Téli nyitány
Az ÉS-kvartett legújabb folyamában Margócsy István, Radnóti Sándor és Takáts József beszélgetett Károlyi Csabával Spiró György Tavaszi Tárlatáról. Szegő János ott járt a kvartett-helyen.
- 2011. január 28.
Az ÉS-kvartetten annyian vannak az Írók Boltja galériáján, hogy még a műsorvezető Károlyi Csaba is félti a székét. Ezért – ellentétben az elkövetkező beszélgetéssel – gyorsan leül. Miért vannak most ennyien? A szerző, Spiró György népszerűsége, polemikus, vitagerjesztő alkata, a Tavaszi Tárlat történelmi ('56-os, '57-es) kontextusa, politikai problematikája vagy az új kvartett-szereplők bemutatkozása tette ennyire vonzóvá az eseményt? Nincs idő ezen töprengeni, mire átvágok a tömegen, Károlyi Csaba már el is kezdi a pontozásos rendszer magyarázatát.
A kvartett-kritikusok minden alkalommal egytől tízig pontozzák az adott művet. Hogy képben lehessünk, mindnyájan elmondják elöljáróban, hogy melyik XX. századi magyar regényt tartják 10 pontosnak. Radnóti Sándor Déry Tibor Befejezetlen mondatának, Takáts József az Édes Annának, Margócsy István Az Ikszeknek, Károlyi Csaba pedig ezúttal az Emlékiratok könyvének ad(na) maximális pontszámot. Ehhez képest a Tavaszi Tárlat összesen 23 pontot kapott. Margócsy 8, Takáts 6, Károlyi 5, Radnóti pedig 4 pontot ítélt a regénynek.
fotó: Valuska Gábor
Károlyi Csaba mint moderátor szeret tartani egyfajta táncrendet, ilyen a pontozás, és az is, hogy az első kör az indoklásé és a felvezetésé. Mivel a Kvartett két elemből áll, a szóbeli beszélgetésből és annak írásos, szerkesztett, rövidített változatából, egyszerre kell megfelelni két normának is. Ami jól hangzik a pillanat hevében, az nem biztos, hogy olvasva is átjön, illetve fordítva: egy argumentált, több flekknyi megszólalást olvasni élvezet, de meghallgatni egy ponton túl talán már unalmas. Tehát egyszerre kell pontosnak és szellemesnek lenni. Ehhez olyan beszélgetőpartnerek kellenek, akik a megannyi „és” mellett kellő számú „de” kötőszót is mondanak egymásnak, és egy olyan könyv, amelyről lehet beszélni, vitatkozni. Spiróról márpedig lehet. Ami Margócsy Istvánnak kifejezetten tetszik (a főhős önértelmezéseinek és öncsalásainak a variációja), azzal Takáts Józsefnek problémája van, abban következetlenséget lát. Ami egyiküket felvillanyozta, azt a másik unta. És így tovább.
A legkevesebb pontot adó Radnóti a történelem oldaláról közelített. Fátray Gyula története megtörténhetett, de vajon tipikus-e? Radnóti az 1957-es év kompenzáló jellegét hangsúlyozta, szemben a következő fekete esztendőkkel. Ebben az évben indul a Nagyvilág és a Magyar Televízió. Freudot és Rejtőt adják ki, és megrendezik a formalisták részvételével a Tavaszi Tárlatot a Műcsarnokban. Az ’56 utáni perek szörnyűek és abszurdak voltak, de nem voltak koncepciózusak, Radnóti tudomása szerint, mindegyiknek volt alapja. Ehhez képest Fátray valóságos kálváriája valószínűtlen. Margócsy István ehhez hozzátette, hogy a főhős belülről vetíti ki, vizionálja potenciális vesztét. Margócsy szerint a regény egyik legnagyobb erénye, hogy Fátray helynélküliségét és helytelenségét, bizonytalan és bizalmatlan viszonyait a családban, a gyárban, a világban meggyőzően ábrázolja.
Takáts József váratlan analógiát húz elő irodalomtörténeti cilinderéből. Gyulai Pál regényében, az Egy régi udvarház utolsó gazdájában a főszereplő, Radnóthy Elek 1848 elejétől 1849-ig kórházban van, akárcsak az ’56-os forradalom napjai alatt Fátray. Mindketten kimaradnak a meghatározó eseményből, személyes narratívájukban egyfajta lyuk tátong. A regények ezt a lyukat írják körbe. A különbség ott mutatkozik meg, hogy Radnóthy Elek egyáltalán nem érti a ’49 utáni világot, Fátray ellenben azzal szembesül, hogy minden ugyanúgy működik. Ugyanazok a reflexek. A hallgatások. A kitérések.
A Tavaszi Tárlat antropológiai pesszimizmusát és regénypoétikáját a kritikusok összeolvasták a korábbi Spiró-művekkel. Radnóti Sándornak, amint mondja: az ősidők ködéből eszébe jut Gorkij frappáns mondata Dosztojevszkijről, mely szerint „az író megrágalmazza hőseit”. És mintha Spiró is így tenne: mindenfajta reménynek kívül tágasabb Spirónál. Mintha a szerző semmit nem engedne nekik, megfosztja őket minden jótól. Fátray direkt a villamosnak arra a részére megy, ahol telibe kapja a Duna felől a cúgot. Margócsy szerint a Fogság Urija egyvalamit mégiscsak kap teremtőjétől: a szellem reményét és az ész látását. Spiró világlátása pedig összefügg nyelvével. Szürkített mondatokról beszél Takáts, és röviden hozza a terminus eredeti forrását is. Szentkuthy érdeklődött Halász Gábornál, hogy készen van-e már régóta várt tanulmánya, mire Halász azt válaszolta: „Még szürkítek, még szürkítek”. Margócsy szerint pedig még ő is hosszabb mondatokat szokott írni, mint Spiró, aki tudatosan hozza ennyire közel a narrátor és a főhős retorikáját, egységes köznyelvet teremtve ezzel.
Erre a köznyelv-problémára, mint a kapufáról kivágódó labdára a középcsatár, úgy csap le Takáts József, és a regény csúcspontját, a hokedli-monológot idézi. Ezen a ponton nemcsak a méla Fátray, és a visszafogott regény hevül át, hanem Takáts is indulatos lesz. Ezen a 10 oldalon ugyanis a fád nyelv elemelkedik, az átkozódás belsőmonológja irodalmi szöveg lesz. Ezeken az oldalakon, ahol Fátray a konyhaablakból látható tűzfallal és saját sorsával is szembenéz, Spiró saját világlátását és történelemfogalmát írja meg. Radnóti bólint, és a szkepszis és az azt ellensúlyozó romantika dualizmusát teszi hozzá.
Az utolsó körben a főhős és a szereplők zsidóságára kérdez rá Károlyi. Adalék gyanánt felhívja a figyelmet, hogy eredetileg nem csak Fátray Gyula volt Klein, hanem, kicsi a világ, az a Kalán Géza nevű potentát is, akinek anno Fátray segített, és akinek Fátray most az életét köszönheti. Takáts József szerint ez a zsidóság, antiszemitizmus, idegenségérzet is egy olyan diskurzus a regényben, amelyet élesre, élesebbre lehetett volna hangolni. Radnóti a jelentősnek induló regény fiaskóját épp ebben látja: a végeredmény egy lehetséges és megírandó regény vázlata, szinopszisa, melyben több potenciális regény is lakozik.
A ráadásszámokról a közönség gondoskodott, ezek közül egynémely a regény referenciáját hangsúlyozta: a történet valójában Spiró édesapjáé, másvalaki elmesélte, hogy a férjét ugyanilyen irracionális módon távolították el állásából 1956 után. Takáts József válaszképpen megosztotta velünk a békési tanyavilágban élő apja 1951-es koholt ügyét, amikor is tiltott fegyvertartás vádjával letartóztatták, életre szóló szerencséjére azonban egy befolyásos helyi funkcionárius összekeverte őt valaki mással, valakivel, akivel még 1938-ban mint illegális kommunista ült együtt ez az illető. A nézőtéren törökülő Bárány Tibor a Fogság párregényeként olvasta a Tavaszi Tárlatot, Vári György pedig a Spiróra jellemző vörösmartys romantika végleteit érzékeltette: vagy minden rendben van, vagy nincsen remény, nincsen remény.
De hogy ne a sárkányfogveteménnyel záródjon az est, egy idős úr torkát köszörülve felállt, és megköszönte a kvartettet. Most olvassa épp Spiró első regényét, a Kerengőt, a tárgyi bizonyítékot azon nyomban fel is mutatja, és ez az este meggyőzte őt arról, hogy érdemes eljutni a Tavaszi Tárlatig. Ehhez már felesleges bármit is hozzátenni, ha csak azt nem, hogy – Szőke Szakáll és Salamon Béla után szabadon – ez jobb, mint a vonó.
A legkevesebb pontot adó Radnóti a történelem oldaláról közelített. Fátray Gyula története megtörténhetett, de vajon tipikus-e? Radnóti az 1957-es év kompenzáló jellegét hangsúlyozta, szemben a következő fekete esztendőkkel. Ebben az évben indul a Nagyvilág és a Magyar Televízió. Freudot és Rejtőt adják ki, és megrendezik a formalisták részvételével a Tavaszi Tárlatot a Műcsarnokban. Az ’56 utáni perek szörnyűek és abszurdak voltak, de nem voltak koncepciózusak, Radnóti tudomása szerint, mindegyiknek volt alapja. Ehhez képest Fátray valóságos kálváriája valószínűtlen. Margócsy István ehhez hozzátette, hogy a főhős belülről vetíti ki, vizionálja potenciális vesztét. Margócsy szerint a regény egyik legnagyobb erénye, hogy Fátray helynélküliségét és helytelenségét, bizonytalan és bizalmatlan viszonyait a családban, a gyárban, a világban meggyőzően ábrázolja.
Takáts József váratlan analógiát húz elő irodalomtörténeti cilinderéből. Gyulai Pál regényében, az Egy régi udvarház utolsó gazdájában a főszereplő, Radnóthy Elek 1848 elejétől 1849-ig kórházban van, akárcsak az ’56-os forradalom napjai alatt Fátray. Mindketten kimaradnak a meghatározó eseményből, személyes narratívájukban egyfajta lyuk tátong. A regények ezt a lyukat írják körbe. A különbség ott mutatkozik meg, hogy Radnóthy Elek egyáltalán nem érti a ’49 utáni világot, Fátray ellenben azzal szembesül, hogy minden ugyanúgy működik. Ugyanazok a reflexek. A hallgatások. A kitérések.
A Tavaszi Tárlat antropológiai pesszimizmusát és regénypoétikáját a kritikusok összeolvasták a korábbi Spiró-művekkel. Radnóti Sándornak, amint mondja: az ősidők ködéből eszébe jut Gorkij frappáns mondata Dosztojevszkijről, mely szerint „az író megrágalmazza hőseit”. És mintha Spiró is így tenne: mindenfajta reménynek kívül tágasabb Spirónál. Mintha a szerző semmit nem engedne nekik, megfosztja őket minden jótól. Fátray direkt a villamosnak arra a részére megy, ahol telibe kapja a Duna felől a cúgot. Margócsy szerint a Fogság Urija egyvalamit mégiscsak kap teremtőjétől: a szellem reményét és az ész látását. Spiró világlátása pedig összefügg nyelvével. Szürkített mondatokról beszél Takáts, és röviden hozza a terminus eredeti forrását is. Szentkuthy érdeklődött Halász Gábornál, hogy készen van-e már régóta várt tanulmánya, mire Halász azt válaszolta: „Még szürkítek, még szürkítek”. Margócsy szerint pedig még ő is hosszabb mondatokat szokott írni, mint Spiró, aki tudatosan hozza ennyire közel a narrátor és a főhős retorikáját, egységes köznyelvet teremtve ezzel.
Erre a köznyelv-problémára, mint a kapufáról kivágódó labdára a középcsatár, úgy csap le Takáts József, és a regény csúcspontját, a hokedli-monológot idézi. Ezen a ponton nemcsak a méla Fátray, és a visszafogott regény hevül át, hanem Takáts is indulatos lesz. Ezen a 10 oldalon ugyanis a fád nyelv elemelkedik, az átkozódás belsőmonológja irodalmi szöveg lesz. Ezeken az oldalakon, ahol Fátray a konyhaablakból látható tűzfallal és saját sorsával is szembenéz, Spiró saját világlátását és történelemfogalmát írja meg. Radnóti bólint, és a szkepszis és az azt ellensúlyozó romantika dualizmusát teszi hozzá.
Az utolsó körben a főhős és a szereplők zsidóságára kérdez rá Károlyi. Adalék gyanánt felhívja a figyelmet, hogy eredetileg nem csak Fátray Gyula volt Klein, hanem, kicsi a világ, az a Kalán Géza nevű potentát is, akinek anno Fátray segített, és akinek Fátray most az életét köszönheti. Takáts József szerint ez a zsidóság, antiszemitizmus, idegenségérzet is egy olyan diskurzus a regényben, amelyet élesre, élesebbre lehetett volna hangolni. Radnóti a jelentősnek induló regény fiaskóját épp ebben látja: a végeredmény egy lehetséges és megírandó regény vázlata, szinopszisa, melyben több potenciális regény is lakozik.
A ráadásszámokról a közönség gondoskodott, ezek közül egynémely a regény referenciáját hangsúlyozta: a történet valójában Spiró édesapjáé, másvalaki elmesélte, hogy a férjét ugyanilyen irracionális módon távolították el állásából 1956 után. Takáts József válaszképpen megosztotta velünk a békési tanyavilágban élő apja 1951-es koholt ügyét, amikor is tiltott fegyvertartás vádjával letartóztatták, életre szóló szerencséjére azonban egy befolyásos helyi funkcionárius összekeverte őt valaki mással, valakivel, akivel még 1938-ban mint illegális kommunista ült együtt ez az illető. A nézőtéren törökülő Bárány Tibor a Fogság párregényeként olvasta a Tavaszi Tárlatot, Vári György pedig a Spiróra jellemző vörösmartys romantika végleteit érzékeltette: vagy minden rendben van, vagy nincsen remény, nincsen remény.
De hogy ne a sárkányfogveteménnyel záródjon az est, egy idős úr torkát köszörülve felállt, és megköszönte a kvartettet. Most olvassa épp Spiró első regényét, a Kerengőt, a tárgyi bizonyítékot azon nyomban fel is mutatja, és ez az este meggyőzte őt arról, hogy érdemes eljutni a Tavaszi Tárlatig. Ehhez már felesleges bármit is hozzátenni, ha csak azt nem, hogy – Szőke Szakáll és Salamon Béla után szabadon – ez jobb, mint a vonó.
Hozzászólás