hirdetés

Tönkő Vera: Néha elég csak türelmesen kivárni, amíg mások hibáznak

2017. augusztus 4.

A negyvenes, kétgyerekes politikus, Birgitte Nyborg egy téli hajnalon hazamegy, piros kabátjában lehuppan a kanapéra a férje mellé, rámosolyog és bejelenti: Azt akarják, hogy én legyek a miniszterelnök. – Tönkő Vera a dán Borgen című sorozatról írt. Ördög a részletekben.

hirdetés

„Ha igazán próbára akarjuk tenni egy ember jellemét, adjunk neki hatalmat."
Abraham Lincoln

 

Mindenki eljátszik a gondolattal, mihez kezdene, ha hatalma lenne. De a hatalom csak keveseknek adatik meg. A három évados Borgen (2010-2013) főszereplőjének megadatott. Egy ötmilliós nemzet, Dánia miniszterelnöke lesz, egy olyan klubnak a tagja, melynek rajta kívül csak 192 tagja van a világon. Ha ő telefonál, felveszik a kagylót. Kell ennél több? A kérdés csak az, mihez kezd ezzel a hatalommal? Meg tud-e maradni politikusként is annak, akinek hiszi magát?

A negyvenes, kétgyerekes politikus, Birgitte Nyborg (Sidse Babett Knudsen) egy téli hajnalon hazamegy, piros kabátjában lehuppan a kanapéra a férje mellé, rámosolyog és bejelenti: Azt akarják, hogy én legyek a miniszterelnök. A jóképű, támogató, kedves és sikeres üzletember, Philip (Mikael Birkkjær) gratulál, de a jó ég tudja, mi jár közben a fejében. Mindkettejüket váratlanul éri a kialakult helyzet. Birgitte a viszonylag kevés mandátummal rendelkező Mérsékelt Párt elnökeként lesz miniszterelnök, szinte véletlenül, a két nagy történelmi párt rossz taktikázásának következményeként. Mihez kezdenek? Philipnek most járna le az öt éve a gyerekek mellett. Úgy állapodtak meg, hogy 5-5 évet áldoznak a karrierjükből a gyerekekre, hogy fizetett segítség nélkül küzdjenek a hétköznapok soha véget nem érő kihívásaival.


A Borgen (a cím a Christiansborg kastélyra utal, amelyben a három dán hatalmi ág – miniszterelnökség, parlament, legfelső bíróság – székel) alkotóját (Adam Price) leginkább az foglalkoztatja, hogyan válik az ideálpolitikából reálpolitika. Mikor döntünk jól, amikor a legjobbat vagy a legmegfelelőbbet választjuk? Mennyire terheli meg a családot az anya karrierje? Fel kell-e áldozni a szerelmet és a szexet a politika oltárán? Mi mindenért kell vezetőként felelősséget vállalni? Mindig az ésszerű kompromisszumra kell-e törekedni? Megéri-e a munka a személyes önfeláldozást, a család széthullását, a válást, a gyerek pánikbetegségét? És hogyan tovább egy elvesztett, évekkel később pedig egy újra megnyert választás után?
Nem is tudom, melyik pillanatban szerettem Birgittét a legjobban. Amikor kimondja, hogy talán naivitás volt azt hinnie, hogy nem fog hazudni az első száz napban? Amikor felajánlja a férjének, hogy kedden és csütörtökön szexelhet a miniszterelnökkel? Amikor azt mondja, ő nemcsak azoknak a miniszterelnöke, akik rá szavaztak? Amikor rádöbben, hogy ha a hatalmat választja, nem maradnak barátai, tudnia kell mindenkinek nemet mondani vagy bárkit kirúgni? Amikor azt mondja, hogy akkor is lehetnénk jó politikusok, ha azok lennénk, akik vagyunk? Vagy amikor rádöbben, hogy néha olyasmit is meg kell tennünk, amit nem akarunk, és aláírja a válási papírokat?

Az biztos, hogy szinte kívülről tudom a filmben elhangzott összes politikai beszédet. Sőt, a kiadóba menet reggelenként heteken keresztül Kennedy beszédeit hallgattam, esténként pedig Churchill beszédeit olvastam. Aki a figyelmembe ajánlotta ezt a sorozatot, tudta, mennyire szeretem a jó beszédeket. A Borgenből szereztem tudomást arról, hogy Kennedy elnök szövegírója, Theodore Sorensen, dán származású volt. Állítólag ő írta a híres beiktatáson elhangzott beszédet is: „Amerikai polgártársaim, ne azt kérdezzétek, mit tehet az országotok értetek; azt kérdezzétek, mit tehettek ti az országotokért..." Ez a beszéd inspirálja a miniszterelnök médiatanácsadóját, beszédíróját, Kasper Juult (Pilou Asbæk) is – mert persze róluk: sajtómágusokról, újságírókról és politikai elemzőkről is szól a Borgen.


Engem mégis ez érintett meg a legjobban:

Azért, mert okos és személyes. Van benne józanság és pátosz. Együttérzést és figyelmet vált ki. Mint minden jó beszéd, egyszerre hat az értelemre, a zsigerekre és a szívre. De nemcsak ezért. Azért, mert miközben hallgattam, elszégyelltem magam. Hogy lehet, hogy mi nem tanultunk az iskolában Slachta Margitról? Miért nem hangzott vajon el egyetlenegyszer sem, hogy ő volt Magyarország első női országgyűlési képviselője? Miért nem vagyunk mindannyian büszkék rá?

Aztán ott vannak a mottók. Jobbnál jobbak. Azoktól, akik tudtak egy s mást a politikáról és a politikusokról. Macchiavelli. Winston Churchill. Lenin. Mao-Ce-tung. James Joyce. Szun-ce. Bertrand Russel. Johanssen V. Jensen. Shakespeare. Dante. Abraham Lincoln. Mindannyiukat olvasni kellene. Újra meg újra.

A Borgen az utóbbi évek egyik legjobb politikai sorozata. Tökéletes színészválasztás – aki szívesen látná viszont Sidse Babett Knudsent, annak ajánlom az 1864 című sorozatot –, kitűnő dialógusok, Koppenhága kevéssé ismert terei és zegzugai, a Christiansborg alagsora, ahol a titkos megbeszélések, lemondatások, intrikák és hátbadöfések zajlanak, és a valahogy mindent átható dán tisztaság, egyszerűség és következetesség. Sóvárogva figyeltem, hogy vannak még, akik tudják, hogyan működik a demokrácia.

Portréfotó: Kövesdi Réka

Tönkő Vera

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.