hirdetés

Tengelyi László: Őstények és világvázlatok (részlet)

2018. január 3.

Tengelyi László ezt a kötetet 2012-ben állította össze, ám utolsó nagy könyve munkálatai és 2014-ben bekövetkezett halála miatt már nem keríthetett sort a végső simításokra. Az Atlantisz Kiadó elvégezte a hiányzó munkát. A 2017 novemberében megjelent kötetből olvashatnak részletet.

hirdetés

A KIADÓ ELŐSZAVA

Ezt a kötetet Tengelyi László 2012-ben állította össze. Úgy terveztük, hogy a különböző fordításokat ő maga egységesíti, s ahol szükséges, javítja. Utolsó nagy könyve, a Welt und Unendlichkeit munkái miatt ezek a végső simítások halasztódtak, s végül, 2014. július 19-én bekövetkezett halála miatt, már nem keríthetett sort elvégzésükre – ahogyan az előszó és a befejezés megírására sem. A két kötet tulajdonképpen párhuzamosan készült, ezért néhány fejezetük átfedéseket is mutat.* Összefűzte őket a gondolat, hogy egy új metafizika a fenomenológia felől alapozható meg, s hogy egy ilyen metafizika megalapozása az emberi szabadság dimenzióinak megértéséhez, felméréséhez megkerülhetetlen.

A 60. születésnapjára rendezett wuppertali konferencián, halála előtt néhány nappal Philosophie als Weltoffenheit címmel megtartott előadása nemcsak mintegy lezárta e két utolsó kötet és szinte egész addigi filozófusi pályája gondolati ívét, hanem – úgy tűnt – egy új, nagy kísérlet körvonalait is felvázolta, melyben már a fenomenológiai metafizika lehetőségéből kiindulva szánt kitüntetett helyet az adotton túllépni képes szabadság, a transzcendenciára való emberi képesség világteremtő funkciója megértésének. Így új, a tapasztalaton túlmutató, de arra építő kontextusba kerülhetett a történelemről való gondolkodás is.

Jelen kötet utolsó fejezetei – melyek megfelelői megtalálhatók a Világ és végtelenségben is – utólag talán e nyitás előkészületeiként is olvashatók.

Budapest, 2016. január

A kiadó

* E részleges átfedésekre és a fejezetek korábbi megjelenési helyére, valamint a kézirat szerző általi végső átnézésének elmaradása miatt szükséges információkra John Éva [J. É.] lábjegyzetei utalnak.

 

RÉSZLET A KÖNYVBŐL

(…)

A fenomenológia nézőpontjából tekintve a hagyományos metafizika tehát azon kísérletek összességeként fogható fel, amelyek az őstények alapelvekre vagy első okokra való visszavezetését tűzik ki célul. Nem nehéz példákat említeni e kísérletekre.

– (a) Kartezianizmus és kantianizmus egyként azon igyekeznek, hogy az öntudat alaptényét (a cogitót) a szellemi szubsztancia természetére vagy éppen a transzcendentális appercepció szükségszerűségére vezessék vissza. Ezekkel a törekvésekkel élesen szembehelyezkedik a naturalizmus, amely a tudatot a természet fejlődéstörténetéből próbálja megérteni, és kezdeti sikereit a legmerészebb spekulációt is megszégyenítő módon extrapolálja.

– (b) A kreácionizmus és az emanációtan osztoznak azon a célkitűzésen, hogy a világhordozó jelleg tényére spekulatív magyarázatot találjanak, és ezzel e tény őstény mivoltát felszámolják. Mindkét törekvés azzal az antik látásmóddal helyezkedik szembe, amely a világnak – nem kevésbé „metafizikai” módon – eleve örökkévalóságot tulajdonít.

– (c) A leibnizianizmus – a platonizmus és neoplatonizmus nagy hagyományához kapcsolódva – a monászok sokaságának őstényét egy olyan különleges, egyetemes monász feltevésére alapozva igyekszik magyarázni, amely eleve egyesíti magában a teremtésre nyíló összes perspektívát.A német idealizmus ezzel ellentétben a szellemi életegység eredendő széthasadásából, Ur‑Teilungjából származtatja az énsokaság alaptényét, ámde ezzel e tény őstény mivoltát éppúgy elpereli, akárcsak a leibnizianizmus. Husserl már Kanttól megtanulhatta, hogy az effajta metafizikai megokolások újra meg újra antinómiákat idéznek fel, és ezáltal véget nem érő viták forrásaivá válnak, amelyekben az egymással szemben álló pozíciók mindegyike túllép az adottság és kimutathatóság határain. E spekulatív szertelenségeket a fenomenológiának nyilvánvalóan vissza kell utasítania.

– (d) Ezért mond le Husserl arról, hogy az eleve egyszerinek és megismételhetetlennek tekintett történelemben, amelyről késői éveiben mind több szót ejt, akár csak valamiféle kanti értelemben vett „természeti cél” után is kutasson. Amit teleológián ért, az nemcsak abban különbözik e „természeti céltól”, hogy nincs köze a természethez. Ezen túlmenően Husserl csak olyan célszerűséget ismer, amely tényleges törekvésekből nő ki, és amelynek eredete ezért megszüntethetetlenül esetleges, megőrizhetősége pedig szintén minden esetben kétséges marad.

Összefoglalólag megállapíthatjuk, hogy azok az őstények, amelyekből Husserl kiindul, az ő szemében nem pusztán alaptényeknek, hanem egyszersmind „végső” tényeknek is számítanak. Ez a kifejezés itt a legkevésbé sem holmi „végső megalapozásra” utal, hanem éppenséggel minden megalapozást kizár. A fenomenológia által jóváhagyott metafizika eszerint éppen abban különbözik minden hagyományos metafizikától, hogy az őstényeket elperelhetetlen esetlegességükben „végső” adottságokként fogja fel.

A fenomenológiában az őstények tiszteletben tartásából nem holmi „derűs pozitivizmus” adódik. Husserl valójában mindenütt igyekszik megküzdeni azokkal az antinomikus nehézségekkel, amelyekkel a hagyományos metafizika szembetalálta magát. Mindezt jól érzékelhetjük a világ példáján. (…)

A mítosz és a vallás az átlátható környezeti világban rendezkedik be, miközben a filozófiai világvázlat a közvetlen környezeten túli világot mint olyant célozza meg.
Egy filozófiai világvázlat végtelen eszme, amelyet véges sok - egymás közt egybehangzó - tapasztalat támaszt alá. Az általában vett emberi létezés történetiségének végső alapja nem más, mint a végesség és a végtelenség egybefonódása a világvázlatok paradox struktúrájában.
Mivel véges sok tapasztalat alapvetően különböző végtelen eszmékkel is összeegyeztethető lehet, ezért különböző világvázlatok lehetségesek. Összeütközéseik alkalmat adnak egyre újabb világvázlatok kialakulására. Elengedhetetlen ugyan a vetélkedő világvázlatok közti választás, de az is szükséges, hogy érintkezésbe lépjünk az ellenfél világvázlatával, ha távolságot tartva is, de állandó kapcsolatban maradjunk vele.

Tengelyi László (1954-2014) a legnagyobb hírű és tudású magyar gondolkodók egyike, nemzedékek meghatározó emberi, szakmai élményét jelentő tanár volt. Ez ELTE és a wuppertali egyetem professzora, sok egyetem vendégprofesszora, a filozófiai fenomenológia kiemelkedő képviselője. Az Atlantisz Könyvkiadó egyik alapítója. Itt jelent meg szinte minden magyar nyelvű könyve.

Tengelyi László: Őstények és világvázlatok – Atlantisz Könyvkiadó, 2017. 384 oldal

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.