hirdetés

„Terek, ahol emberek”

2009. június 12.
„... ne sírj, ne nevess, ne háborogj, hanem érts meg, de mindenek fölött őrizd meg ... legalább a különbséget, mely individuummá tesz.” – Selyem Zsuzsával, akinek a Könyvhéten jelent meg Mire vársz című novelláskötete és Erdei politika című publicisztika-gyűjteménye, Zelki János beszélgetett.
hirdetés

Egy időben, párhuzamosan írtad a novellákat az egyik kötetbe és a publicisztikákat a másikba? Vagy véletlenül csúszott egybe a két könyv megjelenése?

 

Ugyanaz az idő pereg. És ugyanaz az idő okozza a vétlen – vagy vétett – koincidenciákat is.

 

Vagyis?
A novelláskötet egy olyan öt év, amelyben olyan dolgokkal szembesültem, hogy nem voltak rájuk szavaim, még kevésbé mondataim. Ha kitátottam volna a számat, csak hamisság jött volna ki belőle. Mert az a nyelv, amit megtanítottak (és én többé-kevésbé igyekeztem is rendesen megtanulni), akárhogyan is próbálkoztam, köszönőviszonyban sem volt azzal a valamivel, amit éltem. A publicisztikák – majd látni fogod, nem túl szigorúan vett publicisztikák ezek, például vannak párbeszédek – az az öt év, amelyben a személyesen érzékelt határokról és elnyomásformákról számomra kiderült, hogy egy rossz társadalmi reflexekkel működő térség közös problémái.

 

 
Nézzük a novellákat előbb. Nagyon benne van az író ezekben az írásokban, nem kíván(sz) távolságot tartani. Mintha ott sétálnál a figuráid közt magad is.

Mert nincsen kinek és nincsen mitől távolságot tartania. Az író is – ha van egyáltalán a Mire várszban – ott és addig van, ameddig az a rövid, összetört elbeszélés tart. Ami engem illet, én persze egy ugyanolyan szenvedő ember vagyok, mint bárki más.

 

Ezt itt elkapom, ezt az „összetört elbeszélés”-t. Mert valóban: megmutatsz, épphogy felskiccelsz egy történetet, de nem cizellálod az ágait-bogait, mint aki azt mondja, nem az a fontos, hogy ott és akkor mi történt.

 

Dehogynem az a fontos. Amit skiccnek lehet érzékelni, az annak a tünete, hogy az úgynevezett kötőelemek valójában egy adott értelmezés felé viszik el a történetet, és én éppen azon csodálkoztam és rémüldöztem, hogy hányféleképpen látjuk ugyanazt a történetet. A skicc: ami talán még mindenfelől igaz. A történet legkisebb közös többszöröse, hogy egy általam kedvelt szókapcsolattal éljek – azért kedvelem többek között, mert ez a legkisebb ügy a számtanban valójában igen nagy szám (prímszámok esetén a közös szorzat). Jó, szabad szám. Persze, te a cizellálást kérdezed, az ágakat-bogakat – ezek érdekelnek engem, és bánkódnék, ha erre nem figyeltem volna.

 

A kezét fülére tapasztó kislányt a búzatáblában nem lehet kitalálni, szerintem. Az pont úgy kellett, hogy legyen.

 

Igen, de nem könnyű emlékezni sem. Hogy az eredmény maga a valóság volna? Ugyan.
 
Úgy mesélsz, hogy egyik kezed ujjai közt egy reális, másikban egy virtuális (többnyire filozofikus árnyalatú) szál, s azokat összesodrod az elejétől a végéig. Az egyik itt van, a másikat hozzá kell gondolni.
 
Az érdekelne, hogy mi van a kettő között. Mit gondolsz, mi van?

 

A könyvben illusztrációk is vannak, Láng Orsolya rajzai. Ritka élmény a magyar (nyelvű) könyvkiadásban: úgy illeszkednek S. Zs. történeteihez, hogy közben hozzáteszi a sajátjait.

 

Orsit olyan ötéves kora óta ismerem. Persze, ötévesen könnyű hihetetlenül eredeti és szuverén személyiségnek lenni, de ő most, húszévesen is az. Amikor a kötet szerkesztője, Láng Zsolt, elmondta, hogy amolyan Verne Gyulásan illusztrált könyveket képzelt el – talán emlékszel, a képek alatt „a viharos szélben a kapitány...”, nehogy esetleg valaki másra gondoljon –, és tőlem kérdezte, kire bíznám az olvasó fantáziája megkötésének eme kényes feladatát, Orsit javasoltam. Amire, várható, jött az atyai ellenállás, de kötöttem az ebet a karóhoz, ha kell, odaírhatjuk, hogy én kértem. Győztem, és Orsi játékos világa ráragyogott a könyvre.

 

Az Erdei politika publicisztikái faltól falig érnek, nincsen bennük üresen hagyott hely. Vagy ahol van, az jelent valamit. Akár egy számtanpéldában vagy partitúrában. „Precízek” – hogy Visky András idevonatkozó szavát idézzem. Az az ember érzése, hogy nem tud semmi sunyiság elrejtőzni a tekinteted elől.

 

Dehogynem, abszolút hülyén jóhiszemű vagyok, mindig át is vernek, csak utána annyi, hogy érzékelem, mi történt. És akkor keresgélni kezdem a tágasabb összefüggéseket, társadalmi mechanizmusokat, átverési technikákat – na, ilyesmiből lesz a publicisztika.

 

 
A kötetben szereplő írások hol jelentek meg korábban?

 

Az utolsó szöveg például a Pas de deux címmel, a 2004. december 6-i népünnepély alkalmából a kolozsvári Tranzit-házban tartott Éneklő borz hangos folyóirat estjén. Aztán volt néhány az A hét című, akkoriban új és izgalmas hetilapban (hátha újjáéled), és a legutóbbiak, mint például a Magyar Gárda nyári táborozása, a transindex.ro-n egy Nervous System sorozatban.

 

Kolozsváron élsz, de gyakran jársz azért Budapesten. Látsz jelentős különbséget a politikai, közéleti szédelgések között?

 

Sajnos nem.

Zelki János

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.