hirdetés

Tompa Andrea Békés Pál-díjas

2013. március 23.

Március 22-én a Budapest Jazz Klubban első ízben adták át a Békés Pál-díjat, melyet 2013-ban Tompa Andreának ítélt a Békés Pál Civil Társaság szakmai kuratóriuma: Závada Pál, Merényi Ágnes és Reményi József Tamás. Reményi József Tamás laudációját olvashatják.

hirdetés

A 2013 januárjában megalakult Békés Pál Civil Társaság úgy határozott, hogy az író végakaratához híven díjat alapít, azt róla nevezi el, és évenként ítéli oda.
Békés Pál maga is hitt abban, hogy a történetek az emberiség legősibb és legféltettebb kincsei, ezért az alapítók szándéka szerint a díjat olyan szerző kaphatja meg, aki különösen értékes prózai művel hívja föl magára a figyelmet.
A Békés Pál-díjat a Társaság szakmai kuratóriuma – Závada Pál, Merényi Ágnes és Reményi József Tamás – első ízben Tompa Andreának ítélte, aki szépíróként 2010-ben mutatkozott be A hóhér háza című regényével, s a napokban jelentkezik Fejtől s lábtól című új kötetével. A kuratórium indoklása szerint a két regényben a szerző érzékletesen megrajzolt sorsok köré idézi meg Közép-Európa - s centrumában Kolozsvár – huszadik századi históriáját, miközben a történetmondás hagyományát megújítva teremti meg a családregény műfajának egyéni változatát is.
Az ünnepi délutánon Závada Pál emlékezett meg a néhány éve elhunyt kitűnő pályatársról, a több műfajban jelentős életművet hátrahagyó íróról, a magyar irodalmi élet színes, ügyszerető egyéniségéről, majd a két kurátortárs a díjazott érdemeit méltatta. 

Tompa Andrea Békés Pál-díjához

A jó színháznak kezére játszik a történelem, még azzal is, hogy rendre elpusztítja. Az 1987-es kolozsvári Hamlet előadásaiból sorra maradtak el a színészek, letiltották őket vagy el is vándoroltak már, de a rendezés – írja első regényében Tompa Andrea – „az állandó szerepcseréktől folyton megújult, mintha valakik megátalkodottan életben akarnák tartani a véget nem érő, halottaiból is feltámadni képes előadást”. Annak a Hamletnek végül Fortinbrasa sem maradt, monológját Guildenstern, az áruló hangján hallhatta a közönség – „amilyen kényszerű, olyan okos szerepösszevonással” egy kilátástalan, hírnök nélküli világban.

Fotó: eMasa

Amikor történetében Tompa Andrea ehhez a pillanathoz ér, az abszurditás és rettenet közegében is valahogy megkapaszkodó szellem foglalkoztatja. S ekkor a századvégi Kolozsvárról átvált a századelejire, Janovics Jenő legendás színházában és rendezésében az 1919-es Hamletre, amelyből a román hatóságok frissiben kicenzúrázták Fortinbrast, ezt a nyilvánvalóan ellenséges propagátort. Még csak guildensterni egérút sincs, tiszta ügy. De ebben a történelmi rímben benne van egy újabb regény csírája: meg lehet , meg kell írni a ’87-es spirituális erő maradékának előzményeit és magyarázatát, a semmi máshoz nem hasonlítható erdélyi polgárság, az erdélyi urbanitás gazdag, sokszínű hagyományaival. Így született meg, Fejtől s lábtól címmel két orvos párhuzamos életrajza. Míg az első könyv, A hóhér háza egy magányos leány huszadik századvégi bildungsromanja, addig az új regény egy magányos férfi és egy magányos leány különös kettősét rajzolja meg száz évvel előbb. Felváltva beszélnek hozzánk: a Brassó közeli aljegyző fia és az enyedi zsidó kereskedő lánya.
Kolozsvár olvasztó tégelyében. Igen, lehetne e könyv romantikus példázat, de nem az. Hőseink első találkozásának emlékét kiradírozza az összeomlás, az új időszámításban mellékesen, véletlenszerűen sodródnak megint, mintegy először, egymás mellé. Az igazi nagy, szenvedélyes találkozás a tudásra és hasznos működésre szomjas lelkeké Kolozsvárral, a polgári Erdély kultúrájával, szellemi potenciáljával, a fejlődés igézetével. És ennek sodró energiáiból az országos traumák után is marad muníció.
Egy szinte ismeretlen nyelven megszólaló regényt olvasunk, amelynek szerzője nem az almáriumban kutatja a családi múltat, hanem korabeli hírlapokban, színlapokban, tudományos értekezésekben, sebészek esetleírásaiban, fürdőorvosok tervezeteiben. Ezekben találja meg a válaszokat legszemélyesebb kérdéseire. Ha művelődéstörténész volnék, hangsúlyoznám, hogy Tompa Andrea hézagpótló munkát írt. Irodalmárként, a regény elbűvölt olvasójaként azonban az érett elbeszélőt, a poézisra fogékony megfigyelőt látom, aki fordított optikával dolgozik: nem egy mikrovilág nagyjeleneteit írja, hanem a történelem teátralitását fordítja le a napi teendők gesztusaira.
Tompa Andrea két műben a magyar irodalom női alakjainak, ha tetszik, női szemléletének új vonásaival szolgál. De nem programszerűen teszi ezt, s nem a nemek szétrajzolásával. A Fejtől s lábtól még fiatal hősnője így beszél: „Alig is vettem észre, s már meg is öregedtem, nem szültem, nem éltem, nem öleltem semmit. Őrült sebességgel rohant keresztül mirajtunk az idő…” Leendő társa ugyanakkor egy orfeumi táncosnővel van elfoglalva, mint mondja: „ilyen gyönyörű vakbélgyulladást nem láttam még”, „ezen az igen szép női testen öröm volt dolgozni”. Sebészi pontosságú jelenet a katasztrófák színpadán.

Reményi József Tamás

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.