hirdetés

Tatár Sándor: Bejáró művész

Az Orpheusz Kiadó ajánlata

2007. június 8.
Tatár Sándor
Bejáró művész
(versek)
Orpheusz Kiadó, 2007.
1.200 Ft
hirdetés

Mulandóságunk, végességünk illetőleg ennek (elfojtott-elfojthatatlan) tudata Tatár Sándor számára kiapadhatatlan ihletforrás. Mulandóságunk tudatának, valamint annak a ténynek az együttállását, hogy a mindenkori jelenben itt vagyunk, s e végességről (látszólag? valóban?) tudomást sem véve fontoskodunk s követünk mindenféle, távlatosabb nézőpontból menthetetlenül nevetséges célokat, Camus nyomán abszurdnak nevezi Tatár. Tulajdonképpen nem más ez az új verseskötet, mint ennek az abszurdnak a prizmatikus szóródása, versekbe-széttevődése. – Ugyanakkor a költő érzi: bő, kitölteni nem tudott gúnya lenne rajta a létbölcselőé, ha illetékességében is amatőr voltát, céhenkívüliségét nem jelezné: játékkal, (ön)iróniával. Hogy „halálköltészet” és játék/humor (játék a szavakkal,a formákkal, a „súlyos tartalmakkal avagy tanulságokkal”, a hagyományokkal, a költőszerep önironikus reflektálása) nemhogy nem egymást kizáró, de nagyon is összetartozó minőségek, arra bizonyság volt Tatár előző, Requiem című kötete is; ez, ha lehet, még hangsúlyosabb a Bejáró művészben.

 
Valaminek, nevezhetjük ezt a szavak, a költészet erejébe (mutatis mutandis a Gondviselésbe vagy éppen a halál kijátszhatóságába) vetett naiv hitnek, menthetetlenül utána vagyunk – sugallja ez a költészet. Ámde: lehetetlenség, hogy utána legyünk bárminek is, hogy előzmény nélküli kezdet lehessünk; ha akarjuk (akarják), ha nem: folytatjuk elődeinket és az utánunk-jövőkben folytatódunk.
 
Versek a kötetből:
 
 
                                   Kulcskarika
 
                                   Miért remél az bebocsátást,
                                   ki markában szavait csörgeti?
                                   A kapus csak egy figurát lát,
                                   poggyász nélkül, felködleni.
 
                                   - A félretaposott cipője
                                   nem éppen finom úrra vall;
                                   és nem is volt híva időre:
                                   túl későn jött vagy túl hamar.
 
                                   Jobbanmondva: hívatlanul jött.
                                   Hogy mit nem gondol némelyik!
                                   Míg nem nagyobb a baj, jobb, ha az őrök
                                   s a regula keményedik.
 
                                   S még csak a szavak sem övéi!
                                   fölszedte őket itt meg ott.
                                   Kár volt, bizony kár, eltökélni,
                                   hogy mától bent zeng dallamot!
 
                                   Vagy krákog inkább, amit épp tud.
                                   Mert hőstenornak nem tünik -
                                   ahogy így elnézem őt rézsút,
                                   minden kreditje megszünik.
 
                                   Hogyan is remélhetett bebocsátást!?
                                   Ha mindjárt Goethe volna is!
                                   Hisz eltartani is, a csámpás,
                                   alig tudja porontyait!
 
                                   A nagy lelkét itt meg..., szóval meg’!
                                   S a szavait csak igazán!
                                   Nem kell itt habozó Hamlet;
                                   búza kell, olaj meg kazán.
 
                                   Mit összekavarhatott volna bévül!
                                   Nulla szükség van rája ott!
                                   - Maradjon moszkitóknak étkül,
                                   vagy hizlaljon más állatot…
 
                                   Még jó, hogy résen van a kulcsár -
                                   korrupt talán, de jószemű;
                                   mindenkit jócskán végigmustrál:
                                   bejutni nem „nem egyszerű”,
 
                                   de egyeseknek lehetetlen…
                                   (No lám, Egyes vagy, jómadár?!
                                    Már megbocsáss, de nehezebben,
                                   mint tű fokán a dromedár.)
 
 
                                   Vasárnaptól vasárnapig
 
                                     A gyöngy a borban fölfelé
                                     A boltban meg az árak
                                     De mégis ki ne költené
                                      a pénzét rád vasárnap?!
 
                                      Vattacukor, sör, este meg
                                      a képernyő delejje
                                      ...Se nem virul, se nem beteg
                                      Le ugyan mit ne nyelne?...
 
                                      Ödémás arca, kézfeje
                                      corpus delicti lenne,
                                      az életét úgy élte le,
                                      olcsón szállt talmi mennybe
 
                                       Télen latyak,  lángossütő
                                       nyáron;  a standon újság
                                       Bekormozódik a tüdő
                                       és megrogynak a csúszdák
 
                                       Ne tülekedjünk annyira;
                                       Le fog pusztulni minden
                                       Nincs módja virágoznia,
                                       sem eltűnnie innen
 
                                       Ez itten mégse rekviem
                                       Ki kit gyászolna itt már??
                                       Megbékélt s boldog fektiben
                                       asok feldűlt tanítvány
 
                                       Megtanulták, mi mást tehet-
                                       tek volna: gyöngy a borban
                                       Ők megtalálták mennyüket
                                       másik,ki tudja, hol van?
 
 
                                   Tűnődni? Van miről??
 
                                   Csöpög a csap, mocskos a bögre,
                                   késpenge-újhold néz be rád.
                                   Azon tűnődsz, lehet-e rosszabb,
                                   vagy innen már csak fölfele...
 
                                   Eh, vén ripacs! tudod, hogy lehet rosszabb;
                                   rosszabb lett mindig eddig is.
                                   Saját szobádban fulladsz meg. Még az se!
                                   Csak fuldokolsz, és minden megreked.
 
                                   Csak olyan kérdésed van, hogy tudod a választ.
                                   Fölösleges kérdés és hasztalan tudás
                                   a magány cipzárjából varrat így leszen.
 
                                   Minden közönyt, konstans nyugalmat áraszt:
                                   a csap csöpög, csorba a bögre;
                                   nem vagy vadnyom, bár tűnnél hirtelen.
 
 
                        Kis filozofikus
 
      Túlpakolt reggelizőasztal; makulátlan szalvéták,
      narancslé, müzli, tojás, sonka, sajtok, zabpehely (satöbb.).
      A péksüteményeskosárnak nem is jut már rajta hely
      miután körbejárt, a háziak háta mögött állapodik meg,
      a pulton.  De egyébként se jutsz a többi
      finomságnak vagy a feléhez hozzá, hisz nem nyúlkálhatsz
      értük át reggelizőtársaid hóna alatt, és unos--untalan
      kéregetni s köszöngetni, ettől, ha a gyomorsav forrása
      nem dugul is el, de bízvást elmegy az ehetnék.
      Álságos nyájasság:  csak vegyél még, tankolj csak föl,
      valahogy éhen ne maradj!   Használd ki, hogy;  élvezd, elvégre
      a szabadság, hogy lazíts  vagy még pontosabban:
      hogy átmenj lazába, arra való.
      Mondjuk, azért egy kicsit  sietni tanácsos lenne éppen, tudod,
      ahová készülünk, később olyan sokan
      vannak; nem ritka az ingerlékeny lökdösődés, felfortyanás,
      a csípős izzadságszag, ilyenek.  Sőt már ilyenkor is hiába,
      a szezon! elég sokan szoktak lenni, de legalább a pénztárnál még
      nem félkilométeres a sorHa minden jól megy.
       Érzed, egyre határozottabban úgy érzed, otthon volna jobb.
      A baj csak az, hogy azt mondták  (nem hagyva kételynek semmi kiskaput),
      hogy itt vagy otthon.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.