Temesi Ferenc

Bartók (részlet)

Csángómegszállás

Ez az év is jól kezdődött. A tavalyi, „rendes polgári influenza” középfülgyulladással és a dobhártya felszúrásával zárult. Zeneszerzőnél nem tréfa. 1919. januárjában B. torokgyulladást kapott. Bár nem kért.
A hosszú, néma éveket követő március 23-i koncertje elmaradt. Nem derülhetett ki, hogy B.-nek már nem, a publikumnak még nem tetszenek a művek.
21-én ugyanis kikiáltották a tanácskommünt. Ennél jobb ötlet nem akadt, hogy darabokra szakítassék Nagy Magyarország, elveszítve területének kétharmadát.
A csehek elfoglalták a Felvidéket, és ezzel a Mamát Pozsonyban – a levélkapcsolat megszakadt. Az oláhok Erdélyt özönlötté el, a szerbek Délvidéket s B. szülőfaluját is. Bár arra az oláhok is igényt tartottak. B. azt írta román barátjának, Busiţia Jánosnak: Mi lesz a román-magyar barátsággal? (Tényleg, mi lett vele? Látta azóta valaki?)
A kommün elbukott. A királyi oláh hadsereg átlépte a Tiszát, elfoglalta és kifosztotta a vörös Budapestet. Szerettek volna végleg berendezkedni, de azért ez már az antantnak is sok volt.
És ekkor csoda történt.
A királyi román megszálló csapatok hat katonája zörgetett a rákoshegyi kapun:
Adjon Isten jó napot! Bémehetünk?, kérdezte az egyikük.
Gyüjjenek bé. Hát maguk hunnan gyüttek?, kérdezte B.
Münk Moldovábul, Bákó mellül. Csángómagyarok vagyunk.
Azt hallom. Kerüljenek beljebb.
Mindjárt került étel, ital az asztalra.
Mit jelent az, hogy csángó?, kotnyeleskedett közbe a fiatal feleség.
Münk es székelyek vónánk, csak elcsángáltunk a Kárpátokon túlra. A madéfalvi veszedelemvel egy időbe’, akkor. Kicsapongtunk, na. De ha borra, ételre mondják, azt értik rajta, hogy disznyónak se való.
B. persze megénekeltette mindet. Ha Moldvába nem engedték, eljött hozzá Moldva:
Ideki a csenderbe / Szegfű termett kenderbe / Gyere rózsám szedjük le / Köss bokrétát belőle…
Ez székely nóta.
Münk es azok vónánk.
Na jó. Hát kend?
…Lehajú’tak a ződ ágak / Lehajútak a ződ ágak / Azok es engem sajná’nak… Zöldpántlika könnyű gúnya / Mer’ azt a szél könnyen fújja /… Kerpa guba nehéz gúnya / mer azt a bú fődig nyomja…
Én vagyok az aki nem jó / Fellegajtó nyitogató / Nyitogatom a felleget a felleget / Sírok alatta eleget / Ha te ha…
…Hogy szakisztott lenne / minden szegény legény / Minden szegény lejány.
Egész kis gyűjtemény kerülközött a végére ebből. Legközelebb csak 38-ban, az eucharisztikus kongresszusra érkezett két csángó asszonyt énekeltethette meg B. a rádióban, a bosszútól tartva nevük elhallgatásával.
Nem tudnának valami mesét is, kérdezte Márta, s az eperpálinkából is töltött a beszállásolt vendégeknek.
Vót egyszer egy öreg egy bábával, s olyan szegények vótak, hogy nem vót, mire igyanak vizet. Olyan kicsike házik vót, hogy mikor ment a disznyó a tőtösön, bélátott az ablakon…
Az a dallam, a nem nyelvújított, eredeti szókincs! Valóságos zene volt B. füleinek.
Jött a román tiszt, arca, szeme kifestve, a szája rúzsos. Bartók megkérdezte:
Parlez-vous français, monsieur le lieutenant?
En peu.
Tiszt elhárítva. Pedig ő szerinte elmagyarodott románok valának ezek a derék székely parasztok. A hátralévő időben nem volt olyan munka a háznál, amit el ne láttak volna a román mundérba öltöztetett magyarok. B. szíve meg csak derült. Ilyen szólásokat hallott:
E’szövődött a nap.
Fátyolfelhős, azt jelentette csángóul.
Szilveszterkor B. megcsúszott a havas utcán, beverte a fejét. A felesége és fia húzták haza szánkón. Ez az év is jól végződött.

Temesi Ferenc: Bartók
600 oldal
Alexandra Kiadó, 2012

Temesi Ferenc negyven évvel ezelőtt határozta el, hogy megírja Bartók Béla, a világhírű magyar komponista és zongoraművész regényét. Többéves kutatás, felkészülés után 2012-re született meg a nagyregény.

Temesi műve a totális 20. század, de belelóg a 21.-be is. Életrajzi regény abban az értelemben, hogy az író feldolgozta a könyvtári, levéltári forrásokat, az elemzéseket, a
visszaemlékezéseket és leveleket - és a műben végigkövethetjük Bartók Béla életútját.
Mégsem tekinthető hagyományos életrajzi regénynek. A szerző ugyanis a kronológiából
kilépve, nem-lineárisan építi fel Bartók Béla „életjárását”. A regény a Fibonacci-számsoron alapszik, az aranymetszésen. Három szálon fut. Az egyik szál Bartók Béla sorsa itthon, Magyarországon (1881-1940.) A másik szál az életút záró szakaszát dolgozza fel, az Egyesült Államokban töltött éveket (1940-1945.) A harmadik szál pedig a szerző – vagy ahogy magát nevezi: Életrajzoló – emlékeinek, jegyzeteinek, kommentárjainak, önelemzésének vonulata (1989-2009.)

A szálakat nem az időrend, vagy ha úgy tetszik, a történelem szövi össze, hanem olyan vissza-visszatérő „rímek”, mint az utazás, a vasúti kocsik, a nyelv (mint közeg, identitás és játék), a furcsán ismétlődő, egymásra felelő emberi helyzetek.

A mű mindvégig élő, szenvedélyes módon kapcsolódik a jelenhez. És a 21. század egyik alapkérdéséhez: az identitáshoz, az identitáskereséshez. Vajon miből építkezik önazonosságunk? Mit jelent bartóki módon magyarnak lenni?

Temesi Ferenc nagyregénye, a Bartók felkavaró életírás. Vagy inkább életfilm, melyben
nincsenek ünnepélyesen túlvilágított jelenetek, s ettől Bartók Béla alakja élőbbé, megfoghatóbbá válik. Plasztikus kép jelenik meg előttünk: egy huszadik századi utazó, aki hol szapora, hol bizonytalan lépéseivel egyre közelebb kerül a világhoz és önmagához.

Jelentős irodalmi tett ez. A mindmáig ápolt elvont és már-már éterien tiszta Bartók-kép
Temesi művében megélhetővé, személyessé válik.

Temesi Ferenc regénye a mai magyar irodalmi élet jelentős eseménye. Hosszú várakozás előzte meg, előreláthatólag nagy visszhangja lesz.