Tarr-szimpózium Szegeden
A szegedi Grand Caféban május 22-én A Tarr-univerzum címmel szimpóziumot rendeznek.
- 2009. május 19.
Tarr nem csupán a magyar filmkánon klasszikussá érett, kihagyhatatlan alkotója, de kultikus alakja is egyben. A klasszikus címke most már kötelező ugyan, de szentségében hamar érinthetetlenné is válhat általa a művész. Tarr Béla filmjeit éppen a kultikus státusz védi meg attól, hogy puszta filmtörténeti ereklyévé váljanak. A 15 éves Sátántangó ünneplése éppen annak a bizonyítéka, hogy bár 15 év alatt jelentősen megváltozhatnak egy film értelmezési keretei, ahogyan a Sátántangó sem pontosan az, ami 15 évvel ezelőtt volt, az értelmezés, azaz maga a mű hozzá idomul az új kontextushoz, arra akaratlanul is rímel, reflektál, feltárja rejtett titkait. Erre csak a legnagyobb művek képesek.
A jubileum azonban nem pusztán egyetlen mű, hanem egy hosszú alkotói folyamatnak is az ünneplése, s bár a Sátántangó kétségtelenül a legnagyobb formátumú film az életműben, mégis azoknak a formanyelvi és stilisztikai megoldásoknak az esszenciájaként ismerhető fel, melyet Tarr a korai korszakában, mindenek előtt a Családi tűzfészek és a Kárhozat című filmjeiben kísérletezett ki.
A szervezők tisztában vannak azzal, hogy az a szimpózium, melyet a Tarr-életmű tiszteletére rendeznek, csak kísérlet, csupán egy állomás lehet a dinamikusan változó értelmezői mezőben.
Az ünneplés és a szimpózium apropójaként bemutatják a Tarr életmű emblematikus darabjait, köztük a Sátántangót is, melyet minden évben egyszer különben is műsorra tűznek a szegedi Grand Caféban.
A szimpózium programja:
10.00 Kovács András Bálint: (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Művészettudományi és Médiakutatási Intézet)
Egy életmű fehéren-feketén. Tarr Béla helye a kortárs filmművészet kontextusában.
11.30 Kiss Attila (SZTE Angol Tanszék, Kulturális Ikonológia és Szemiográfia Kutatócsoport)
A letapogatás mint vizuális esemény: Tarr Béla ismeretelméleti laboratóriuma
Ebédszünet
15.00 Bombitz Attila (SZTE Osztrák Irodalom és Kultúra Tanszék): Fénysötétlés. A Sátántangó irodalmi kontextusai.
17.00 Vincze Teréz (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Művészettudományi és Médiakutatási Intézet): Az örökkévalóság táncrendje. A Sátántangó időproblematikája.
19.00 Pódiumbeszélgetés. Vendégek: Tarr Béla, Hranitzky Ágnes, Víg Mihály, Székely B. Miklós, Medvigy Gábor, Téni Gábor. Beszélgetőtársak: Katz Kata (SZTE BTK egy.hallg.), Tóth Zoltán (SZTE BTK PhD hallg.), a Grand Café munkatársai
A szimpózium füzete itt olvasható.

Hozzászólás