Miután mindenki csillapította szomját, elfoglalta a helyét, és Csaplár Vilmos is megérkezett, kiderült, hogy Szécsi Noémi Kommunista Monte Cristojáról és Csaplár Vilmos Igazságos Kádár Jánosáról lesz szó. Ez pillanatnyi zavart  okozott, tekintve, hogy a Nyitott Műhely honlapján a Hitler lányát ígérték, nem a Kádár Jánost. De, ha már a tomboló természeti erők nem tudták letörni az elszánt irodalomkedvelők kedvét, akkor ez a csöppnyi változás sem üthetett mély sebeket.

Kicsit akadozva indulunk a szatirikus hangnem nyomvonalán, ami ugyanúgy sajátja a 20. század vérzivataros éveit a vegetáriánus, hithű kommunista hentes, Sanyi életén keresztül bemutató Monte Cristo-történetnek, mint a kádári életút mitologikus ábrázolásának.  Hamar kialakul a gondolatütközés a két író között, amiből megtudhatjuk, hogy bár a magyar történelem leveti magáról a hősénekeket, kisszerűsége korántsem egyértelmű. Abban viszont egyetértenek, hogy a tragikus események humoros kezelése nem várt bonyodalmakat okozhat, akár egy író-olvasó találkozón is.
Szécsi Noémi mesél kicsit arról, hogy Monte Cristo történetét sorvezetőként használta az írás során, Csaplár Vilmos pedig beavat bennünket a címadás három lehetséges forgatókönyvébe: vagy megvan előre a cím vagy az írás során alakul ki vagy csak a regény megírása után születik... Esetében a második variáció volt a nyerő. A Mátyás király-mitológia és a politikai PR összejátszása mentén értelmezhető az ironikus címadás.

A mítosz személyessé  tétele kapcsán Szécsi Noémi családi legendáriumukba kalauzolja a jelen lévőket. Elmeséli, hogy kiskorában, a Békés-megyében történő kocsikázások során, kedvelt játéka volt, hogy felismerje azt az erdőt, amely Kádár elvtárs vadászterülete volt. A helyes megfejtést az apukája mindig elégedett sóhajjal nyugtázta.

Tamás Zsuzsa kérdéssel lendíti tovább a beszélgetést a személyes vonalon: a Kommunista Monte Cristoban megnevezett dédnagyapa és az Igazságos Kádár Jánosban feltűnő 11 éves Csaplár Vili vajon milyen szerzői akaratot teljesít? Teljes az egyetértés a szerzők között, hogy nem minden úgy igaz, ahogyan írva vagyon, sem Szécsi Noémi nem rendelkezik a megírt rokonnal, sem Csaplár nem ült abban a Chevrolet Impalában (bár ezt kétségkívül bánja), a nevezett rokoni szálak és azonosságok mindössze a történet közelebb hozását, a személyesség előségítését hivatottak szolgálni.

Szécsi Noémi révén szó esik a fordítások szerepéről is. Nyugat-Európa manapság kifejezetten nagy érdeklődést mutat a kelet-európaiak történelem-újragondolási törekvései iránt  (példa erre Dragomán György Fehér királyának sikere), s ez is közrejátszhat abban, hogy készül  már a fordítás a Kommunista Monte Cristoból olaszul és néhány más nyelven is.

Zárásként Budapest kap hideget-meleget. Csaplár Vilmos húgyszagú, depressziós városként jellemzi fiatalkora helyszínét, amiről azért idővel kiderült, hogy csodaszép épületeket rejt a mocsok alatt. Szécsi Noémi  pedig hangot ad aggodalmának, miszerint szentesi születésű emberként vajon joga van-e ítélkezni a fővárosról, amit egyébként hűtlen szeretőnek nevez, akinek nem lehet ellenállni, hiába hogy kiderül: mindenkivel folyton ezt csinálja, a csalfa.

Csaplár Vilmos még hozzáteszi, hogy végül is a történelmi regény sem más, mint személyes változatok sorozata, majd lassan szedelőzködni kezdünk. Az eső is elállt.