hirdetés

Belátható labirintus

Tomi Kinnunen: Négyes út, 2017, L'Harmattan, ford. Huotari Dóra

2018. január 19.

Persze a mottót nem feltétlenül kell ráolvasni a poétikai szerkezetre, ugyanis a több mint száz évet egybefogó mozaikos családregényben a négyes út mellett két ház is felépül. Az első horizontálisan terebélyesedik, melyet Maria, a bábaasszony építtetett a XX. század elején. – Tommi Kinnunen Négyes út című regényéról Modor Bálint írt kritikát.

hirdetés

Igencsak sok úton lehet közelíteni Tommi Kinnunen – most már magyarul is olvasható – első regénye felé. Mondjuk az ajánlás felől: „A háznak, melynek szobáiban számos történet lakik” –, mert a roppantul tudatosan szerkesztett Négyesút finomra csiszolt történetei, apró, mozaikos jelenetei úgy nyílnak egymásra, mint egy ház különböző szobái, és úgy magyarázzák egymást, létrehozva a különböző típusú kapcsolatok bonyolult labirintusát, mint ahogy a házban élők tevékenykedéseikkel összekapcsolják az egymásba nyíló szobák elkülönülő tereit. Éppen ezért a Négyesút olvasása után mondhatnánk az elbeszélővel: „A történeteknek tulajdonképpen nem volt se elejük, se végük, és nem álltak össze igazi elbeszéléssé. Mindegyiket el kellett volna mesélni korábban többször, valamit elfelejteni belőlük és valamit hozzájuk fűzni egy másik történetből, hogy megfelelő ívet alkossanak. ”(131. o.) – ha nem törekedne arra leginkább a kiszámított regényzárlatban, és így éppenséggel kiszámíthatóan, hogy a titkokkal átjárt szőttese mégis megfelelő ívet alkosson a bombasztikus befejezéssel.

Persze a mottót nem feltétlenül kell ráolvasni a poétikai szerkezetre, ugyanis a több mint száz évet egybefogó mozaikos családregényben a négyes út mellett két ház is felépül. Az első horizontálisan terebélyesedik, melyet Maria, a bábaasszony építtetett a XX. század elején. Ezt a házat égetik fel az úgynevezett Folytatólagos háborúban. A vertikálisan terebélyesedő másodikat a háborúból visszatérő sógora és a bába fényképész lánya építi fel, az első helyén. Ez a második ház, mely bár őrzi az előző ház történeteit, de – a fiatalkori emancipatórikus törekvéseit megkeseredett konzervativizmusra cserélő öregedő fényképész legnagyobb szomorúságára – folyamatosan átalakulásokon megy keresztül. Így lesz a második ház a cserélődő tárgyaival egyszerre a múló idő és az egyáltalán nem problémamentes modernizáció médiuma.

Vagy akár közelíthetünk a cím felől, mely nemcsak a falusi ház(ak)hoz közeli kereszteződésére, hanem a regény négy nagyobb, egymást magyarázó részére is utal. Az első részben Maria a lányát, Lahját egyedül nevelő büszke, önálló bábasszony történetét olvashatjuk, a második a fotográfus Lahjáé, aki bár első gyermeke után egyedül marad, mégis az anyai modelljével szemben megházasodik Onnival. A harmadik történet Lahja és Onni legfiatalabb gyermekének, Johannesnek a feleségéé, Kaarináé, aki férjével és sorban születő gyermekeivel a szintén az egyre inkább megkeseredő anyósa házában éli le életét. A negyedik pedig a háborús hős, a kiváló apa és a homoszexualitásával küzdő Onnié. Négyőjük történetének összefonódó mozaikjain keresztül (megannyi kereszteződés!) ismerhetjük meg nemcsak egy család négy generációjának, hanem egy meg nem nevezett észak-finnországi falunak az életét.

De akár közelíthetünk a szerzői intés felől is: „Vésd az eszedbe (Ne törődj vele, ne mutasd ki, ne reagálj!)” Mert mindegyik szereplő olyan titkok birtokosa, melyet sem megosztani, sem kibeszélni, és így földolgozni sem tud. Az egymással való érintkezéseik során, talán Mariát leszámítva, gyakran megsebzik, felhorzsolják egymást. Ezeknek a sebeknek a kibeszélése ez a könyv. Kinnunen bár a fikción belül úgy mutatja be, hogy a nagyobb sebek nem kibeszélhetők, és meg sem gyógyíthatók, mégis éppen a fikciós kibeszélés és a fikcióban ábrázolt emancipációs és modernizációs motívumok mentén mintha azt sugallná, hogy lehetnek a sebek az adott életkörülmények között bármennyire is súlyosak, gyógyíthatatlannak tetszők, de egy-két generációval később, éppen a modernizációs folyamatok miatt elbeszélhetővé és végtére is meggyógyíthatóvá vállnak.

Végül közelíthetnénk a minden nagyobb fejezethez tartozó, különböző eskük szövegéből vett mottók felől, melyek kijelölik a szereplők legfőbb problémáit, vagy az erősen metaforizált címek felől, de ettől most eltekinthetünk, így is kicsit talán túlzsúfolja a szöveg terebélyesedő labirintusát a sok mottó, ajánlás, alcím, metaforizált fejezetcím idegen teste.

Érdemesebb közelebb lépni a szöveg finom szerkezetéhez, melyek az időnként bravúrosan kidolgozott, apró jelenetekben érhetők tetten. Különösen azokban a fejezetekben, ahol különböző szövegek egymásra montírozásával, mondhatnánk filmes kifejezéssel, párhuzamos montázstechnikával teremt feszültséget. Például rögtön a keretet adó első, Lahja haláltusáját Onni szökésével egybemontírozó fejezetben, vagy gondolhatunk Maria első bábáskodását a bábaesküvel összecsúsztató fejezetre, de akár mondhatnánk Maria temetését Onni felől elmesélő fejezetet is, ahol a Lahja által választott komor, az anyja természetéhez nem is passzoló zsoltár szavai szaggatják az elbeszélés menetét. Ezekben a fejezetekben lehet leginkább érezni, hogy Kinnunen milyen kiváló arányérzékkel teremt feszültséget és az információkat milyen ügyesen adagolja. Nagy kár, hogy nem bírta ki, hogy a lappangó titkok egyikét ne fedje fel az utolsó fejezetben, megadva mindenre kíváncsi olvasójának azt az illúziót, hogy végig finoman épített labirintusa átláthatóvá vált.

Tomi Kinnunen: Négyes út, 2017, L'Harmattan, ford. Huotari Dóra

Modor Bálint

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.