hirdetés

Tervek és kudarcok: egy félbehagyott regény a Nyugatban

Móricz Zsigmond: Kamaszok (1)

2009. március 14.
Móricz kamasz-hősének, Kesserű Lajoskának [...] még messze van az érettségi, [...] az apjáról benne felépített [...] idealizált képet pedig leginkább az töri benne össze, hogy rájön, apja ugyanúgy a nemi vágyai által vezérelt férfi még, mint amilyen ő éppen lenni kezd. - Szilágyi Zsófia írása.
hirdetés

A Kamaszok éppen a befejezetlenségének köszönhetően ragadta meg azt az átmeneti korszakot, ami a kamaszregények terrénuma. Ahogy Horváth Csaba írja: „A kamasz fogalma [...] nem életkori, hanem elsősorban társadalmi-kulturális kritériumok alapján alakult ki. A szó az európai nyelvekben már nyelvtani alakjával is egy befejezetlen folyamatot jelöl. A kamasz szó az európai nyelvek többségében a latin alere (’felnőni’) szóban találja meg a gyökerét. Az ebből származó adolscere jelentése ’felnőni, növekedni’, s a szó angol, francia vagy olasz nyelvben előforduló variációja ennek az igének a jelen idejű melléknévi igeneve. A kamaszkor «az az életszakasz, amely a biológiai és a társadalmi érettség között helyezkedik el.»”(2) Móricz kamasz-hősének, Kesserű Lajoskának (ebben a regényben ugyanis így hívják Nyilas Misit), még messze van az érettségi, amely majd belépteti őt a felnőttek világába, vagyis szentesíti társadalmi érettségét, de a fiú már nem egyszerűen küzd a rátörő nemi vággyal, hanem azon a kiábránduláson is keresztülmegy, amelynek során az apjáról benne felépített ideálkép széttörik. Az idealizált képet pedig leginkább az töri benne össze, hogy rájön, apja ugyanúgy a nemi vágyai által vezérelt férfi még, mint amilyen ő éppen lenni kezd. A Kamaszok cím így mindkettejükre vonatkozhat, legalább annyira a kollégája vonzó feleségébe végzetesen beleszerető, hatgyerekes, házasságban élő Kesserü professzorra, mint fiára, a tizenöt éves Lajoskára. Kettejük hasonlósága a leggyötrőbb felismerés Lajoska számára: „És most, ahogy meghallja a felzendülő éneket, az ő szívét is elfogja valami édesség, a hasa felé, le, valami lágy, vinnyogó öröm fut le s azt hiszi a tüdeje ki fog dagadni, olyan gyönge s elbágyadt és sóvárgó lesz… / Még felvillan benne valami búbánat, amely rögtön haraggá lesz: ő igen, mert ő fiatal, ő még csak fiú…de az édesapja?!…akinek hat gyereke van?…s olyan szép nagy feje, széles válla, tekintélye, mint egy hegy…jó isten, csak nem érez ő is ilyen utálatos nyálas vágyakozást…”(3) Az alakuló regényben megfigyelhetjük, hogy Móricz eredeti szándékai a regény írása közben is változni látszanak: gyermekkori önmagának regénybe írása mintha háttérbe szorult volna a regényírás idején őt gyötrő kérdések hatására, és ezzel összefüggésben átkerült a hangsúly Lajoska gyötrődéseiről az apa vergődésére. Móricz a vágyak világa felé tartó Lajoskát írva épp azzal az átmenettel küzdött, ami őt kivezetné az Erósz meghatározta létből. Amikor Magoss Olga levélben visszautasította a házassági ajánlatát, akkor írta neki Móricz a következőt: „Remélem, hogy elviharzott a neheze: az öregkor talán Eros nélküli.”(4) (Itt, persze, ismét eltűnődhetnénk a tervek és kudarcok kérdésén: az „öreg” Móricz életében ezek után a Simonyi Máriával kötött házasság, majd a Csibével folytatott viszony következett...)
 Számomra kérdéses, Móricz mit kezdett volna a Kamaszokkal, ha zaklatott élete, majd az újabb és újabb témák csábítása nem akadályozza meg a regény a kor irodalmi normái szerinti lezárásában. Hiszen egyfelől megmutatta a kamaszlét legfontosabb gyötrelmeit ebben a „torzóban” is, ráadásul a kamaszságot az apára és fiára egyaránt vonatkoztatva a szó jelentését is kitágította. Másfelől viszont, miközben a lezáratlanságra, a regényforma felbontására különösen érzékeny volt, éppen a sehová sem tartó (hiszen a regényben kimerevített időszakként megképződő) kamaszkor lehetett neki idegen. A paraszti kultúrában ugyanis, amely, bármennyire nem emlegethetjük mai tudásunk szerint már parasztíróként, Móricz számára mégis látásmódját meghatározó alapot adott, a kamaszkor voltaképpen ismeretlen, csak az iskoláztatással megjelenő fogalom. (Nem véletlen, hogy a korszak magyar „kamaszregényekként” is felfogható alkotásai, Máraitól a Zendülők vagy Szerb Antaltól az Utas és holdvilág a polgári világ a parasztitól egészen eltérő tapasztalatából kiindulva íródtak meg.) A paraszti világban a biológiai és a társadalmi érettség közt időbeli „szakadék” szinte alig van, s az átmenetiség tapasztalatával Móricz maga aligha rendelkezett, hiszen éppen a gyermeklétből a felnőttségbe való közvetlen átlépését hangsúlyozta, például egy Magoss Olgának írt levelében is: „Én tizenkét éves korom óta magam tartom el magamat, s állandóan gyötör a szüleimmel szemben érzett kritika, mert ők nem éltek olyan bölcs életet, amilyet én vártam tőlük.”(5) A személyes megtapasztalás hiánya hozzájárulhatott ahhoz, hogy Móricz úgy érezhette, a Kamaszok így is egész, vagy, másképpen: arra jöhetett rá talán, hogy nem tud a kamaszokról többet mondani annál, mint amennyit a regény első részében írt meg.
A Kamaszok zárlata így, a kényszerű vágás következtében lett igazán erős. A regénytöredék végén ugyanis Kesserü professzor Noéhoz hasonlíttatik: „Ingerülten, bal kezével intett neki, hogy menjen el. Ahogy Noé befedezte magát a gyermeke előtt. – És most vége az életemnek – mondta magában, s elmosolyodott, mint az üdvözültek.”(6) Ha nem tudnánk a lezáratlanságról, egésznek érezhetnénk a művet: a vég került a zárlatba, olyan módon, hogy sem a regény indításakor főhősnek gondolható Kesserű Lajoska, sem Kesserű professzor nem halt meg. Ez a vég ugyanakkor, amely meghagyja a kamaszkort a maga lebegésében, mégis a teljes kiábrándulást mutatja meg: Kesserü Lajoska itt apját nemcsak az ösztönei és nemi vágyai által vezérelt férfiként látja meg, de részegen, hányás közben: „De alig feküdt pár percig, fel kellett ugrania, s kirohant. Alig bírt az ajtón kiesni, már megindult, mint a lavina, benne a bor, és okádott. // Mikor javában szenvedett és szégyellte magát, felismerte a sötétben a fiát, aki reszketve, egy ingben, mezítláb állt előtte.”(7)
Bár Kesserü Kálmán mondja azt, vége az életemnek, de ugyanígy vége van Lajoska gyermekkorának is, amit az apáért rajongás határozott meg: itt ismét oda jutunk el, hogy a Kamaszok cím egyként jelölheti az apát és a fiút. Ráadásul Móricz ebben a zárójelenetben egy bibliai történetet tesz a kamaszfiú és az apa története mögé – Kesserü Kálmán ahhoz a szőlőtermelő Noéhoz válik hasonlatossá, akit ugyancsak a fia látott meg meztelenül: „Noé pedig földmívelő kezde lenni, és szőlőt ültete. És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén. Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ő atyjának mezítelenségét, és hírűl adá künnlevő két testvérének Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.”(8) A Kamaszok befejezetlenségének többértelműségét, ha másképpen fogalmazok, a regény mai érvényességét pedig az is megmutatja, hogy a Noénál olvasható parancs, amelyet Noé legkisebb fia megsért, a a Móriczhoz a testiség irodalomba emelésén keresztül határozottan kapcsolódó Nádas Péter(9) Egy családregény vége című művében íródik újra. Itt mondja az elbeszélő kisfiú a következőt: „A nagypapa azt mondta, a törvény értelmében senki ne lássa apjának az ágyékát fedetlenül.”(10) A Kamaszok befejezetlensége tehát messze több filológiai ténynél, a Nyugat történetének egyik kudarcos vállalkozásának jelénél: a regénytöredék talán éppen lezáratlansága miatt lett sokféleképpen olvasható, izgalmas alkotás.

----------------

Jegyzetek:
1: Előadásként elhangzott Szombathelyen, 2008. november 7-én, a „Nyugattal a helyzet...” konferencián, a teljes tanulmány egy könyvheti tanulmánykötetben jelenik majd meg.
2: HORVÁTH Csaba, A kamaszkor regénye, a regény kamaszkora = A regény nyelvei. Tanulmányok, szerk. KOVÁCS Árpád, Budapest, Argumentum, 2005, 58-59. A belső idézet forrása: H. BLOCH – A. NIEDERHOFFER, Les bandes d’adolescent, Payot, 1963, 35.
3: MÓRICZ Zsigmond, Légy jó mindhalálig, Kamaszok, Forr a bor, Budapest, Gabo, 2007, 243-244.
4: A levél keltezése 1925. november 20., ld.: Móricz Zsigmond és Magoss Olga levelezése, sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta RÁDICS Károly, Budapest, Püski, 1995, 51.
5: Móricz Zsigmond és Magoss Olga levelezése... 76.
6: MÓRICZ i. m. 268.
7: MÓRICZ i. m. 268.
8: Mózes 9. 20-23., Károli Gáspár fordítása
9: erről ld: SZILÁGYI Zsófia, Mélységek és nyomjelek (Nádas Péter és Móricz Zsigmond) = Sz. Zs., A továbbélő Móricz, Pozsony, Kalligram, 2008, 209-228.
10: NÁDAS Péter, Egy családregény vége, Pécs, Jelenkor, 1993, 97.

Szilágyi Zsófia

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.