hirdetés

Tar él, Tar élt, Tar élni fog

2010. szeptember 30.
Egy lelkes triumvirátus Kácsor Zsolt vezetésével hat éve elhatározta, hogy nem fújhatja el a szél a Mi utcánkat, jöjjenek, emlékezzenek, tisztelegjenek. - Szeptember 25-én hatodik alkalommal rendezték meg Debrecenben a Tar-túrát. A Tar Sándor emlékét idéző sétáról Halász Margit írt a literának.
hirdetés

Szikrázóan sütött a nap Debrecenben szeptember 25-én, pedig a meteorológia mást jósolt. A VI. Tar-túra résztvevői a Csapó utcai Turmix bár kerthelyiségében gyülekeztek. Egy lelkes triumvirátus Kácsor Zsolt vezetésével hat éve elhatározta, hogy nem fújhatja el a szél a Mi utcánkat, jöjjenek, emlékezzenek, tisztelegjenek. Hogy kik? Hát akiknek van erre idejük és szívük, akiknek fontos az irodalom és az élet, akiknek örömük telik abban, ha látnak egy Szürke galambot.
Írók, olvasók, rajongók, ismerősök, barátok indultak neki az útnak, melyen mint nyakra való kalárison a hamis gyöngyszemek, függtek a kocsmák, ahol Tar annak idején időzött.
A Turmixban Giczey Péter triumvirátus-tag egy Tar-írással köszöntötte az egybegyűlteket, mely a városról szólt, Debrecenről. Aztán irány az Unplugged. Régen Lilla volt a neve. Ó, remények, Lillák! Szóval a Lillában Borbély Szilárd olvasott fel egy Tar ihlette torokszorító történetet. Szilárd gyermeküléses biciklivel érkezett, és sokunk sajnálkozására elköszönt a díszes társaságtól. A Moulin Rouge-ban Kácsor Zsolt rendkívül szellemes sorai következtek Tar-vágás címmel. A Dorottya utcán andalogva végre feltűnt a Csokonai-emlékmű. A nagy magyar költő sírkertjében sehol egy virág, csak  apró gizgazok, mely fölött kacag a szél. Az egész sírkert kies tartomány, nem mívelik. Egy csonttá száradt, valaha zöld, most rókavörös fenyőkoszorú árválkodott a szomorúan szürke bádog emlékmű lábánál. 1836-ban meg-hólt, olvasható a táblán. Kár, hogy az emléke is. Az egyedüli szín a koszorút körbeölelő nemzetiszín szalag volt, ezen furcsa módon nem fogott az idő. Mint ahogy a sírkertet határoló szürke kerítésre pingált vadítóan színes graffitirajzokon sem, melyek minden bizonnyal Csokonai-idézeteket jelenítettek meg.  Ötletes. De hála Istennek, még nem tud minden magyar ember graffitiul? Csak minden második.
A Dorottyában e sok írója olvasta fel a  Jövőre Hawaii című Tar-paródiáját. Előtte elméláztunk annál az asztalnál, amelynél Tar Sándor is gyakran időzgetett.
A következő állomás a Balszélső volt. Itt Gyallai Sándor, Tar barátja, utolsó óráinak tanúja felajánlotta Tar kedvenc sapkáját a túrának. Jött  rögtön az ötlet, aki éppen felolvas, az viselje, azaz tegye le a kalapot, és vegyen fel inkább sapkát. Gyallai Sándor szeme könnyel telt meg, sütött a nap, csillogott a szivárvány miközben a barátról mesélt. „Vasárnap reggel hétkor én találtam meg, szombaton még beszélgettünk, másnap reggel meg már ott feküdt keresztbe.”
Ebben a kocsmában Ficsku Pál osztott meg velünk egy verset. De előtte körbeadott egy választási szórólapot, amely arról tudósított, hogy a mályi temetőbe az illetékes képviselő ingyen járatot indít, ha reája szavaznak. A dolog szépséghibája, hogy csak oda szólt az ingyenjegy. Aztán jött a vers Családi kör címmel. Elárulom, cseppet sem volt idillikus.
A túra utolsó állomásán Szakál György olvasta fel Az alkut. Az üstben főtt a marhapörkölt, volt finom, nem diétás kenyér és savanyú uborka. Mindez Tar tiszteletére.
Egy olasz lány is túrázott, ő Itáliába viszi az író hírét. Eddig Itáliában, de most végre Pannóniában is. Semmi okunk tehát az aggodalomra.
Egy félszáraz diólevelet fújt a tányéromra a szél, de nem volt ebben semmi meglepő, hisz a Tar-túra mindig ősszel van, ősszel volt, és ősszel lesz.

Halász Margit

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.