Tíz éves a DIA
A Digitális Irodalmi Akadémia meújult az évfordulóra
A Digitális Irodalmi Akadémia fennállásának tizedik évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban ünnepi közgyűlést tartottak, ahol a születésnap alkalmából felelevenített emlékek, a megalakulás körüli nehézségek, majd az Akadémia sikereinek összefoglalása mellett két új tagot is választottak.
- 2008. június 5.
A Digitális Irodalmi Akadémiatagjai közé élő, kortárs és posztumusz magyar írók kerülhetnek, akiknek teljes életművét az akadémia vállalása szerint digitalizálttá teszik, ezzel az interneten elérhetőek lesznek szinte publikálásukkal egy időben. Tíz évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre a DIA, hogy a magyar irodalom legnagyobbjait államilag is támogassák, valamint létrejöhessen egy korszerű irodalmi portál. A PIM szakértői gárdája biztosítja, hogy a művek kritikai jellegűen kerülhetnek fel a honlapra. Ez volt az első honlap, amely a kortárs magyar irodalomnak legátfogóbb képét adta. A művek folyamatosan digitalizálódnak, ma már teljes életművekkel rendelkeznek. Az akadémiának hatvankilenc élő és posztumusz tagja van, ám a harmimcnyolc induló tagból tizenhárman sajnos már nincsenek köztünk.
A szerdai közgyűlésen két új tagot választottak: Ottlik Géza posztumusz lett a DIA tagja. Ottlik DIA-tagsága azért is örömteli dolog, mert az Ottlik- hagyaték jelentős része az archívumban van, így műveinek digitalizálása is könnyen megtörténhet. Az DIA élő új tagja pedig Kovács András Ferenc lett.
Rónai Iván, a Művelődésügyi Minisztérium képviseletében örömmel említette meg, hogy a DIA működésének jövője immáron két éve biztosítva van, mivel két éve a költségvetés része; a PIM elemi költségvetésébe tartozik a DIA is.
A DIA oylan dolgot valósít meg, amely a világon szinte teljesen egyedülálló, mivel a világon sehol sincs olyan, hogy élő írók teljes életművei elérhetőek lennének a neten, és szinte a publikációval egy időben kerülnek fel, ami pedig még ennél is még fontosabb, hogy ezek as szövegek legálisan le is tölthetők.
Radics Péter, a DIA szakmai igazgatója az akadémia megújult honlapját bemutatva elmondta, hogy bár a honlap még fejlesztés alatt áll, de így is látható, hogy mennyit fejlődtek az előző honlaphoz képest. A fejlesztés előtt körülbelül 730 szöveg volt elérhető, most 1045 szöveg olvasható a DIA-n, de az adatbázis még messze nem teljes. Több szöveg mellett olvasható, hogy a szöveg még szakértői jóváhagyásra vár, ám ez semmilyen minőségi hibát nem jelent, csupán az anyagi források alacsonyságát mutatja, mivel nem volt még pénz a szakértői vizsgálatra. Sok esetben a DIA-n található szövegek technikailag jobb minőségűek, mint a nyomtatott változat. A sajtóhibákat például mind sikerült eltüntetniük az online változatban. Az olvasást nagyban segíti a nyomtatott változat oldalszámainak bal gördülő sávban való feltüntetése, ez főleg az idézések használatát könnyítheti meg.
A DIA szerkesztőinek tervei között szerepel, hogy az életművek nehezen fellelhető darabjait is digitalizálhassák, remélik hamarosan felkerülnek a műfordítások, a kötetben eddig meg nem jelent írások, vagy a folyóiratokban megjelent szövegek is. Az informatikai fejlesztések között szerepel a könyvjelző és a saját könyvespolc funkciók beépítése is az oldalba. A tartalmi megújulás továbbá abban lesz mérhető, hogy havonta egy DIA-taggal készült interjú is olvasható lesz az oldalon, valamint remélik, hogy egy év múlva még több új taggal bővül a Digitális Irodalmi Akadémia.
A Digitális Irodalmi Akadémia honlapja a következő címeken érhető el: www.dia.pim.hu és www.irodalmiakademia.hu
Hozzászólás