Benda Balázs alakja tragikusan korai halála ellenére jó néhányunkban tovább él. Talán a féktelen szabadságvágyban megfogalmazott élet, ami figuráját bizonyos értelemben kultikussá emelte. Vannak azonban, akik már nem tudnak róla. A most gondozás alatt álló könyv a felejtés ellen, a megelevenítésért jön létre. Miképpen tudnád alakját pár vonással felvázolni?

Keresztesi József: Nehezen és mindenképp elégtelen módon. Balázs azon ritka személyiségek közé tartozott, akik képesek egyetlen találkozás során is mély benyomást gyakorolni bárkire. Számos emberrel találkoztam, akik efféle futó találkozások nyomán őrzik róla a legkülönfélébb, máig igen eleven emlékeket. Amikor megismertem, Szegeden, 1989–1990 táján, nagyon intenzív, időn kívüli életet élt. Mindenhol jelen volt, bármikor és bárhol fölbukkanhatott, és föl is bukkant rendszerint, valóban a legelképesztőbb időpontokban és körülmények között. Egész egyszerűen nem lehetett nélküle elképzelni Szegedet. És ami még fontosabb, nagy súllyal volt jelen. Egyszerre volt szeretetreméltó és vibrálóan tehetséges, ugyanakkor provokatív és rendkívül sérülékeny is. Ezek közül a tulajdonságai közül egyiktől sem lehetett eltekinteni, és a személyiségnek ez a sajátos konstellációja mély benyomást tett mindenkire. Azt hiszem, abban a közegben, ahol mozgott – és Szeged azokban az években igen eleven, pezsgő hely volt –, mindenki kedvelte őt. Kalandvágyó, önpusztító és zseniális ember volt, aki számos alkalommal az ujja köré csavarta a várost.

Ezekből a nyomokból, ha a személyiség fent említett hatását eltávolítjuk, milyen kortárs képe rajzolódik ki?

K. J. : Balázs a szó szigorú értelmében vett romantikus alkotó volt, akinél egyáltalán nem válik külön alkotás és személyiség. A nyilvános szereplései eseményszámba mentek, a felolvasóestek nem ritkán a performance határát súrolták. Nála az irodalmi alkotás is magába foglalja a gesztus egyszeriségét; nem véletlen, hogy a Pompeji szerkesztői az egyik felolvasóesten rögzített, s most a Literán is olvasható novelláját közölve az élőszóban elhangzott kiszólásait, önkommentárjait is a szöveghez illesztették.

     Mindemellett az életmű szinte teljes egésze töredékekből áll össze. De összeáll. Ezekből a többnyire lezáratlan fragmentumokból reményeink szerint kirajzolódik a művészi arckép. A formátlanság, esetlegesség, ha úgy tetszik, nem hiányossága, hanem az előföltétele ezeknek az írásoknak. Két fő téma húzódik végig az anyagon: az egyik a kaland, a másik az utazás. A frenetikus fekete humorral megírt, ironikus és álnaiv kalandregény-töredékek rendre váratlan és brutális fordulatokat vesznek, s talán nem szükséges hosszasan bizonygatni, hogy az útra kelés, az elutazás motívuma is szoros mennyire kapcsolatban áll a halál témájával. Egyszerre morbid és szórakoztató, keserű és üde írások ezek, amelyeket végső soron valami mérhetetlen egzisztenciális szorongás hat át. És ugyanez jellemzi a rajzait, képregénytöredékeit is.

     Aki azonban készre formált, zárt szerkezetű történetekre vágyik, óhatatlanul csalódni fog. Benda Balázs pikareszk, „vad” irodalmat művelt, írásait rendszerint egyetlen lendülettel ütötte be az írógépbe. Az olyan szerzők családjába tartozott, mint Boris Vian vagy Louis-Ferdinand Céline, ám nyilván nyersebb, durvább szövésű munkák kerültek ki a keze alól. És azt se felejtsük el, hogy ez a pálya hamar, elképesztően korán félbeszakadt, gyakorlatilag a tágabb értelemben vett indulás pillanatában. Ugyanakkor ez a vadság, keresetlen merészség, amelynek nincs túlságosan nagy hazai tradíciója, frissítően hathat a kortárs magyar irodalom olvasóira, és talán a művelőire is.

Munkássága, tudjuk, igen szerteágazó volt; írt, rajzolt, színházi akciókat szervezett. Milyen rögzített nyomai maradtak ennek az alkotói világnak?

K. J. : A hátramaradt anyag kis terjedelmű. Balázsnak életében mindössze néhány regénytöredéke jelent meg, többnyire szegedi, egyetem környéki lapokban. Az utolsó év során közölte a Pompeji, valamint néhány grafikáját a régi Magyar Napló, és fölvételt nyert a József Attila Körbe, illetve a Fiatal Művészek Stúdiójába is. A halálát követően napvilágot látott még a kevés hozzáférhető írás, illetve a hagyaték egy terjedelmesebb részét én rendeztem sajtó alá 1999-ben a pécsi Déli Felhőben. Ezen kívül fennmaradtak még levelek, kisebb feljegyzések, töredékek. A szövegek összessége mintegy kilenc szerzői ívet tesz ki, ez talán kis mértékben még bővülhet az elkövetkező időszak során. A rajzos anyag nagyjából hasonló terjedelmű.

Kik dolgoztak együtt, kikben fogalmazódott meg a kötet igénye? Mi volt a munkamegosztás?

K. J. : Tavaly októberben volt Szegeden egy összejövetel, ahol találkoztak Balázs egykori barátai, és itt beszéltük meg hárman Müllner Andrással és Szegi Amondóval, hogy egybegyűjtük a föllelhető anyagot. András irodalomtörténész, az ELTE BTK oktatója, Amondó pedig grafikus, tipográfus, aki régóta gyűjti a hagyatékot, a rajzokat és a szövegeket egyaránt. Andrással gépeljük, gondozzuk a szövegeket, Amondó pedig megtervezi és készre tördeli a kötetet. S ami talán a legfontosabb, igyekeztünk minden követ megmozgatni, hogy befussanak hozzánk a még lappangó művek.

Hogyan áll össze a kötet? Milyen szerkesztési elveket követtetek? Miképpen szerkesztette magát az anyag?

K. J. : A hagyaték természetesen nem egységes, nem minden töredék egyformán érdekes. Ugyanakkor minden darab azonos irányba mutat, ezért úgy döntöttünk, hogy nem válogatunk, hanem a teljességre törekszünk, és megpróbáljuk megtalálni a puzzle lehető legtöbb darabját. A kisebb töredékeket valószínűleg azért külön csoportba rendezzük majd. A végleges szerkezetet természetesen még a mostanában befutó anyagok is befolyásolhatják.

Hol és mikor jelenik meg a könyv? Benda Balázs szellemében szerveztek-e mellé valami eseményt?

K. J. : Mivel a kötet, úgymond, társadalmi munkában készül, ezért csak a nyomdaköltséget kell előteremteni. Balogh Endre, a Prae.hu kiadó vezetője vállalta, hogy pályázik erre, s ha sikerrel járunk, őszre vagy az év végére megjelenhet a könyv. Akkor természetesen illene valamiféle mulatsággal megünnepelni az eseményt, Balázs szellemében.

***********

 

(Benda Balázs honlapjának nyitóoldali képe)

BENDA Balázs

képzőművész, író

(Szeged, 1965. március 19. – Szeged, 1992. október 6.)

Középiskolai tanulmányait Szegeden végezte, majd politikai okok miatt Vácott érettségizett. Ezután fizikai munkát végzett. 1987-ben felvették a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar történelem szakára, majd a régész szakot is elkezdte. A szegedi Vasutas Kör rajzszakkörét látogatta. Karikatúra jellegű képein éles társadalomkritikai, filozófiai gondolatait ábrázolta. Novelláit a szegedi Délmagyarország közölte.

Egyéni kiállítások

1993 • Életműkiállítás, Ifjúsági Ház, Szeged.

Válogatott csoportos kiállítások

1988-1992 • Ifjúsági Ház, Szeged • Bálint Sándor Művelődési Ház, Szeged

1990-től • Stúdió kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest.

Irodalom

DARVAS L.: Háziszörnyek, Magyar Napló, 1992/24

ARATÓ L.: Múltidéző a jelenben, Reggeli Délvilág, 1993. október 22.

Forrás: artportal.hu (Faludy Judit)

 

**************