hirdetés

Takács Zsuzsa: Cirkuszi este

2013. február 10.

Kigyulladnak a fények. Kezdődik az előadás. A dúsan redőzött vörös függöny mögül elővágtat a műlovarnő. Fehér lovon állva, lobogó hajjal száguld körbe-körbe, kezében lobogó, a ló patkója csillagot hány. - Takács Zsuzsa írása a Litera Országos Elme című előszilveszterén hangzott el. Most Magasiskola rovatunkban olvashatják.

hirdetés

Jó negyedévvel ezelőtt bevezették a régi gyakorlatot, mely szerint a film előtt heti híradót vetítenek. A nagy sikerre tekintettel ma már nemcsak a mozikban, a színházakban, a koncerttermekben, magában a Nemzeti Operaházban is vetítés előzi meg a produkciót. Egyesek morgolódtak, nekem tetszett az ötlet. Örömmel vettem tehát, hogy a cirkuszi előadást is híradóval kezdik, mi több, élőképpel ahogyan a két világháború között is szokás volt. Szeretünk, Elnök! ez áll a táblákon, melyet bakancsos fiúk, atléta külsejű lányok és zsinóros kabátkába gombolt öregasszonyok emelnek magasba. Vonulásukat dob pufogása és recsegő trombitahang kíséri, majd a karmester pálcája megáll a levegőben. Mozdulatlanná merevednek a felvonulók, a fény kialszik. Kattogás, surrogás, hatalmas vetítővásznon, szemmagasságnál valamivel feljebb csipkeszegélyű fotót látunk. Dundi fiúcska szalvétával a nyakában épp villát döf a szilvás gombócba, s az belét kiontva engedelmeskedik. Azután lepkét kerget magas fűben, majd kezében homokozó lapátot tartva lesújtani készül. Újabb felvételek a nem sokkal későbbi időkből, leporelló, mondhatnánk, családi fotóalbum nehéz időkre: osztályterem, kontyos tanító néni, a fiúcska éppen jelentkezik, a háttérben a falon inkább sejthetően mintsem kivehetően a lenini idézet: tanulni, tanulni, tanulni. Majd az Egmont-nyitány aláfestette videó felvétel: hosszú hajú fiatalember áll az emelvényen és szónokol. Ha nem a világvége elméletek kutatója volnék, felismerném akkor is, hogy a homokozó lapátos fiúcska és a tüzes tekintetű szónok egy és ugyanaz a személy. Nem zavar az sem hogy a Beethoven-nyitány a jó harminc évvel azelőtti időkre utal, hiszen az összefüggés világos, a szónok és a körülötte állók mindannyian a forradalom jogutódai. Sorsunkat megbízható kezekbe tettük le. Így lettünk Európai legdinamikusabban fejlődő nemzete, nem rés, hanem erős bástya, ahol dübörög a gazdaság, mindenki boldogul, aki dolgozik. A dokumentumokat helyszíni felvételek szakítják meg. Senki nem gondolt volna arra, hogy az este sztárja lesz, az állók és ülők szétlapított, megnyúlt arca, az elefánt-fülek látványa viharos tetszést szül. Végül is cirkuszban vagyunk, itt mindenki megkapja a magáét. Vakfoltok, majd ragyogás. Öltönyben és nyakkendőben, ingben és glóriában előttünk áll az egykori szónok mondanám, ha nem a király meztelenségre utalna a mondás, de szó sincs itt királyról, a fején nincs is korona. Majd szélkócolta hegyoldal, szőlőtővel, hatalmas tó, hálók és halászok, a távolban fehér vitorla. Csakhamar a teljes vásznat betöltő, gondok szabdalta homlok, hatalmas, mint maga a táj, függőleges ráncok az orrnyereg fölött. Kigyulladnak a fények. Kezdődik az előadás. A dúsan redőzött vörös függöny mögül elővágtat a műlovarnő. Fehér lovon állva, lobogó hajjal száguld körbe-körbe, kezében lobogó, a ló patkója csillagot hány. Trombita harsog, dob pereg, a sokadik kör után a műlovarnőt bekapja, elnyeli a függöny. A porond ásít. A bársonyfüggöny aranybojtjai nem rezdülnek hosszú percekig.
Itt-ott sürgető taps tápászkodik és hull vissza a semmibe. Én nem türelmetlenkedem, de az előttem ülők közül ketten is összeütik a tenyerüket, majd mintha észbe kapnának körülnéznek. A mellettem ülő német házaspár – az asszonyt Kátjának hívják, a férfit Thomasnak, ahogyan beszélgetésükből kivettem – csak nem hagyja abba a tapsolást. Négy gyerek van velük Erika és Golo és még kettő másik. A kicsik szeme le-lecsukódik az álmosságtól, a két nagyobb a székéhez cövekelve a porondra szögezett szemmel néz, nyilván a Bűvészt kívánnák látni. Az egész várost izgalomba hozta a beígért látványosság, a világhírű Mágus utolsó fellépése.
Láthatatlan kezek emelvényt tolnak a porondra. A helyszín inkább hasonlít egy iskolateremre mint egy szemfényvesztő pódiumára. Gongütés. Minden lámpa bekapcsol. A Bűvész futólépésben érkezik. Sietsége közönsége iránti szolgálatkészségét fejezi ki, nagy út áll mögötte, sejteti, valósággal ki kellett tépnie magát az őt tartóztatók öleléséből.. Fellép a dobogóra – termete így is alacsonyabb a szokásosnál. Kusza vonások szabdalta arc, vagy maszk? amit visel. Viaszozott fekete bajusz és légyszakáll. Jobbjában lovaglóostor, baljában varázspálca Mindkettőt felemeli, mint aki mérlegel, mivel is kezdjen. Azután felkacag. Leteszi az ostort. Kabátujjából színes labdák pattognak elő, szárnyalnak a magasba, nagytestű madárformát öltenek majd cseppfolyóssá válva hullanak a földre. A Bűvész éleset füttyent. Lélegzetvisszafojtva követjük mozdulatait. És lám, a varázspálca egyet suhintására szállnak, kergetőznek ismét, s dolguk végezetlen lehanyatlanak. A nem szűnő ováció nemhogy hízeleg, inkább bosszantja a Bűvészt. Fölemeli jobbjának mutatóujját, csöndet int. A labdák harmadszorra is életre kelnek, füttyentésére az első sorban ülőhöz iramodnak. Minden szem a hórihorgas alakra irányul. Nem tudni, miért éppen őt pécézték ki, de hogy móresre tanítják az bizonyos. A férfi fölpattan, próbálja lesöpörni magáról őket. Egyet lesöpör, de tíz mászik helyébe, táncolnak az orra körül, a feje búbján pattognak. Szánalmas és mulatságos, ahogyan szélkakasként forog a szerencsétlen a tengelye körül. A közönséggel szemben tehetetlenül megáll. Verejtékben fürdő arcát megvilágítja reflektor, bámul és végül egy balegyenessel orrba vágja magát. Szemüvege a pódiumra repül, a Bűvész egyet lép előre.. Reccsenés, vagy csak a trombiták hangja? A labdák visszapattognak a porondra, ott nyugtalankodnak. A Szemüveges, pontosabban: Volt Szemüveges vaksin kifelé tapogat. A zenekar tust húz. Szórványos taps. Akkor a Bűvész lovaglóostorával hármat sújt és kitör a viharos tetszésnyilvánítás. Én valójában nem tapsolok, de két tenyerem önállósította magát, elragadtatottan verődik össze. A mellettem ülő németek ungehauerlich hajtogatják és áttaposnak rajtunk, a gyerekeket, köztük a két makacskodó nagyobbat a kijárat felé vonszolják.
A Bűvész ügyet sem vet rájuk. Megjátszott alázattal hajlong közönsége előtt. A mutatvány szemmel láthatóan megviselte. A mellette álló asztalkáról pohárka konyakot tölt. Az italtól visszanyeri erejét, felveszi az ostort. Egyet csördít, uno, due, tre…. számol hangosan, mindenki megmerevedik, nyugalmat érzek végül elragadtatást. A reflektorok fényében óriásként magasodik elénk. Lassan leemeli parókáját és határozott mozdulattal letépi álarcát. Óh! a közönség melléből elragadtatott sóhajtás szakad ki.
Maga az Elnök áll előttünk, vagy csak képzelem? A széles homlok, a gondok szabdalta arc? A porond szélén álló kupachoz oldalaz, fölhajtja a ponyvát, előhúz egy fáklyát aztán ötöt, tizet, leheletével lángra sorra lobbantja és széthajigálja őket a négy égtáj felé. Senki nem mozdul, senki nem fél. Bábokként zuhannak el a nézők. Melegség önt el. A Sátor lángban áll. Kéjes önkívületben, fejemet himbálva én is engedelmeskedem.

Takács Zsuzsa

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.