hirdetés

Tomaji Attila versei

2010. június 3.
Írogatsz még? sorozatunkban Tomaji Attila válaszolt kérdéseinkre, az interjúhoz kapcsolódóan.
hirdetés

Mielőtt
 
When you are old and grey and full of sleep
(W. B. Yeats)


Ha majd ősz leszel és öreg, és lehúz a vastag álom
a tél holdfehér tájain rajzó hűvös árnyak közé:
változó arcod lassú bánatát, mely már a tüköré,
szépnek alig, csak ijesztően talányosnak találod.

Ha majd hajók jönnek, vitorlák, kényszerítve, mert röpül
a sárga szél, s a gyors dagály is elindult feléd: szétnézel
utolszor a tenger kimerült tükrén, s szemed megörül,
felismerve a hasonlót, felszínén az izgatott mélynek.

Ha majd megárad benned is a régmúlt, ahogy keserű
fűszállal szádban fekszel a meleg kövek közt, hol boldogan
futottál egykor, mert várt a messzi nyíltvíz, az őserő:
hullni kezd a könnyű édes zápor és elmossa nyomodat.

Ha majd a szökött szerelmet, bár keresed, nem találod,
és a kéz, mi nyúl feléd, hideg, mint megvakult tüköré:
hajtsd le ősz öreg fejed a némán széttárt szárnyak közé,
s mondd ki szép neved, mielőtt lehúzna a vastag álom.


Épp úgy

Szépek Zebegény utcáin a szántásarcú öregek,
Az a néhány botladozó, ki még itt-maradt.
Örülnek fodros víznek, langyos napnak,
S álldogálnak, mint távolodó ég alatt a hegyek.

Álldogálnak estefelé a kocsma előtt,
Utolsó pohár a kézben, szájuk kicsit remeg.
Hamar átjárja az alkohol gyönge testüket,
Nem jut több húsra, kenyér van s tavalyi befőtt.

Nem jut eszükbe zeneszó, tánc, az a régi szerelem,
Ahogy feküdtek a parton, öleltek falombok alatt.
Nincs meg az íze már annak a letűnt nyárnak,
Elúszott a hosszú vízzel, lehullott lágy levele.

Elúszott az ég is, makacs felhői sötétbe vesznek,
Kihunynak a színek, elmosódnak a vitorlák.
Pár szál cigaretta maradt, könnyű bor s a pohár,
És semmi más, csak szív körüli tompa neszek.

És elcsoszognak. Elhívják az apákat a fák.
Sárba merült testükön átszaladnak a gyökerek.
S mint megunt játékot a sírok közt játszó gyerekek,
Épp úgy ejti ki tenyeréből őket a világ –

 
Pompás tájai az éjnek

                                           „vannak vidékek legbelül”
                                            (Kányádi Sándor)

És mert a centrum gyönge kifakult s széthullt
S mikor emlékeznél az édes fényre hajnalonta
Tanácstalan halottak ülnek forró mellkasodra
S kéznyújtásnyira közelít sziszegve a régmúlt

És mert szörnyeket ringat az éjszaka kőbölcsője
Akiket fölneveltél akiket szavaiddal itattál
Fölmondják amit megtanultak de mit kiraktál
Beérni a fényre már elfut előled nyöszörögve

És mert nem születik többé újra a fehér szarvú
Patája nem koppan kőre házunk kopott küszöbére
Nem vet árnyékot papírodra elűzött kecses lénye
S ösvényt sem mutat többé a ragyogó szavú             

És mert ki hétszer lehetett is a földön boldog
Ölbe esett kézzel csak nézi némán a sújtott tájat
Ez otthonául fogadott meggyötört puszta tárgyat
Nézi értetlen mint százszor kifosztott sarki boltot

És mert kitapinthatók a szenvedés kuszált csomói
S a fogak oly hangosan őrlik a maradék szavakat
Hogy nem érted mit üzennek – csak roppannak
Mint kettétört mutatók a fogyó évek számolói

És mert hiába futnál messze végig a parton
Kiűzhetetlen mellkasod vörös édenéből a szív
Összes félrevert ütését magaddal kell hogy vidd
Hisz abbahagyhatatlan ez a tébolyult maratón

Ezért

El kell menni oda hol fehér fátyol a reggel
S az este víz felől jövő surrogó szárnycsattogás
Hol a kimondhatatlant eltáncolják helyetted
S a napközben sötét-tiszta forró csobogás

Oda hol elidőzhetsz árnyékkal és árnyakkal
Hol szavad ha hull is tömör aranyból érem
Hol találkozhatni félni merész bátrakkal
S hulladékból kastélyt rakni nem érdem

Oda hol mosolyog s hosszan táncol a hullám
S a hold nem az éjszaka félbetört kagylója
Hol halállal telt az élet élettel a halál
S egy szép szót súg a visszhang füledre tapadva

Oda hol hosszan fut s magasba tör a kék sövény
És kisimulnak az árkok a kegyetlen kontrasztok
Mert vannak vidékek hol szabaddá tesz a törvény
S mondhatod: homállyal vakító fénnyel egy vagyok

Mert vannak vidékek legbelül pompás tájai az éjnek
Azt kell lassan beutazni       Ott énekelhet még a lélek –

 

Tomaji Attila

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.