szerint, ha az Alkotmánybíróság tótágast áll, akkor is meg kell semmisítenie a médiatörvényt, amíg még jogosítványokkal rendelkezik, tette hozzá. Azonban, figyelmeztetett Simon Éva, Strasbourg messze van, nem annyira térben, mint inkább időben; évekbe telhet, mire odáig jut egy konkrét ügy, és ez se garancia arra, hogy általános hatással lesz a magyarországi szabályozásra.

„Lesz most még itt valami, vagy már lemaradtam az egészről?” - kérdezi H., aki mindenhonnan elkésik. „Sokáig lesz most még most, és erről az egészről nehéz lemaradni” - válaszolja M., aki szereti a frappáns válaszokat.