hirdetés

Tőzsér Árpád: Héphaisztosz háza

2018. április 25.

Ezt a tájat és falut, valahonnan/ a felhők közül, talán maga a teremtményeiből/ kiábrándult Teremtő, esetleg egy, az Esthajnalcsillaghoz/ rögzített multikopter fotózta: nagy rutinnal, szenvtelen tárgyi tudással. - Az Irodalmi Szemle 2018. áprilisi lapszámát Tőzsér Árpád versével ajánljuk.

hirdetés

Héphaisztosz háza

1.

Nehéz elképzelni, hogy ez a
nem evilági szögből fényképezett
táj és falu ugyanaz a lét, amelynek
gyermekként magam is történése voltam.

Ezt a tájat és falut, valahonnan
a felhők közül, talán maga a teremtményeiből
kiábrándult Teremtő, esetleg egy, az Esthajnalcsillaghoz
rögzített multikopter fotózta: nagy rutinnal, szenvtelen tárgyi tudással.

Az idő a fotón
kora este vagy hajnal: furcsa homály
a sötétség és fény határán, eldönthetetlenül.
A falu mintha egy ős-Vezúv hamujából tápászkodna:

házai, utcái szürkék, némák,
azonosíthatatlanok. Vagy mégsem?
A Cigányoldal alatt egy gabonaszárító
tornya és egy géppark pléh épülete sejlik, egyelőre még

a cél képzete nélkül,
de talán az iparosodó falu oximoronjaként,
s a fordított teleológia lehetőségét kínálja: ha, tegyük föl,
éppen a gabonaszárító torony a cél-ok, hol a hatóokok sora?

2.

Ha néhány lépést hátrálunk időben s térben, még ak-
kor is a Cigányoldalon vagyunk: itt lakott régen a fa-
lu saját és sajátos Tamás bátyója, aki a kunyhójában
nemcsak „prédikált", hanem egy „borbélyüzletet" is ü-
zemeltetett. 1939-et írunk, Tamás báʼ erdélyi mene-
kült, félig román vagy talán egészen az, hozzá jár a fa-
lu apraja-nagyja nyiratkozni, s mi, gyerekek, vállun-
kon a kétes tisztaságuk ellenére is angyalszárnyakként
verdeső törülközőkkel, honnan tudhatnánk, hogy Ta-
más bátya kunyhója a falu modernizálódásának immár
egy finomultabb foka: régebben itt, e faluban az embe-
rek a nyiratkozásban is „önellátók" voltak: a szomszé-
dok, rokonok egymást nyírták. Az iparosodás korábbi
fokának jeleit viszont hiába keressük a fotón, a komó-
dok, tetőszerkezetek, nadrágok nem fotogenikusak, az
asztalosok, ácsok, szabók munkájára a fények s ár-
nyak között motozó lencse kényéből nem tudunk visz-
szakövetkeztetni, pedig az én őseim többnyire pont i-
lyen derék mesteremberek voltak, mondhatnám: ők i-
parosították a falut. De a folyamat nem velük kezdő-
dött, hanem egy kováccsal, aki a falu ó-korában élt, s
a mondáink, meséink, mondókáink DNS-ei az ősmíto-
szokhoz kapcsolják: ő is sántított, Héphaisztosz sem
különbül. Akkor került a faluba, mikor a település la-
kói az időt még a nap és csillagok mutatóival mérték,
s mivel juhászok, favágók, szénégetők voltak, kovács-
ra nem volt szükségük. Az ifjú Héphaisztoszt tulajdon-
képpen be sem fogadták: a fényképen a „kovács háza"
(ma is így hívják), jól látszik, a Macskás patak északi
derékszögkanyarán, azaz az egykori falu határán túl
van. A munka nélküli kovács mit tehetett: fiatal s bice-
gése ellenére is jó kedélyű ember lévén, együtt szóra-
kozott, mulatott a falu többi fiataljával, s azok lassan
odaszoktak a „kovács házához", s főleg vasárnap délu-
tánonként a „kovács házához menni" a falu fiataljai
számára sétát, játékot, táncot, nótázást, néha azonban
féktelen, csaknem dionűszoszi viháncolást is jelentett.

3.

Közben, ekevasak zengésével,
patkók csattogásával, vaskapuk robajával
a faluban is elkezdődöttt a vaskor, a gömörországi
Héphaisztosz, ha nem is húsz fújtatóval, mint antik őse,

beindította műhelyét,
s miután Aphroditéját is megtalálta,
nem kétséges, hogy a falu sok mai Kiskovácsa
és Nagykovácsa kettejük leszármazottja. Nem folytatom,

mindezt már nem a fénykép
tenyeréből olvasom, ez már puszta
gyámszöveg a képhez, s a vers (a prózavers is!)
semmit sem visel olyan nehezen, mint a direkt jelentéseket.

Csak annyit még: valamikor,
régen én is jártam a „kovácsházhoz",
ma pedig mintha már magam is mitológiai alak volnék:
gyökerét álmodja versem, kép és szókép az egykori nézőpontját.

 

Tőzsér Árpád

 

 

Az új Irodalmi Szemle hiánypótló tematikával jelentkezik: az áprilisi lapszám szubjektív válogatást közöl az ún. szlovákiai magyar irodalomhoz köthető szerzők alkotásaiból, valamint a régió irodalmáról szóló tanulmányokból és recenziókból. Mind a szépirodalom, mind pedig az értekező írások generációkon ívelnek át, a klasszikusnak mondható alkotók munkássága mellett kitekintenek a középnemzedékre, és a legfiatalabbak írásaira is. Így kerülnek egymás mellé például Tőzsér Árpád, Fekete Anna, Nagy Hajnal Csilla és Mellár Dávid versei; Forgács Péter és Seres Róbert prózái. Mizser Attila tanulmánya a „szlovákiai magyar" antológiakultúra és az irodalmi intézményrendszer ambivalenciáit tárgyalja, Elek Tibor az áprilisban 70. életévét betöltő Grendel Lajos pályakezdését mutatja be. Bolemant Lilla kuriózumjellegű írása Ordódy Katalin pályaképét a női irodalmi hagyomány kontextusában értelmezi, Lomboš Kornélia Livia Bitton-Jackson trilógiáját transzkulturális aspektusból közelíti meg. Nem utolsósorban a kritikarovat is illeszkedik a tematikához: Szászi Zoltán N. Tóth Anikó új, Szabad ez a hely? című prózakötetéről, Nagy Csilla pedig Tőzsér Árpád Imágók című verseskönyvéről közöl ismertetést. A lapszámot Gabriel Kosmály alkotásaival illusztrálták.

hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.