hirdetés

Telik a memóriakártya

2016. június 18.

A POSZT-on általában két apropóból tűnnek fel írók. Ha kész előadásként vagy felolvasószínházi formában itt szerepel egy darabjuk, vagy ha a Jelenkor szervezésében könyvhét körüli kötetbemutatójuk van. - Turbuly Lilla beszámolójának második részét olvashatják a Pécsi Országos Színházi Találkozóról.

hirdetés

Mióta színházról írok, folyamatosan küzdök a határokkal és az arányokkal. Ahogy sokasodtak a kritikák, interjúk, úgy apadtak a versek és a prózák. Azokban az időszakokban pedig, amikor szerkesztettem, olvasószerkesztettem, szinte semmi sajátot nem írtam. Jó, az nem is normális, ahogy én ezt csinálom: képes vagyok szórenden és mondatritmuson pepecselni nem csak a kritikákban, de egy MTI-hírben is. Az időnkénti hátraarcokat többnyire méltányolja a vállalható sorok istene: tavaly novellákat utalt ki, idén egy formálódó prózavers-ciklust. Egy színházi fesztivál nem a saját írás terepe: előadásról előadásra járok, interjúkat készítek, kollégákkal találkozom. Most mégis ott motoszkál közben a fejemben ez a versciklus is, köszönhetően Áfra Jánosnak, aki – miután az Alföldnek küldtem néhány darabot belőle – egészen máshogy olvasta, mint ahogy én belülről láttam, és ezzel sokat segített.

A POSZT-on általában két apropóból tűnnek fel írók. Ha kész előadásként vagy felolvasószínházi formában itt szerepel egy darabjuk, vagy ha a Jelenkor szervezésében könyvhét körüli kötetbemutatójuk van. Idén felolvasószínházból kevesebb jutott a szokásosnál, és az előző év új drámaterméséből válogató Nyílt Fórum füzetek sem jelent meg. Azt gondolhatná az ember, hogy ennek is a POSZT újjászervezése az oka, de nem. A Nyílt Fórum a Színházi Dramaturgok Céhének rendezvénye, immár 30 éve. A POSZT indulásakor költöztek Zalaegerszegről Pécsre, és csatlakoztak a fesztiválhoz. Drámaírói pályák sora indult innen, például az utóbbi évek sikerszerzője, Székely Csaba is. A program egyik lelke, Solténszky Tibor azonban nemrég elhunyt, és ahogy Lőkös Ildikó dramaturg, aki szintén a kezdetektől ott van a szervezők között, elmondta, a pénz is egyre kevesebb lett, tavaly már a fellépő színészek kifizetése is gondot okozott, és ők is belefáradtak egy kicsit abba, hogy a fiatalabb generáció nem nagyon akarja átvenni tőlük a stafétabotot. A POSZT újjászervezői keresték meg őket, hogy mégse hagyják veszni a felolvasószínházi hagyományt, és ehhez minden támogatást megadtak.

Így aztán mégiscsak született három, Solténszky Tibor emlékének szentelt – előadás. Darvasi László, Térey János és Závada Pál egy-egy drámáját hozták el Pécsre, közülük A Legkisebb Jégkorszakból készült felolvasószínházat tudtam meghallgatni. Térey visszatérő vendége a POSZT-nak, sőt, 2012-ben A legkisebb jégkorszak előzményei, a Protokoll és az Asztalizene egy tematikus vitában is szerepeltek itt, amit az új polgári drámáról szerveztek. Forgács Péter rendező és Kovács Krisztina dramaturg a terjedelmes, új verses regényből egy mindössze egyórányi előadást szakítottak ki. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves hallgatói mozgással, élőképekkel, kórushangokkaljelenítették meg a vulkánkitörést követő, zord fagyba és hidegbe dermedt fővárost, és a kiemelt jelenetek belső tereit. A korábbi művekből ismert, erősen középkorúsodó szereplők mellett újak is feltűntek: fiatal feleségek, új hivatalnokok. (Közülük ki lehetne fontosabb egy fenyegető jégkorszakban, mint a főmeteorológus?) Magas politika és gasztronómia, terrorizmus és a Svábhegyen bóklászó vaddisznók – a jellegzetes téreys hangulat ebben az egy órában is megteremtődött. És jó volt látni a kezdő színészhallgatók első (vagy elsők közötti) megmutatkozását.

Tóth Krisztina Világadapter című verseskötetével két hete ajándékoztam meg magamat. Éppen itt, Pécsett vettem, egy ifjúsági darabom színházi vendégszereplésének örömére. Akkor még nem gondoltam, hogy két hét múlva – miután már legalább ötször átolvastam, és utazott velem vagy kétezer kilométert – Pécsett kerül bele a dedikáció is.A Jelenkor mindig rákapcsolódik a POSZT-ra, júniusi száma is hagyományosan színházi különszám, amelyben igyekeznek átfogó képet adni a budapesti és a vidéki évadról, és drámamellékletet is közölnek. (Idén Visky András Visszaszületés című darabját.)

A Trafik nevű étteremben/kocsmában szervezett kötetbemutatóra teljesen vegyes összetételű közönség gyűlt össze, nők és férfiak, fiatalok és idősebbek vegyesen. (Jó, azért a nők most is többen voltak.) Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője inkább az irodalmár közegben szokásos beszélgetésmódot képviselte, alanyiságról, hatásokról, szerkezetről kérdezett. A kötet fontos jellemzőjének azt a kettősséget nevezte, ami a múló idővel és az ezzel kapcsolatos hiányokkal foglalkozó tematika mellett a játékosságnak is tág teret ad. Tóth Krisztina szerint a valós életesemény a versben trambulin, elrugaszkodási pont, ami szerencsés esetben távlatot kap. Ha ez megtörténik, már nem beszélhetünk alanyi költészetről, ezért szerinte Oravecz Imre költészete sem az, és magát sem tartja alanyi költőnek, akkor sem, ha a Világadapter utolsó ciklusában valóban személyes veszteségét, édesapja halálát írta meg. Érdekes volt, hogy Ágoston Zoltán szinte kivétel nélkül prózaverseket választott a kötetből felolvasásra, zömében a játékosabb szövegekből. Tóth Krisztina pedig úgy billentette helyre az egyensúlyt, hogy az est végén maga kérte, hogy felolvashassa még a kötet záróversét, a Hosszúalvót. Ez volt az est katartikus pontja.

Ráíródott a memóriakártyámra. (Mert szó esett arról is, amikor a szavakból egyszer csak kihallatszik valami, amit addig nem hallottunk ki belőlük. Mint a világadapterből vagy a memóriakártyából. Vagy az alkonykapcsolóból, teszem hozzá.) És hogy mi íródott még az én memóriakártyámra az utóbbi fesztiválnapokban? Hogy vannak olyan előadások, amik a nézők egy kisebb részét telibe tudják találni, a nagyobb részük meg halálra unja magát rajtuk. A gáton (r.: Bérczes László), a kaposváriak előadásán kis szünetekkel egy napig sírtam. A többség szenvedett a lassúságától és attól, hogy nincsenek benne külsődleges történések, öt ember beszélget egy ír kocsmában, és ami történik, az bennük, és jó esetben a nézőben történik meg. Ezek a közönségtalálkozóba átment szakmai beszélgetések különben, amik az idén zajlanak, maguk is színházzá tudnak válni. Veiszer Alinda karakteres és határozott kérdezői stílusa sokszor megtalálja az utat az alkotókhoz, és izgalmas, érdekes beszélgetéseket, vitákat indukál. Néha azonban már-már kínos eredménnyel jár: ha az alkotó nehezen viseli a sarkos, kritikus megfogalmazásokat, vagy ha a kérdező nem tud ráhangolódni az előadásra, és a kérdései ezért erős állításokká változnak.
Az első írásomban keresett fesztiválhangulat azóta időnként meg-megmutatta magát, és a fesztiválozók is elkezdtek alkalmazkodni a megváltozott szabályokhoz, menetrendhez. A szervezők javára kell írni, hogy ők is a fesztiválozókhoz: ha látják, hogy valami nem működik, igyekeznek gyorsan változtatni, és nem hagyják kint a jegy nélkül maradtakat sem. Párnákon, lépcsőkön, de mindenki helyet kap.

Pécs, 2016. június 16.

Folyt. köv.

Turbuly Lilla

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.