hirdetés

Tőzsér Árpád: Imágók (részlet)

Új versek 2012-2016

2017. február 25.

Az idén 82 éves Tőzsér Árpád 2016-ban új verskötettel jelentkezett. Ez a magyar líra történetében önmagában is ritkaságnak számító tény (80 éves költőink nem gyakran gyarapítják már életművüket) strukturális újdonságokkal párosul az Imágókban. A 2012 és 2016 között született versekből olvashatnak most néhányat.

hirdetés

A pálma álma

Suttog torok és nyelv nélkül,
s néz ezredévek nevében:
egyszerre látja a legvégül-t
s a gyökereit a földkori éjben.

Koronájában parallaxis s nap
méri a tért és vegyül idő s ég –
itt az ember látványa is csak
kor-fotoszintézis-lehetőség.

S a költő? Napkeletet, függőkertet,
mítoszt lát, amikor nézi a pálmát:
s versében ősterv (s ami a terv lett),
szintetizálja azt, mire rálát.

S hogy mindez együtt mit lát, ne kérdjed.
Ki tudhatja azt, mi a kép álma!
Ha majd az elme egyszer felébred,
úgyis eltűnik kép, költő s pálma.


Elégia Homálynoky Szaniszlóhoz

A mindenség hideg, a föld parányi bolygó,
és én rajta csak megtűrt jövevény,
betelepülő migráns, az Isten, a morgó
vámos épp fordít vissza: ki e vén?
Nézi papírom, s elhűlve látja: sehol sem
vagyok honos, mű-lény vagyok, akár a gólem.
Hol ember terem, nincs oly televény!

                          *

Hosszú az életem, s szinte kibírhatatlan
az érzés: tán végleg itt maradok
e zárt cella-létben. Lázad hát szakadatlan
elmém, szívem – életfogytos rabok.
Mit veszthetek?, kivánok már hurkot nyakamra,
de ilyenkor hirtelen szép a cellakamra,
jaj, lakályos benne minden sarok!

                          *

Vágyik lelkem végtelen és örök terekre,
s rémíszt is a „határtalan” s „örök”
képzete, a sötét erdő, hol nem csereklye
roppan, hanem rosszlélek nyöszörög.
De, mint kis bojtár, ki fél s fütyül az akolban,
ilyenkor juszt víg mértékre hangol a tollam,
s feledek farkast s tüzes ördögöt.


Ajánlás
„Dunántúli születésű” péta-társam,
hogyha ismersz, lettünk volna vajon
valóban is társak, barátok? Egybe’-másban
rokonok voltunk ugyanis nagyon
(haláltáncban, halandzsában – hajviseletben).
Úgyhogy végül titkos hallgatód, gólya lettem
a „banális mint bölcselet” karon.

 

Múzeumok éjjele

Múzeumok éjjele, belépés a múltba grátis,
a sok poros pergamen – felettes énünk – oktat.
Tacitus: Túléltük Tiberiust s Caligulát is,

s Nerót is, de közben egész életünk eltelt. –
„Túlélünk” mi is! A múzeum félmúlt-osztálya
velünk, rossz felünkkel, bűntárgyainkkal eltelt.

Festmény a falon: Lenin emeli öklét
kimérten. – Kimérte, kilóra, őt is
a hentes történelem s a mérleg öröklét.

Isten meghalt!, az Embernek mindent szabad!,
szabadvers!, szabadölés! (a disznóké s a csökött
fajoké!) – dobozolva a tegnapi menő szavak.

S hátrább már csak tolongás – Vico-i hősök,
királyok, még hátráb istenek lépnek lábunkra,
járnak ki s be a mítoszokba az ősök.

Múzeumok éjjele – a korok sora sólya,
gördülünk vissza a tengermély sötétjéig,
köröttünk mutánsok vak evolúciója.


Penetráns ritornellek
(Ajánlás Összegyűjtött verseim kötetébe)

1.
A test a költő nélkül is írja minimalista verseit,
toll nélkül, klaviatúra nélkül és múzsák nélkül,
pusztán működésével. S az így született szöveg

nem szublimálása ösztönöknek, anyagcserének:
a perisztaltika, a belek féregszerű mozgása
a choriambus lüktetésétől miben sem különbözik.

Például az Umberto Ecót sétáló szoborrá alakító
Piero Manzoni 1961-ben, a híres 30 grammos
konzervdobozaiba komplett ritornelleket ürített,

2.
mondván: vers és széklet ugyanaz az alapfokú lét.
Egy-egy penetráns példány árát az arany aktuális
árához igazította, vagyis egy doboz ürülékvers

harminc gramm arany árába került. – 1961-ben én
az első verskönyvem verseit írtam, mai piaci áron
számítva kábé tízcentes sordíjért, s ókonzervatív

módon papírra, ráadásul kambrium-kori Koh-I-
Noor ceruzákkal. De most, a populáris kultúra
és költészet diadalmas korában újraolvasva őket,
úgy érzem, némelyik egészen mai hitellel bűzlik.

A 80 éves Tőzsér Árpád új verskötettel jelentkezik. Ez a magyar líra történetében önmagában is ritkaságnak számító tény (80 éves költőink nem gyakran gyarapítják már életművüket) strukturális újdonságokkal párosul.

A szerző régi és állandó témái (halál, idő, lélekvándorlás, történelem, filozófia, mitológia, az örök visszatérés mítosza) mellett itt új témák is megjelennek, így például a nő mint mítoszképző elem Évától Salomén és Milton leányán keresztül Mallarmé Heródiásáig, vagy az éppen mitizálódó újabb kori történelmünk, főleg a második világháborút követő tragikus idők, s benne egészen konkrétan a csehszlovákiai magyarok, s még konkrétabban: a gyermek Tőzsér egzisztenciális megpróbáltatásai. Az epikus tartalmaknak megfelelően a lírai megjelenítésről átbillen a súly az epikai jelenetezésre, a kötött versformákat háttérbe szorítja a szabadvers. (Bár távolról sem szorítja ki teljesen.)

Szembetűnő formai sajátossága a kötetnek az is, hogy a költő gyakran él benne a prózavers formációjával, amely azonban Tőzsérnél soha nem lapszéltől lapszélig terjedő, ömlesztett próza, hanem inkább valamiféle téglalappá szervezett szöveg, azaz formájával egy kitépett noteszlapra emlékeztet, s ezzel a napló (a költő kedvelt) műformájának a képzetét is játékba hozza.

Tőzsér Árpád: Imágók. Új versek 2012–2016. Kalligram, Pozsony, 2016. 128 oldal.
A fenti versek némelyike a szerző által a Litera-közlésre rövidítve.


hirdetés
A Litera kommentelési rendje 2016. szeptember 19-től megváltozik, ezentúl Facebook-oldalunkon várjuk a hozzászólásokat.