hirdetés

Totth Benedek Margó-díjas!

2015. október 10.

Totth Benedek Holtverseny című regénye kapta a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat, melyet idén első alkalommal adtak át a Margó Irodalmi Fesztivál különkiadásának záróprogramján, szombaton a Toldi Moziban. A Főváros külön elismerésben részesítette Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora című regényét.

hirdetés

A Margó-díjra 2014. január 1. és 2015. június 7. között megjelent könyvekkel lehetett pályázni. A zsűri első körben szeptember elején kiválasztotta a tíz legjobbat. Az esélyesek között hat nő és négy férfi szerző szerepelt, könyveik pedig hét különböző kiadó gondozásában jelentek meg. A jelöltek Bíró Zsófia, Kollár-Klemencz László, Babiczky Tibor, Láng Orsolya, Sára Júlia, Péntek Orsolya, Sirbik Attila, Papp-Zakor Ilka, Mán-Várhegyi Réka és Totth Benedek művei voltak. Október elejére megszületett aztán hármas, szűkített lista. A legjobbnak a zsűri döntése szerint Mán-Várhegyi Réka, Babiczky Tibor és Totth Benedek könyve bizonyult.

A zsűrit négyen alkották: Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke, Kollár Árpád, a Fiatal Írók Szövetsége elnöke, Péterfy Gergely, az Aegon-díj aktuális győztese, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál szervezője. 

Október 10-én, a Toldi moziban kihirdették a Margó-díj győztesét. 2015-ben az első Margó-díjat Totth Benedek nyerte el Holtverseny című könyvéért.


Totth Benedek debütáló regénye, a Holtverseny úgy vágta fejbe az egyszeri recenzenst, mint szobányi hülyegyereket a felismerés, hogy de igen, a pisztoly mégis töltve volt. Villámgyorsan a hét könyve lett nálunk, például azért mert a "nihil (...) talán még soha nem volt ilyen szórakoztató, ennek kulcsa pedig nem is annyira a sztori, mint inkább a nyelv. Totth Benedek egészen egyszerűen érzi, hogyan kell megszólaltatni hőseit. A Holtverseny kamaszai nem béna utánzatok, szövegeik alapján szembejöhetnének velünk bárhol az utcán. Káromkodásaikban, trágár kiszólásaikban még sincs semmi öncélúság, és szerencsére semmi rosszul értelmezett szépelgés sem. Az itt-ben és a most-ban élnek: ők már a Csillagok háborúján szocializálódtak, a kémiáról a Breaking Bad jut eszükbe, a kihalt belvárosról meg a Walking Dead". A könyvből film is készül, az írónak helye volt alegígéretesebb-listánkon; Totth Benedek a Margón elengedte a csilis vibrátort, ezenfelül pedig bebizonyította, hogy az akkus metszőollóval bizony nem csak bukszusokat lehet formára nyírni. (Totth Benedek: Holtverseny, Magvető Könyvkiadó, 2014, 248 oldal, 2990 Ft.)

“Egy bátor, sőt, inkább vakmerő, indulatos, szenvedélyes könyv. Az első oldalon beszállunk egy sportautóba, és, képletesen szólva az utolsó lapig ki se szállunk belőle. Olyan profi dramaturgiával veszi be Totth a történet kanyarulatait, hogy az ember csak ámul-bámul. Egy merő trip az egész, a szereplők sorsának gyorsaságával zakatolunk végig ezen a hátborzongató, horrorisztikus világon” - mondta az Aegon-díjas Péterfy Gergely laudációjában.

Totth Benedek műfordító, a Holtverseny az első regénye, ami 2014 év egyik legnagyobb könyves meglepetése volt. Hősei légüres térben, társadalmi vákuumban lebegő tizenévesek, akik csak néhány órára találnak fogódzót egymásban, és ahhoz, hogy tovább sodródjanak, időről időre nagyot kell rúgniuk a másikba. A könyvből várhatóan film is készül.

Totth Benedek 1977-ben született Kaposváron. Neves műfordító, többek között Cormac McCarthy regényeinek magyarra ültetője. A könyvkiadásban dolgozik. A Holtverseny az első regénye.

A Margón a Főváros fiatal tehetségeket támogató programja keretében került elismerésre a Margó zsűrije által kiválasztott 10 legjobb első prózakötetes író közül Papp-Zakor Ilka. Angyalvacsora című regényéért az író 150 ezer forintot és egy Budapest élménycsomagot vehetett át. Azt szeretnénk, ha a külön elismeréssel fiatal tehetségeink éreznék, hogy Budapest számára fontosak az eredményeik és a kreativitásuk. „Papp-Zakor Ilka regényének erőssége az állandó meglepetés élménye. Különleges hangvétele, egyszerre játékos ugyanakkor kíméletlenül éleslátó szavai beskatulyázhatatlanná teszik történeteit. Reméljük, hogy érzékenysége, álomszerű, magával ragadó látásmódja még több inspirációt meríthet majd következő könyvéhez Budapest segítségével” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a díjátadón.

A díj nyertes szerzője 500 ezer forintos összdíjjal lett gazdagabb, az Aegon-díj 2015-ös győztese, a Kitömött barbár szerzője, Péterfy Gergely pedig mentorként segíti. A nyertes kötet kereskedelmi és médiatámogatást kap a Bookline online és offline felületein, a Balassi Intézet pedig próbafordítást készít a regényből.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.